Reggel ricsajra ébredtem. Mint mindig. Idegesen keltem ki az ágyból és odatrappoltam az ablakomhoz, kinyottam majd átordibáltam az idióta szomszédomnak, akivel szemben van a szobám:
-KAPCSOLD MÁR KI EZT A SZART!-kiáltottam ki, amivel szerintem még a három házzal arrébb lévőket is felkeltettem. Hupsz.
-MIT ÉR AZ NEKEM?!- kaptam meg válaszként Danieltől. Ő hogy ő kicsoda? Csak 18 éve a szomszédom(az én szemszögemből 16). Régen jártunk is át egymáshoz, de miutàn anya és apa elvált, az anyukám eléggè magába zárkózott. Igen ez a tipikus apám beleszeret egy fiatal ribancba, aki miatt felrúgja a több mint 10 éves házasságát és itt hagyja a két gyerekét is. Vagyis engem és a húgomat, Lilyt. De ez már 3 éve történt. Na igen és azóta anya introvertálttá vált. Azt hiszem szégyellte magát, hogy apám elhagyta egy 20 éves cicababa miatt, viszont ebben a történetben egy embernek kell szégyenkeznie. Az pedig nem más, mint az apám.
-NEM FOGOM BEVERNI A KÉPED!- vágtam rá, majd azzal a lendülettel becsaptam az ablakomat és rápillantottam a szekrényen lévő digitális órámra, 6:34. Óriási, lett volna még 26 percem aludni, ez a barom meg felkeltett. Úgy döntöttem hogy nem alszom vissza, így felvettem a köntösöm és a mamuszom, majd lecsattogtam a lépcsőn egyenesen a konyháig. Anyu meglepetten nézett először rám majd az órára.
- Hát te Szundi, hogy hogy fent?- kérdezte mosolyogva, miközben töltött nekem egy csésze kávét.
-Daniel-morogtam.
-Kicsim, attól függetlenül, hogy már nem járunk hozzájuk meg lehettek jóban- simította meg a karomat, majd letette elém a bögrét. Belekortyoltam a forró italba, ami leégette pár ízlelő bimbómat. Semmi baj.
-Anya, nem tudom feltűnt-e, de Daniel nem képes az emberi kommunikációra. Az IQ-ja jó ha eléri a kettőt!
-Hogy mondhatsz ilyet? Legjobb barátok voltatok!-korholt le anyu.
-Én és ő legjobb barátok? Hát ez annyira vicces hogy mindjárt leesik a hajam. Sosem voltunk legjobb barátok, csak elviseltük egymást, mikor együtt volt a családunk. Amúgy meg ki nem állhatom-dünnyögtem, anyu pedig fejcsóválva odajött hozzám, nyomott egy puszit a homlokomra majd elment dolgozni. A válás óta a munkájába temetkezik és nem sokat van itthon. Abban leli örömét, ha késő estig a rendelőben maradhat és segíthet a kétségbeesett pácienseken. Igen, anya pszichológus.
Felmentem az emeletre, bevágtam magam mögött a fürdőszoba ajtót és elkezdtem készülődni.
Éppen az utolsó simitást végeztem a vasalóval, az egyik szőke tincsemen, mikor valaki dörömbölni kezdett a bejárati ajtón. Kikapcsoltam a készüléket és kiléptem a folyosóra. Lily is pont akkor nyitotta ki az ajtaját és álmos tekintettel nézett rám.
-Jó reggelt!-köszöntem neki mosolyogva-megnézem ki akarja beütni az ajtónkat negyed nyolckor.
Lesiettem a lépcsőn és az előszobába mentem, kinyitottam az ajtót:Daniel anyukája állt a verandánkon.
-Öhm jó reggelt Ms. Fields!-köszöntöttem a magas, vékony, ében fekete hajú nőt.
-Szervusz aranyom! Hogy vagy?-kezdett el cseverészni.
-Én köszönöm jól-néztem rá furán-segíthetek? Mit szeretne?
-Anyukáddal beszélni. Itthon van?-lesett be a házba a vállam fölött.
-Nem már nincs itthon, majd csak este jön. Esetleg adják át neki valamilyen üzenetet?
-Mondd már meg neki, hogy amint teheti hívjon fel sürgősen!
-Rendben van megmondom! Van valami baj esetleg?
-Jaj ne aggódj drágám semmi az ég adta világon-mosolygott rám bátorítoan, majd megfordult, lesétált a lépcsőn s elindult vissza a házuk felé.
Egy darabig még néztem az immáron üressé vált teraszt, utána pedig visszasiettem a házba, hogy csináljak valami reggelit a fejlődésben lévő húgomnak.
-Lily gyere màr, el fogunk késni-kiáltottam a húgomnak, aki még mindig a fürdőszobában dekkolt. A karórám szerint 7:47 volt. Nagyszerű, tuti hogy nem érünk be időben az első órákra. Úgy döntöttem, hogy felmegyek és megnèzem mit csinál. Megálltam az ajtó előtt és bekopogtam:
-Lily mit csinálsz már eddig? 10 perc múlva becsengő, elkésünk!
-Ash, én így nem megyek sehová-hallottam a húgom sírós hangját odabentről. Gondolkodás nélkül benyitottam. Odabent az a látvány fogadott, hogy Lily a kád előtt ült összekuporodva, fejét a térdére hajtotta, úgy rázkódott a válla.
-Hé!-emeltem fel a húgom fejét. Két szeme fel volt dagadva, alig látszódtak-jaj, mi történt a szemeiddel?
-Nem tudom, miután feljöttem a reggeliből éreztem hogy viszketnek és csípnek, azután meg folyamatosan dagadtak fel-zokogta.
-Nem lesz semmi baj ne aggódj!-símottam meg a karját-felhívom anyát, hogy elviszlek orvoshoz, ma nem megyünk iskolába-vigyorogtam rá.
-Rendben-erőltetett magára egy halvány mosolyt.
Az orvosi rendelő elég messze van a házunktól. Busszal fél óra. Az út csendben telt, Lili duzzogott, hogy anya nem tudott minket elvinni autóval, így buszoznunk kellett, ergo emberek előtt kellett mutatkoznia buci szemekkel. Próbáltam jobb kedvre deríteni, de fejébe húzta a kapucniját és nem volt hajlandó felnézni. Éppen bambultam ki az ablakon, amikor megrezzent a kezemben tartott telefonom. A képernyőre pillantottam ami azt jelezte, hogy üzenetem jött.
Emily: te meg mégis hol a francban vagy? Egyes lesz a kémia dogám, mert nem volt itt az agyam!
Emily a legjobb barátnőm, viszont totál elfeledkeztem arról hogy szóljak szegénynek, ma nem megyek és arról is hogy ma kémia dogát írtunk s hogy nélkülem nagy valószínűséggel karót fog írni. Gyorsan leírtam neki mi a szitu, majd a vörös kabátom zsebébe csúsztattam a telefonomat. Kipillantottam és megláttam, hogy a mi megállónk következik. Gyorsan megnyomtam a leszállásjelzőt, felrángattam Lilyt az űlésről és az ajtóhoz mentünk.
Éppen a váróban ültem, a húgomat várva, amikor hallottam hogy egy csapat srác lép be a rendelőbe. Annyira idegesítenek az ilyen emberek komolyan. Ez egy rendelő, itt beteg, idős emberek vagy éppen gyerekek vannak, akik a láztól égve nem nagyon vágynak egy hangos bandára. Szúrós tekintettel hátra fordultam, amikor is egy ismerős fej tűnt elő a fiúk sokaságából. Igen maga volt az ördög: Daniel McAdams. Gyorsan elakartam volna fordulni, nehogy észre vegyen, de addigra már késő volt. Dan kiszúrt és megindult felém. Nagyszerű..
-Nocsak, nocsak kit látnak szemeim-állt meg előttem.
-Az enyéim bár ne látnának téged-dünnyögtem.
-Mizu?-ült le mellém cseppet sem zavartatva magát. Ekkora tahót.
-Kedves Daniel! Annyi eszed van mint egy tyúknak! Vagy várjunk csak! Lehet még annyi sincs. Mondd te nem veszed észre hogy nem akarok veled kommunikációt létesíteni?-kérdeztem hitetlenkedve.
-Drága Ashley! Több eszem van mint egy tyúknak! Amúgy meg csak kedves akartam lenni, de te sajnos egy paraszt így ez a kísérlet kudarcba fulladt-mondta majd felállt.
-Mi az hogy paraszt?! Hogy mondhatsz rám ilyet?!
-Te kezdted! Úgy beszéltél velem mint egy csökivel! Mindig úgy beszélsz velem!
-Mert talán úgy viselkedsz! 18 éves létedre egy 5 éves is érettebb nálad!
-Melletted pedig 5 percet sem lehet kibírni, mert mindenkit csak folyton leoltassz! Vannak egyátalán barátaid?! Nem csodálkoznék azon, ha nem lennének..
-IGEN KÉPZELD VANNAK!-ordítottam idegesen.
-Nyugodj már le Hulk, mielőtt átváltozol!-röhögött ki lazán, majd hátat fordított. Mivan? Nem hagyhat így mint egy hülyét!
-McAdams el ne merj menni! Hallod! DANIEL!
Nem fordult meg. Idegesen odament a lifthez, benyomta rajta a gombot, beszállt majd eltűnt a fotocellás ajtó mögött. Ott álltam egyedül elképedve nézve utánna: nem hiszem el hogy itt hagyott mint valami skizofrént!
Eközben kinyílt a vizsgáló ajtaja és a húgom lépett ki rajta. Odasétált hozzám majd boldogan elmesélte, hogy csak allergiás valamire, kapott kalciumot meg allergia gyógyszert, valamint egy egész hetes igazolást. A kis csókos.
