𝐒𝐏𝐑𝐈𝐍𝐆 𝐃𝐀𝐘 ー 𝐉𝐊

♡4♡

- Akkor megyünk? - vettem fel, rózsaszín kabátom.

Szomorúan bólintott.

- Busszal, vagy gyalog? - kérdeztem újból.

- Gyalog. Szeretném kiszellőztetni a fejem - motyogta.

- Rendben - öleltem meg. - De ha szeretnél beszélni, itt vagyok neked - suttogtam fülébe.

- Köszönöm, Hwayun - mosolygott. Bár az a mosoly nem volt igazi. De mosolygott.

Szótlanul lépkedtünk egymás mellett, mikor megtorpant.

- Szerinted még él? - nézett maga elé, tekintete üres volt.

- Biztosan. Erős, hidd el. Nem fog meghalni - kulcsoltam össze kezünket. - Szeretnél beszélni?

- Nem - szipogott. - Anyával szeretnék beszélni - hallottam hangján, hogy mindjárt elbőgi magát.

- Pici Kook, ne sírj - húztam magamhoz szorosan. - Mondta is, hogy kibírja. Anyukád nem szokott hazudni, igaz? - emeltem fel állát. - Indulunk? - töröltem le, pár könnycseppjét.

- Induljunk - mondta, már nyugodtabb hangnemben.

Öt perc múlva, a kórház recepciójánál álldogáltunk.

- Ülj le, addig én sorba állok - mutatott az előtte álló emberekre.

- Oké - ültem le.

Jungkook anyukája, mellrákban szenved. Pár hónapja derült ki. Jeon teljesen összeomlott. Még az isteni tavaszi tekercsemmel sem tudtam felvidítani, pedig az a kedvence.

- 31-es kórterem - ért elém. - Mehetünk?

- Persze - fogtam meg kezét. - Egyedül szeretnél benn lenni?

- Ha nem baj - harapta be alsó ajkát.

- Dehogyis - túrtam hajába. - Így jobb - villantottam egy ezer vattos mosolyt.

- Köszi - bazsalygott...

Fél órája bent lehet, Kook. Vajon miről beszélhetnek? Miközben ezen filozofáltam, nyílt az ajtó. Egy kisírt szemű, Jungkookkal találtam szembe magam. Nem kérdeztem semmit, csak magamhoz húztam.

- Meg fog halni - csuklott el hangja. - Anya, meg fog halni - borult vállamra, majd keserves zokogásba kezdett.

Én is így sírtam miattad, Jungkook...

-----------------------------------------------------------
2017. 11. 2.