39.

562 32 4
                                    

E.


Miután Máténak sikerült megnyugodnia Esztivel kapcsolatban, odahúzott hozzánk egy széket és lehuppant elénk.

- Most, hogy túl vagyunk a rutin ellenőrzésen - kezdte Máté diplomatikusan -, ki a hölgy? - nézett Eszti irányába bujkáló mosollyal.

- Eszti vagyok, az osztálytársad - felelte nevetve, és Máté felé nyújtotta a kezét.

Máté a kézfogás helyett egy gyors mozdulattal a szájához emelte az említett testrészt, és egy lágy csókot lehelt rá. Eszti röhögve rácsapott a homlokára, de nem tudta leplezni, hogy mennyire elvörösödött. A jelenetet látva elvigyorodtam, és felhúzott szemöldökkel figyeltem kettőjüket. Gondosan elraktároztam az agyamban az első találkozásukat, mert úgy éreztem, ez még fontos lesz.

Hamar belelendültek a beszélgetésbe, ezért én inkább kivontam magam a megalkotott körből, és úgy döntöttem, ezt mindenképpen, azonnal el kell újságolnom Norbinak. Feloldottam a telefonom, és elkezdtem írni az SMS-t.

Emma: Te jó ég! Ezt nem fogod elhinni!

Norbi: Baj van?

Emma: A legkevésbé sem. Emlékszel Esztire?

Norbi: Hogyne emlékeznék? Örök hálám üldözni fogja. 

Ezen elmosolyodtam.

Emma: Tudod, kivel beszélget?

Norbi: Tudod, hogy úgysem tudom, szóval, ha azt akarod, hogy megtudjam, jobb lesz, ha elmondod, mert különben nem fogom tudni, és tudod, hogyha nem tudom, akkor már tudni fogom, hogy valamit nem tudok.

Emma: Jó, ezt inkább meg sem próbálom értelmezni. Mátéval!

Norbi: Uram atyám, mit művel ez a gyökér? Ugye nem kikérdezést tart?

Emma: Úgy hallottam, azon már túl volt, mikor felhívott téged...

Norbi: Az csak a rutin ellenőrzés volt, száz százalékosan indokolt. 

Emma: Hogyne. Na, de, tudod, mit csinálnak?

Norbi: Beszélgetnek?

Emma: Norbi, te állat! Igen, beszélgetnek. De nevetnek! 

Norbi: Tartsd rajtuk a szemed, mielőtt Máté még rávetné magát ott, a teremben.

Emma: Úriemberré avanzsált.

Norbi: Komoly?

Emma: Komoly. Nagyon édes.

Norbi: Talán van okom féltékenynek lenni, Emm?

Magamban elfojtottam egy vigyort, és úgy döntöttem, húzom egy kicsit az agyát.

Emma: Persze. Hiszen Máté magas, izmos, vicces, okos...

Norbi: Cicavirág, az utolsó jelzővel elrontottad a játékod, ezt nem veszem be.

Emma: Pedig igaz.

Norbi: Persze, persze. De azt kihagytad, hogy mindezek ellenére, mégis engem szeretsz.

Emma: Ne legyél olyan magabiztos, nagyfiú.

Norbi: Nagyfiú? Ne provokálj, kislány.

Emma: Miről beszélsz? Eszem ágában sincs. 

Norbi: Ezt még visszakapod, készülj fel rám. Otthon találkozunk. Szeretlek.

Mosolyogva becsúsztattam a zsebembe a telefonomat, és visszavezettem a pillantásomat Esztire és Mátéra. Minden jel arra utalt, hogy fel sem tűnt nekik, hogy eljöttem, ugyanis totálisan megvoltak nélkülem is. Eszti szája be sem állt, amit már tapasztaltam, de az meglepett, hogy Máté csak mosolyogva hallgatta, majd, mikor Eszti néha egy levegővételnyi szünetet tartott, mondott valamit, amin a lány újra és újra elnevette magát. Kétségkívül élvezték egymás társaságát. 

Mikor becsengetés után néhány perccel megérkezett a tanár, szigorúan mindenkit visszaparancsolt a helyére, ezért Esztiéknek is el kellett szakadniuk egymástól. Mikor Máté ledobta magát mellém, fülig érő szájjal fordultam felé.

- Ne vigyorogj, Em'a.

- Ez meg mi volt? - suttogtam.

- Beszélgettem. Tudod, mint a testőröd, minden új arcot meg kell ismernem, aki a közeledben van.

- Igen, persze, ugorjuk át a vetítést. Máté, ez óriási! Most vetted észre először, és teljesen odavagy érte - ujjongtam halkan, hogy a tanár úr ne vegye észre.

- Hagyjá' má'! - nevetett fel.

- Nem-nem, biztos, hogy nem felejtem el, mikor te nyaggattál Norbival - öltöttem ki a nyelvem szórakozottan.

- Legközelebb többet agyalok, mielőtt szívatnálak, Démonka - sóhajtott fel, mire elnevettem magam.

- És, mit gondolsz?

- Hát, nem tudom, elég felhős az idő, meg némiképp le is hűlt az utóbbi napokhoz képest - mondta az állát simogatva.

- Nem arról, te hülye - csaptam meg a füzetemmel. - Esztiről. Gondolom, már nem jutna eszedbe róla, hogy veszélyes lenne rám nézve.

- Rád nézve nem, rám viszont annál inkább - felelte, miközben a szemöldökét vonogatta.

- Ajjaj - húztam el nevetve a második a betűt.

- De még mennyire, hogy ajjaj.

- Előre látom, hogy ez izgi lesz - vigyorogtam megállás nélkül. 

- Meglátjuk - mosolyodott el halványan.

Habár nem ismerem kifejezetten régóta Mátét - ahogyan Esztit még kevésbé -, mégis szokatlan volt így látni. Rá nem jellemző módon nyugodt volt, visszafogta magát, és az eddigieknél is dekoncentráltabb volt, ami nagy szó. Viszont, az óra folyamán nem aludt, de még csak nem is tettetett alvást, hanem firkált. Kijavítanám magam, mert ez minden volt, de firka, az biztosan nem. Sok, összefüggő, egyenes vonalat rajzolt, ami így egy absztrakt alappá teljesedett ki. Árnyékolta a széleket, az alakzatokba is alakzatokat rajzolt, megállás nélkül bővítve a mintát. Köré épített még több formát, amíg végül be nem terítette az egész lapot a rengeteg, egymásra halmozott rajz. Érdeklődve néztem a munkáját, de nem igazán tudtam megfejteni, mi mit jelenthet. De csodálatosan nézett ki, az ami fix.

- Nem is tudtam, hogy szoktál rajzolni - súgtam oda. 

- Tetszik? - kérdezte felém fordulva, miután egy ideig válasz nélkül hagyott.

- Nagyon szép - bólintottam mosolyogva.

Máté az óra végéig a füzetére hajolva csinosítgatta a művét, így észre sem vette, hogy idő közben hátrafordultam Esztihez, aki rögtön tátogni kezdett felém. Mivel nem vagyok hozzászokva a szájról olvasáshoz, nem értettem semmit, de remélve, hogy ő ügyesebb nálam, visszatátogtam, hogy szünetben mindenképpen beszélnünk kell.

Mert bizony, most, hogy a barátságunk a második fázisba került, volt miről.

ElhagyottanWhere stories live. Discover now