E.
Kristóf az ütés erejétől hátratántorodott, a kezét pedig, amivel másodpercekkel ezelőtt még engem fogdosott, az orrához kapta. Eszti hozzám lépett, kitűrte a hajamat az arcomból, és a bizonytalan lépéseimet támogatva a csaphoz vezetett.
- Jól vagy? - kérdezte aggódó tekintettel, mire megráztam a fejemet. - Buta kérdés. Kristóf, te pedig azonnal takarodj ki innen! Gyerünk, siess már - kiabált a válla felett a sarokban szitkozódó fiúra, aki egy szó nélkül, ránk sem nézve csukta be maga után az ajtót. - Nem hiszem el, hogy komolyan erre jöttem be - sóhajtott fel.
Habár én a sokkhatástól megszólalni sem tudtam, Eszti abszolút megértően kezelte a helyzetet, és magában mérgelődött, miközben engem nyugtatott. Hideg vízzel átmosta az arcomat, a felgyűrt felsőmet és a nadrágomat megigazgatta, és felém nyújtotta a flakonját, hogy igyak egy kicsit. A megkönnyebbüléstől, hogy nem történt meg, hogy már nem érintenek azok a mocskos kezek, hogy nem érzem a számban a nyelvét, hangosan kiszakadt belőlem a sírás.
- Tudod, nem gondoltam volna, hogy valaha téged foglak vigasztalni, vagy bármi ilyesmi - kezdett beszélni, hogy elterelje a figyelmemet. - Mindig olyan kemény voltál. És igazából ez előtt szinte sosem beszéltünk - mondta a szemöldökét ráncolva, miközben gondolkodott. - Néha adtál nekem tollat. Azt köszönöm - mosolygott rám, amit képtelen voltam viszonozni. - Sajnálom, de fogalmam sincs, hogy tudnék segíteni - sóhajtott, mire csak megráztam a fejemet. - Szerintem jobb lenne, ha most hazamennél. De ilyen állapotban mégsem engedhetlek el egyedül. Nem tudnék felhívni valakit, aki érted jön?
- Máté - köszörültem meg a torkom, ahogy odaadtam neki a telefonomat. Nem akartam, hogy Norbi idejöjjön, és meggondolatlanul cselekedjen.
- Megpróbálom - mosolygott rám.
Eszti megkereste a kontaktok között Mátét, aki az utolsó csörgésre sem vette fel.
- Más esetleg?
- Hívd fel Norbit, kérlek - mondtam előre félve.
- Azonnal - nézett felé biztatóan, majd megnyomta a hívásgombot.
- Szia, Emm', minden okés? - hallatszott Norbi hangja két csörgés után, ami azonnal lenyugtatott egy kicsit.
- Öhm, hello, nem Emma vagyok. Eszti, az egyik osztálytársa - rágta a szája szélét.
- Valami baj van? - keményedett meg a hangja.
- Ami azt illeti, igen. Ide tudnál jönni?
- Persze - mondta idegesen, mielőtt bontotta volna a vonalat.
- Mindjárt itt lesz, kitartás - mosolyodott el újra néhány szótlan másodperc után, és felém nyújtotta a kezét.
Esztire támaszkodva felálltam, egy utolsó pillantást vetettem a tükörképemre, ami teljesen szét volt esve, majd elindultunk kifelé.
- Ő a barátod, ha nem tévedek. Jól gondolom? - kérdezte, ahogy belém karolt.
- Igen - feleltem, elmosolyodva az érdeklődésen és a gesztuson.
- Értem. Akkor ő majd vigyáz rád. Egyébként, beírtam a számomat a névjegyzékeidhez, ha bármit szeretnél, el tudsz majd érni. A tanároknál majd én kimagyarázlak, ne aggódj.
- Köszönöm - nyögtem ki megilletődve.
Az iskola ajtaja előtt vártuk Norbi érkezését, ami meglepően kevés időt vett igénybe. Futva ért oda hozzánk, majd ahogy meglátott minket, lelassított. Odaérve elénk kifújta a levegőt, és aggódó tekintettel méregetett.
A lánytól elszakadva szorosan átöleltem Norbit, aki magához húzott, és lassan simogatta a hátamat és a hajamat, amitől újra folyni kezdtek a könnyeim.
- Mi történt? - kérdezte inkább Esztitől, mint tőlem, még mindig erősen tartva.
- Nem tudom pontosan. Én csak a kezemet akartam megmosni, de ahogy beértem a mosdóba, megláttam, hogy Emmát a falhoz szorítja az egyik osztálytársunk, és erőszakosodik vele. Szerencsére komolyabb dolgot nem tudott vele csinálni, de nem állt messze a dologtól. Viszonylag rendben van, már egy kicsit megnyugodott - közölte Eszti, mire éreztem, hogy Norbi izmai megfeszülnek.
- Melyik volt?
- Kristóf.
Norbi teste megrándult a név hallatán, ahogyan az enyém is. Erősebben fonta körém a karjait, mintha attól félne, hogyha elenged, összeesek. Gyorsabban vette a levegőt, amit aztán hangosan fújt ki, végül pedig egy választékosan megfogalmazott, kizárólag ronda szavakból álló mondatot szűrt ki a fogai között.
- Értem. Köszönöm, hogy eddig nem hagytad egyedül - bökte ki végszóra, minden önuralmát magára erőltetve. Eszti csak biccentett, majd eltűnt az ajtó mögött.
Norbi megsimította az arcomat, nyugtatólag egy apró, lassú csókkal jutalmazott, majd mérlegelve az állóképességemet a hátára kapott.
- Em, tudnod kell, hogy ezt nem hagyhatom ennyiben. Most veled vagyok, mert veled akarok, és veled kell maradnom. De semmiképpen sem hagyom következmények nélkül, amit az a féreg csinált - közölte ellentmondást nem tűrő hangon, de őszintén bevallom, hogy nem volt energiám ellenkezni. Nem is tettem volna.
Az továbbiakban csendesen haladtunk a panelház irányába, amit nem bántam. Elég volt Norbi közelsége ahhoz, hogy jobban érezzem magam. Feleslegesek lettek volna a szavak.
Fél lábával becsukta az ajtót, a kulcsokat a pultra dobta, engem pedig az ágyon tett le.
- Lefürödhetek? - kérdeztem halkan, mire felém kapta a fejét. Lágy, fáradt mosollyal bólintott.
Összeszedtem a pizsimet, bevonszoltam magamat a fürdőszobába, ahol a lehető leggyorsabban lerántottam magamról a ruháimat, és mindet a szennyesbe dobtam. Undorodtam tőlük. Forróra állítottam a vízsugarat, ami alá beállva enyhén felengedtem, de néhány kósza könnycsepp mégis úgy döntött, hogy a vízcseppek között elveszve kiszabadul a könnycsatornámból.
Erősen sikáltam a bőrömet Norbi tusfürdőjével, aminek az illata elárasztotta a légteret. Mikor már kellően úgy éreztem, hogy minden mocskot és szégyent lemostam magamról, kiléptem a zuhanyzóból, megtörölköztem, és magamra kapva Norbi pólóját, kiléptem a párából.
Norbi az ágyon szétterülve várta, hogy mellé feküdjek, amit azonnal teljesítettem, és elveszve az ölelésében kerestem a nyugalmamat.
- Nem kell félnem, Cicavirág. Itt vagyok - puszilt bele a hajamba.
Lehunytam a szemeimet, amiket csak órákkal később nyitottam ki újra. Már egyedül pihentem, amitől elfogott a szomorúság. Az éjjeliszekrény felé fordulva egy összehajtogatott papírért nyúltam, majd azt kibontva meglódult a szívverésem. Tudtam, hogy hová tűnt.
El kellett mennem, hogy elintézzek valamit. Ne aggódj, sietek vissza. Szeretlek. Szeretlek. Szeretlek.
YOU ARE READING
Elhagyottan
Teen FictionMennyi az esély arra, hogy egy idegen, aki bemászik az ablakodon, kihúz a mélyből? 💘#18💘