Sikíts! [ls au]

t i z e n ö t

Louisék háza előtt áll.

Igen, nem ment haza suli után. Bánja? Nem.

Eldöntötte, hogy nem fog meghátrálni, és ha ennél rosszabbat is kap (utcára kerül, vagy nagyszülőkhöz) az sem fogja érdekelni őt, mert ma elbúcsúzik Louistól. Ha törik, ha szakad.

Csenget, aztán türelmesen vár. Végül Lottie nyit neki ajtót, kedvesen mosolyogva, és beinvitálja őt. Harry boldogan köszön a gyerekeknek, végül Louis szobájában köt ki. "Szia." köszön neki.

A kék szemű összerezzen, és az íróasztaltól -ahol valamit irogált- felpattanva meglepve nézett rá. "Harry, úristen!" rohan oda hozzá, aztán szoros ölelésbe vonja, és egy nagy puszit nyom a szájára. Ez egy olyan dolog, ami teljesen berögzült neki, és nem is akar ellene tenni. "Hogy hagy itt vagy?" húzza be a rendetlen szobába, háta mögött becsukva az ajtót.

"Ezt az éjszakát még elbliccelem, hátha nem tűnik fel neki. Nem lenne baj ha itt aludnék?" kérdezi feszengve, mire a kék szemű felpattan és szorosan megöleli.

"Dehogy is, én örülnék a legjobban! Ma apa úgy is éjszakás, és csak holnap tíz körül ér haza." mosolyogva homlokon puszilja Harryt, aztán energiával telve a szemébe néz "Hozok neked ágyneműt, sietek, addig helyezd magad kényelembe!"

Louis tényleg pár perc alatt megfordul, aztán beveti az ágyat, és kicsit rendet rak. Harry szórakozottan nézi őt, és arra gondol, az a két hét nem is lesz olyan hosszú. Talán párszor kiszökik, és ide jön Louishoz, és biztos sokat fognak telefonálni is.

"Mit szólnál egy filmhez?" veti fel a témát Louis, miután megvacsoráztak. Harry segített a gyerekek lenyugtatásában, és elképesztő volt, milyen hamar ágyba tudta dugni őket. - "Házasság." súgta Lottie a bátyja fülébe. "Kevés embert találsz, aki ilyen természetesen bánik a gyerekekkel. Vedd el, de komolyan." mondta, aztán felkuncogott.

"Nagyon jó lenne. De Lou, szeretnék valamit kérdezni. Nagyon szépen kérlek, válaszolj."

Louis sóhajt, majd beadja a derekát "Rendben, de bármi legyen a válasz, azt nem firtathatod."

"Oké." egyezett bele a göndör aztán az ágyra ülve közelebb húzta magához Louist. "Tudod, figyeltem a gyerekeket, és mindegyik tesód olyan boldognak tűnt. Azt szeretném kérdezni, hogy apukád... hogy őket nem bántja semmilyen szinten?" kérdezi elcsukló hanggal, földre szegezett tekintettel.

Louis nyel egyet, bal kezével Harry ujjai köré kulcsolja a sajátjait, míg jobb kezével a fürtök között turkál. "Nem, ő nem olyan... képtelen lenne lányt bántani, tudom, fura, de ő nem egy szörnyeteg. Én vagyok az, és engem akar helyes útra téríteni."

"Mert a fiúkat szereted?" Louis szúrósan néz Harryre, akinek a tekintete könyörgő. Mindig csak egy kis darabot ismerhet meg Louisból, de ő most sokkal többet akar. Az egészét akarja Louisnak, a múltját, a lelkét, a csókjait.

"Mert anya halála részben az én hibám is. Gyerek voltam, és nem vigyáztam rá."

Talán Harry előző gondolatai voltak azok, amik meghatárotozzák a következő pillanatot, nem lehet tudni, de már képtelen volt figyelni a válaszra, egyedül csak a vékony ajkak mozgása tudta lekötni a figyelmét.

hehe most nem unatkoztam de idegeskedek úgyhogy ez lenyugtatott