Sikíts! [ls au]

t i z e n n é g y

"'Reggelt!" köszönti Louis az ébredező zöldszeműt.

"Neked is, Lou." ásít, aztán felül hogy kinyújtóztassa elgémberedett végtagjait.

Mosolyogva nézik egymást, és Louis ugyan nem akarja megtörni ezt a pillanatot, úgy érzi kell, hogy Harry nedves, álomtól duzzadt szája az övét érintse, így a göndör fölé kerekedik, és ajkaival Harry ajkai után kap.

Ez az egyik utolsó, békés reggelük együtt, habár ezt még nem tudják, viszont mégis, valami ösztöntől fogva kiélvezik, és egész nap csak beszélgetnek, és nevetnek, és komolykodnak, és és... csak olyan csodálatos lett ez a nap, hogy a végén sem engednek a sötét gondolatoknak. Csak mosolyogva, és végeláthatatlanul csókolózva válnak el.

"Szia Hazz." int egy utolsót Louis, aztán befordul a kapujukba.

Harry pedig hazamegy.

"Harry, kisfiam. Merre voltál?" kéri számon az anyja, amint hazaér.

"Egy barátomnál aludtam."

"Barátodnál? Szólni luxus?" a hangja rikácsolósba megy át, és hisztérikusan nevetgélni kezd.

"Sajn-" az anyja félbeszakítja.

"Csak nem csajozni voltál?" kapja fel a fejét.

"Hogyan?" értetlenkedik Harry, göndör tincseit a füle mögé tűrve.

"Csajozni. Benne vagy a korban, nem?"

"De... meleg vagyok, tudod..."

"Dehogy vagy meleg." legyint "csak lázadni akarsz. Tudom hogy csajoztál, ne tagadd."

Csajozni? Lou az összes csajnál szebb. Hogy is nézhetnek más lányokra mellette? Gondolja, de végül hagyja a témát, és felmegy a szobájába. Csakhogy az anyja követi.

"Érted? De nem kell lázadnod, hiszen én itt vagyok neked..."

"Nem lázadok!" fordul hátra dühösen az ajtóban Harry, mire a nő hátratántorodik.

"Ne merd felemelni a hangod!" kiált rá, es szemei izzanak.

"Nem értesz? Hányszor mondjam el, hogy a fiúkat szeretem?" háborodik fel Harry, és állja az anyja tekintetét.

"Az én fiam nem lehet mocskos buzi! Hagyd abba, hogy másmilyen akarj lenni, egy senki vagy! Takarodj a szobádba, és meg nem halljalak holnapig!" kel ki magából, aztán belöki a fiát a szobaajtaján.

"Igen is vagyok valaki!" ordít vissza Harry, a szemei könnybe lábadtak. "A kurva életbe, tönkreteszel! Hát nem látod hogy apa megcsal? Tönkretetted a családot!" vágja anyja fejéhez, aki a zöld szeműre néz, majd ridegen megszólal.

"Két hét szobafogság, és ha legközelebb hozzám szólsz, ki leszel rakva a házból."

Miután az anyja leviharzik a lépcsőn, Harry kulcsra zárja a szobáját, és keservesen sírva fakad. Nem azért, mert megbánta amit mondott. Sőt, örül neki, hogy az anyja végre tudja amit egész eddig magában tartogatott.

De két hét szobafogság?

Két hét Louis nélkül?

Lehetetlen.

Könnyes szemekkel keresi elő a telefonját, aztán, remélve hogy jól látta a nevet, tárcsázni kezdte az egyetlen embert, kire szüksége volt.

Az ő angyalkáját.

"Harry?" Louis rekedt, és kissé lassú beszéde visszahúzza Harryt a valóságba.

"Louis." suttogja fáradtan, a hangja remeg és képtelen kontrollálni a gondolatait.

"Mi a baj?" hallatszik, ahogy felpattan, majd lépkedni kezd, körbe a szobájában.

"Louis, meg fogok őrülni."

"Gyere át, most!" esik kétségbe Louis, és sokkal harsányabb is lesz a hangja.

"Pont ez az, nem lehet. Szobafogságot kaptam. Két hétre."

"Szobafogságot? Ki használ már ilyet?" háborodik fel, aztán gondolkodni kezd. "Milyen magasan vagy?"

"Első emelet. Reménytelen a szökés. És ha anya" gúnyosan ejtette ki a szót "meglát, nekem végem. Kirak a házból.

"Harry..." sóhajt fel nyúzottan Louis.

"Két hétig nem láthatlak." sír fel végül, zokogása pedig betölti az egész szobáját.

Még beszélgetnek, aztán kínkeservesen elválnak, és a göndör agyalni kezd.

Hiszen ki ez a nő, hogy szabályokat húzzon fel?

Ahhoz, hogy Harry tiszteletben tartsa őt, igazi anyaként kellett volna viselkednie.

Így hát felmerül a kérdés.

Miért ne?

unatkoztam, úgyhogy arra a döntésre jutottam hogy bedobok egy részt