A leningrádi vihar

2. Üdv a fronton

Eljött a 2:00.

-Ébresztő fiúk. Öltözzetek és indulunk.

Nem kellett kétszer mondani. Egyből kipattantak az ágyból és elkezdtek öltözködni. Elég hamar kész lettek így még volt egy kis idejük az indulásig, amit egy szál cigaretta elszívására szenteltek, közben beszélgettek.

-Ti is féltek fiúk? - kérdezte Aaron.

-Mindenki fél, ez alap dolog ilyenkor. - nyugtatta Lucas.

-Én nem félek! - jelentette ki büszkén Jorge.

-Majd fogsz ha odaérünk! - mondta Hugo mosolyogva.

-Na és te Hugo? félsz? - kérdezte Jorge piszkálósódan.

-Persze. Csak a halott nem fél. - jelentette ki Hugo.

-Akkor én halott vagyok? Mert egyáltalán nem félek. - kérdezte kíváncsian Jorge.

-Nem. Te a Spanyol Gladiátor vagy! - mondta nevetve Hugo. Ezen mindenki elnevette magát, és mire észbe kaptak indulni kellett a teherautókhoz. Mielőtt felszáltak a teherautóra kezet fogtak azokkal akik a táborban maradtak, és aztán felszáltak a kocsikra.

- Lucas várj! - Felkiáltott egy nő és a teherautókhoz szaladt.

- Ezeket  vidd magaddal, még jól jöhetnek. - mondta a nő és átnyujtott egy bibliát és egy tábla csokoládét. Lucas a zubbonya belső zsebébe rakta ezeket, majd egy ölelés után sietve felszált a teherautóra. Miután mindenki felszállt, elindultak Krasny Bor irányába. Az utazás első fél órájában mindenki csöndben ült összekuporodva, de aztán megszólalt Aaron:

-Lucas, ki volt ez a csinos leány a táborban?

-Csak egy ápolónő. - mondta Lucas.

-Csak egy ápolónő, mi? Nem hiszek neked, na, ki vele! - faggatta Aaron Lucast.

-Na jó....gyerekkori szerelmem. - mondta mosolyogva Lucas.

-Így már érthető. - mondta Aaron.

-Na és mit nyomott a kezedbe? - kérdezte kíváncsian Hugo.

-Egy bibliát meg egy tábla csokit.

-CSOKIT??? - kérdezdte meglepve Hugo.

-Igen, miért? - vágta rá Lucas.

-Az erre ritka mint a fehér holló. - jelentette ki Hugo. Addig addig beszélgettek amég lassacskán oda nem értek a táborhoz.

-5 perc és ott vagyunk. Hogy vagytok fiúk? - kérdezte a sofőr a többiektől.

-Lefagy a tököm, de én megvagyok. - mondta Jorge.

-Szerintem ezzel mindenki így van, nemde? - kérdezte nevetve a sofőr.

-De, sajnos. - vágta rá mindenki.

-Amúgy még be sem mutatkoztam. A nevem: Jose Garcia. Én fogom nektek az ellátást hozni - mondta a sofőr.

-Örülünk hogy megismerhetünk Jose, mióta szolgálsz? - kérdezte Lucas.

-1941 óta, Leningrádba voltam sofőr, de most átvezényeltek ide.

-Na és milyen ott a helyzet? - kérdezte Jorge.

-Hát, a szovjeteknek nem fényes, de nekünk annál inkább. Néhány hónap és a védők feladják!

-Na, ez egy jó hír. - vágta rá Aaron.

-Na fiúk. Megérkeztünk. Sok sikert és isten legyen veletek, mg találkozunk. - mondta Jose. A fiúk leugrottak a teherautóról és az egész szakasz sorba állt. Néma csend lett, csak a havas szél süvítését lehetett hallani. A parancsnok leugrott a teherautóról, és a sor elé állt.