Ninjago: Toronyóra [szünetel]

1. fejezet: Roncstelepi Walker

Reggel nyolc volt. A műhelyben benzinszag és égett vasé, de ezt az illatot szerette a legjobban. A vastelepen kiskorában sokat nézte apját, ahogy vasakat hegeszt egymáshoz, és az akkori gyermek fejével soha nem tudta felfogni, hogyan lesz ebből a szikrázásból és a több napos munkából egy bicikli. De ma már felnőtt fejjel tudta, hogyan működnek ezek, sőt, még régebben saját maga készített egy szappanjárgányt. Beleült az ülésbe, majd egy homokos lejtőn megindulva élvezte, ahogy a szél belekap hajába, míg az egyik kerék meg nem akadt egy kőben, és a szertelen száguldozásból eltaknyolás lett. A nap hátralévő részében inkább bent volt a lakókocsi hűvösében, levest szürcsölve. Míg apja rá nem kiáltott.

- Jay Walker! Nem erre neveltelek! Menj vissza a szabadba! Nem ülhetsz itt egész nyáron!

Jay pedig kelletlen kiment a szobájának nevezett, nagyjából a lakókocsi hátuljában elhelyezkedő ágyból és éjjeliszekrényből álló helyiségből, majd kinyitotta az ajtót, mire a riasztó megszólalt. Hiába fordult elő többször is ez, Jay szíve majd kiugrott helyéről az éles hang hallatán. Miután visszatért pulzusa a normálisba, elszaladt apjához, aki valahol egy vasdomb mögött próbált egy roncsos autóról leszerelni az ajtót, hogy a darálóba dobva végre megszabadulhasson tőle.

- Apa, a riasztó megint elromlott! - szólt Jay, próbálva nem figyelni a vijjogó hangra, ami időközben beleivódott hallójárataiba és nem tudott gondolkodni tőle.

- Már megint unalmast mondott? Ez a héten a második alkalom már! Edna, megnéznéd légy szíves?

- Azonnal! - kiáltott Jay anyja valahonnan az udvarról. Elindult a riasztó felé, ami még mindig hangosan szirénázott. Kinyitotta a lakókocsira szerelt kisszekrényt, majd megigazította a kábeleket, mire a hang abbamaradt. Jay pedig megkönnyebbülve sétált vissza rombadőlt szappanautójához. Ott leült egy autógumira, majd elmélyedve gondolataiba nézte az élete első és talán utolsó hasznos dolgát. Soha nem csinált mást egész nyáron, csak az ágyában ült naphosszat, és kedvenc képregényeit bújta, amiket mindig a városból szerzett be. Most pedig első próbálkozása nem járt sikerrel. Bár apja mindig tanította, hogy soha ne adja fel elsőre a dolgokat, hogy próbálkoznia kell, de ilyenkor mindig csak vállat vont.

- Nem fogom az időmet olyanra pazarolni, ami nem megy. Én nem vagyok te, aki két nap alatt összeszerel egy autót! - szokta volt mondani, majd visszaült ágyára és tovább bújta kedvenc karaktere, Fritz Donagam kalandjait. Mindig is szeretett volna megnézni egy mozifilmet hőséről, de soha nem engedték meg neki.

Ám ma elkötelezte magát! Ott ült szappanjárgánya mellett, és nem akarta feladni. Fogta a szerszámokat, majd nem gondolkozva előre, elkezdett munkálkodni. Nem volt tervrajza, de megvolt a vázlat a szívében. A vasak elegyegéből végül egy váz lett, a váznak lettek ízületei, majd pántjai, végül pedig utolsó simításként rátett a vázra egy hatalmas vászondarabot. Büszke volt művére, még el is nevezte! Névötlet hiányában viszont egy elég sablonos nevet adott neki, a Villámszárnyat. Felemelte a hátra kapható, hatalmas szárnyat, majd elhatározta, ki akarja próbálni. De hiába tekintett fel a hatalmas vasdombokra, ahonnan kényelmesen leugorhatott volna, inkább egy felhőkarcoló hatalmas csúcsára gondolt, valahol Ninjago Cityben. Boldogan visszasietett apjához, aki még mindig az ajtóval szenvedett.

- Apa. Megnézed ezt a szárnyat? Én magam készítettem! Hát nem tök király? - örvendezett Jay. Ed viszont nem volt elragadtatva, kezébe véve a szárnyat, próbált hibát keresni rajta, hogy kifogásként mondhassa, ne próbálja ki, szedje le róla a vászont és a pántokat, majd dobja a darálóba, és örökre felejtse el, majd ő megmutatja, hogyan kell építeni! De hiába nézte a hegesztést, a csavarozást, a pántokat és ízületeket, egyetlen hibát se talált, de még egy egészen aprócskát sem.