Ismeretlen Ismerős

9.fejezet

~Bree Blenford~

Be kell ismernem, hogy pozitív meglepetésként ért a pizzázó. Jobban nézett ki, mint amire számítottam. Kívülről halványkékre festették a falakat és az épület tetejét bokrok borították, körbe, mintha csak egy sapkát viselne az épület. Egy kicsit Spongyabob házára emlékeztetett. Zack kinyitotta az ajtót nekem és én szájtátva néztem körül odabent. Jobbra mellettem egy lépcső vezetett fel a tetőre. A terem két oldalán végig boxok foglaltak helyet, amiket egy-egy vékony fal választott el és a bejárattal szemben állt a pult.
Letelepedtünk az egyik boxba és a kezembe vettem az itallapot, hogy lekössem a figyelmemet és ne az előttem ülő srácot nézzem.
-Egész délután csendben akarsz lenni? - szólalt meg Zack idegesen a hajába túrva.
A lap felett rápillantottam.
-Lenne néhány kérdésem.
-Ne kímélj! - dőlt hátra mosolyogva és összekulcsolta a karjait a mellkasa előtt.
Nagyot sóhajtottam és letettem magam elé az itallapot.
-Soha nem árultad el, miért kellett elköltöznötök. - jelentettem ki.
Zack bólintott, majd előrehajolva az asztalra könyökölt és bizalmas hangon suttogni kezdett.
-Ez nem kérdés volt. - vigyorgott rám.
Szúrós pillantást küldtem felé, mire végre komolyan szólalt meg.
-Számomra sosem az volt fontos, hogy miért kell elmenni, csak az, hogy el kell menni. Éppen ezért nem is hallgattam meg anyám magyarázatát. Persze aztán később kiderült, hogy apámat kirúgták itt a munkájából és muszáj volt továbbállnunk. - magyarázta meg.
Éppen arra készültem, hogy meszólalok, mikor megjelent egy vékony, nagyjából középmagas, barna hajú lány. A pizzázó egyenruháját viselte, kedvesen mosolygott és kezében a jegyzettömbbel állt meg előttünk.
-Sziasztok! A nevem Phoebe és én foglak kiszolgálni ma titeket. Hozhatok esetleg valami italt? - mosolygott kedvesen és hol rám, hol Zackre pillantott.
-Én egy limonádét kérek. - jelentettem ki határozottan. A lány lejegyezte és egyből Zack felé fordult.
-Én kólát - mosolygott a lányra.
A pincér bólintott, leírta, majd egyből fordult is el és a pult felé sietett.
Ismét Zack felé fordultam, hogy újabb kérdést tegyek fel, de közbevágott.
-Most én jövök. Miről maradtam le, amíg nem voltam itt? - hajolt közelebb, mélyen a szemembe nézve.
Elgondolkodtam.
-Ez egy hosszú lista. 1186 napról, három tanévről, 16. szülinapomról, a gimi első napjáról... - kezdtem sorolni, mire Zack nevetve megemelte a kezét.
-Oké. Rendben. Elég! Tudod, hogy értettem.
-Tudom. Igazából semmiről, amit az elején ne meséltem volna el neked. A gimi első féléve volt érdekes, onnantól viszont már minden megszokott és hétköznapi. - vontam meg a vállamat lazán. - És mi az, amiben viszont részed volt ott?
-A suli borzalmas volt, a tanárok szigorúak, a diákok kétszínűek. Az egyetlen, ami igazán jó volt ott, az a nyár. Tengerpart, homok, sziklák, strandok. Egy szóval minden, ami kell.
-És találkoztál ott egy lánnyal, aki megdobogtatta a szívedet? - kérdeztem vigyorogva, pedig igazából nem érdekelt a válasza. Utáltam a gondolatát is, hogy jól érezte ott magát, nélkülem.
Elmosolyodott és bizalmasan közelebb hajolva ismét suttogóra fogta.
-Tudod, mit mondanak. Az ottani csajok kivül talán lányosak, de belül ördögiek. - nevetett fel.
Elmosolyodtam.
-Azt hiszem, hogy ez minden helyen igaz. - suttogtam én is bizalmasan és nem kerülte el a figyelmemet, hogy elkerülte a válaszadást.
Viszont nem is haragudhattam rá. Én is randizgattam srácokkal, amikor eltűnt az életemből. El akartam őt felejteni, nem számít hogyan, de nem akartam az a lány lenni, aki folyamatosan egy régi srácra vágyik.

~Zack Gabriel Morgan~

Őszintén meglepődtem rajta, hogy rákérdezett a lányokra, akikkel ott találkoztam. Méghozzá ilyen nyíltan és mosolyogva. Kisebb tőrdöfésként ért. Mintha nem zavarná a tudat, hogy esetleg valaki más is közel került hozzám. Ezek szerint valóban túllépett rajtam.
Vele ellentétben én nem kérdeztem rá a az elmúlt három évben meghódított fiúkra. Nem tudtam volna hallani.
A pultnál megjelent Phoebe és a kezén egy tálcát egyensúlyozva elindult felénk.
Mosolyogva rakta le mind a kettőnk elé a műanyag poharat.
-Sikerült döntenetek az ételt illetően? - kérdezte kedvesen.
A tekintetem az asztalon heverő étlapra vándorolt. Egyetlen ujjal sem nyúltunk még hozzá. Bár igazából nem is volt szükség rá.
-Egy pizzát kérünk. Megoldható lenne, hogy az egyik oldalán sonka és kukorica legyen, a másikon pedig gomba és szalámi? - néztem a pincérnőre.
Phoebe bólintott.
-Akkor egy olyat kérnénk. - mosolyogtam rá. A lány elvette az étlapot és eltűnt a pult mögött.
Bree gondolkodva méregetett.
-Mi lett volna, ha idő közben megutálom a sonkát vagy esetleg allergiás leszek a kukoricára? - kérdezte félig mosolyogva.
-Akkor én ettem volna meg az egészet, neked meg rendelek valami mást. - vágtam rá.
Bree bólintott.
-Jó válasz!
Elmosolyodtam.
Kisebb csend telepedett ránk és meg sem szólaltunk, amíg Phoebe meg nem jelent a pizzával. Utána már a tele száj miatt nem beszélgettünk.
Én viszonylag hamar befejeztem az evést, de Bree olyan lassan evett, hogy akaratlanul is eszembe jutottak a gyerekkori közös emlékeink. Én fiúként mindig kétszer annyit ettem, mint ő, és mégis hamarabb fejeztem be. Soha nem értettem, hogy tud ilyen lassan enni és a szülei sem. De nem nagyon izgatta őket. Amíg jó volt az étvágya, nem zaklatták az étkezési szokásaival.
Végül nagyjából húsz perccel azután, hogy én befejeztem az evést végre Bree is végzett.
Phoebe újra megjelent és én egyből kértem a számlát, majd Bree legnagyobb ellenkezésére ki is fizettem.
-Tudod, hogy nem szeretem, ha mások fizetnek helyettem. -motyogta duzzogást színlelve, miközben elindultunk kifelé a pizzériából.
-Figyelj! Az önbizalmamat már elvetted, legalább a férfiasságom maradjon meg! - nevettem fel.
Bree nevetve bólintott.
-Rendben. Na és most merre? - nézett körbe, amikor kiléptünk a kajáldából.
-Na látod, ezt nem tudom. Ennyire előre nem terveztem meg a dolgokat. Te hova mennél szivesen?
Bree gondolkodva nézett végig a tömött utcán és végül széles vigyorral fordult ismét felém.
-Van egy ötletem. - jelentette ki, majd megragadta a karomat és magával rángatva rohanni kezdett a járdán.