Ismeretlen Ismerős

6.fejezet

~Zack Gabriel Morgan~

Másnap reggel a fiúk hivatalosan is átadták az iskolai egyen focidzsekit, rajta a saját nevemmel és a hátán az iskola nevével. Az egész folyosó figyelt, amikor végigvonultam benne az épületen. Már az első szünetre egy tucat lány odaadta a telefonszámát és simán előreengedtek a büfé sorában. Szóval ilyen menőnek lenni.
Ebédszünetben Bree szekrényének dőlve álltam, zsebretett kézzel és félmosolyt villantottam rá, amikor kilépett a teremből. Szabályosan figyelmenkívül hagyott és csak akkor nézett rám, amikor rájött, hogy így nem tudja kinyitni a szekrényt.
-Arrébb állnál? - kérdezte.
Bólintottam, de nem vettem le a szememet róla, amíg pakolt.
-Megbocsáltasz nekem? Újra barátok lehetnénk, mint régen. - pillantottam rá.
Egy pillanatra belenézett a szemembe és a tekintete ellágyult. Utána visszafordult a szekrényhez és bizonytalanul kérdezte.
-És ha igen? Mi biztosít rá, hogy nem lépsz le megint, amikor szükségem lenne rád?
-Nem fogok. Korábban nem rajtam múlt, de ezúttal már 18 éves vagyok. Vagyis felnőtt. Én döntöm el, hol élek. A szüleimnek nincs beleszólása. Mit gondolsz, miért vagyok itt? - mosolyodtam el.
-Rendben. - sóhajtott fel, beadva a derekát. - Egy feltétellel. Csak barátok. Semmi több.
Fájdalom mart a szívembe, de beleegyeztem. Inkább legyen mellettem barátként, mint sehogy. Ahhoz túl fontos nekem, hogy elveszítsem.
Bree elmosolyodott és gyorsan gratulált a tegnapi edzés miatt.
Egész nap csak hánykolódtam. Árnyéka voltam önmagamnak, amíg el nem jött az ebédszünet.
Az iskolai étkezde a kevésbé népszerű diákoknak és a tanároknak egy csatamezővel egyenlő. Itt minden diák csoportosul és a lehető legjobbat, avagy leggonoszabbat hozzák ki egymásból. Mindenesetre ezt az egészet nagyon hangosan teszik.
Amikor végre végigálltam a sort a kajáért és valami undorító masszát mertek a kezembe nyomni, végre eljutottam addig a kérdésig, hogy hova üljek.
A szememmel azonnal észrevettem Nataliet és Breet az egyik szélső asztalnál, majdnem a sarokban. Elindultam volna, hogy csatlakozzak hozzájuk, de a szőke hajú barátnő egyetlen pillantásával elutasított.
Abban a pillanatban egy szalvéta röpült felém, mire a támadók irányába fordultam.
Daniel és Cameron néhány végzőssel együtt az ebédlő kellős közepén, a legnagyobb asztalnál foglalt helyet.
Ha jól számoltam, nagyjából kilencen lehettek. Köztük három focista.
Cam intett, hogy oda üljek, ezért levágtam magamat Daniel mellé, az utolsó szabad székre.
Ezen az asztalon aztán minden volt. Csoki, chips, gumicukor, ropi, pizzaszelet, egy alma és néhány szendvics.
Amikor leraktam magam elé a tálcát, a legtöbben furán néztek rám.
-Ugye nem akarod azt megenni? - nevetett fel egy lány.
-Nem. Csak úgy végigálltam a sort, hogy teljen az idő - feleltem szarkasztikusan, mire a fél asztal felröhögött.
Egy zacskó chips repült felém.
-Edd ezt!
Kibontottam és belekóstoltam. A tálca egy pillanat alatt eltűnt előlem és az egyik srác megragadott egy éppen arra járó szemüveges, pattanásos srácot.
-Hé, te! Vidd ezt ki! - nyomta a kezébe a tálcát és egyből vissza is fordult.
A fiú mögötte megkönnyebbülten felsóhajtott. Úgy tűnik, nem ez a legrosszabb, amit velük tenni szoktak.

~Bree Blenford~

Zack annyira otthonosan mozgott a menők társaságában, mintha már legalább hónapok óta ismernék egymást. Hirtelen belémmart az érzés, ahogy nevetett velük, hogy mennyire megváltozott az évek során.
-Nem is tudom, Bree. - húzta el a száját Natalie. - Nekem gyanús, hogy annak a srácnak hátsószándéka van. Én nem bízom benne.
-Talán igazad van. De nem ítélhetem el azért, mert nem ismerem.
-Akkor milyen volt? Mármint régen. - hajolt hozzám közelebb és szinte felkönyökölt az asztalra.
Elgondolkodtam és megmozgattam a kanalamat a levesemben, eredetileg azzal a céllal, hogy megkeverjem, de amikor az egész tányér mozdult vele, inkább letettem erről a tervemről.
-Olyan volt számomra, mint egy testvér - mosolyodtam el. - Mindig mellettem volt és bármit tettem, megbocsáltott. Nem érdekelte, hogy esetleg mások leszólják, ha lányos témákról beszéltünk.
-Fontos volt neked. - suttogta Nat halkan.
-Még mindig az.
-De ő már nem ugyanaz a személy. Nézz rá! A menők asztalánál ül, a focicsapat tagja. Van egy olyan érzésem, hogy már igenis fontos számára, hogy az elittekhez tartozzon. - intett Zack felé.
-Lehet, hogy igazad van, de én nem mondok semmit rá, amíg nem ismertem meg. - jelentettem ki határozottan és úgy is gondoltam.