A Riválisok /BEFEJEZETT/

12. Fejezet

-Mindenki itt van?-kérdezte a nő-ugyanis nem tudjuk a nevét-mire az egész tornaterem többnyire bólogatott.-Rendben. Emlékeztek még a múlt órán tanultakra?

Erre a kérdésre elég vegyes reakciók érkeztek. Annáék csak nevettek, mi pedig Mátéval inkább nem reagáltunk.

-Hát ez remek. Senki sem gyakorolt az elmúlt 1 hétben?

Itt mindenki nézelődött, hátha valakik felteszik a kezüket, de senki sem tette fel a kezét, még mi sem. Kitudja mi történne, talán kihívott volna egy párt, akik gyakoroltak, hogy mutassák be a táncot, és az elég nagy égés lett volna, legalábbis nekünk biztosan.

-Jól van, akkor ismételjünk!-csapta össze a kezét  nő, majd mindenki beállt a kezdéshez.

A mai óra fele az ismétléssel ment el, alig maradt időnk az új részre, ami persze megint nem ment nekünk. Még Annáéknak is kihívást jelentett összeszedni az eddig tanult lépéseket, de hétfőn-remélhetőleg-majd összehozzuk, ha most nem megy.

Még egyszer utoljára kezdtük el az ismétlést. Máténak már egész jól ment, de nekem még volt min gondolkodni, így az egyik forgásnál rossz felé fordultam. Ennek köszönhetően egy kicsit megijedtem és ahogy léptem, kibicsaklott a jobb bokám és szépen elhasaltam a padlón. 

Pár másodpercig olyan volt, mintha aludtam volna, semmire nem emlékszem, majd fölöttem egyszerre öten álltak: Anna, Ádám, Dávid, a tánctanárnő és Máté. Elég nagyot csattanhattam a földön, mert majdnem mindenki felénk fordult.A fejem eléggé fájt, és akkor a bokámról már ne is beszéljünk.

-Mi történt?-kérdeztem még mindig a földön fekve. Máté kinyújtotta nekem a kezét, én pedig megfogtam és lassan felhúzott.

-Elestél-karolt át Anna. Hallottam a hangján, hogy nagyon aggódik.-Rá tudsz állni a lábadra?

-Fogalmam sincs-engedtem el Mátét és Annát, majd ráléptem a jobb lábamra, de azonnal összecsuklottam. Szerencsére Máté gyorsan kapcsolt, így elkapott mielőtt újra a földön kötöttem volna ki. Az egyik kezével a derekamnál tartott, a másikkal pedig a kezem fogta.

-Nyugodtan támaszkodj rám-mondta mosolyogva. A szívem erre majdnem kiugrott a helyéről, és egy kicsit el is pirultam. Elengedtem a kezét és átkaroltam a nyakát, Anna pedig a másik oldalamra jött és így tartottak.

-Fáj valamid?-kérdezte a tánctanár.

-Igen, a fejem és a bokám. 

-És a lábadra nem tudsz ráállni, igaz?

-Igen.

-Máté, vidd el a védőnőhöz. Fel tudod hívni a szüleidet?

-Igen, de miért?-néztem rá összevont szemöldökkel.

-Jobb lenne, ha megnézetnétek a lábad. Ennyiből nem tudjuk még, hogy mi baja lett.

-Holnapra már biztos jó lesz, és akkor majd Mátéékkal megtanulom az új részt-mosolyogtam.

-Sajnos nem hiszem, hogy ez ilyen egyszerű-sóhajtott a nő.

-Miért?-néztem rá meglepetten.

-Semmi. Na, menjetek-mondta, majd hirtelen eltűnt a lábam alól a talaj. Eléggé meglepődtem és meg is ijedtem egy kicsit, de csak Máté volt az. Felemelt és rögtön el is indult velem a védőnőhöz. Úgy vitt, mint egy hercegnőt. Rám mosolygott, mire elvörösödtem és a válla felett Annára néztem, de ő csak vigyorgott rám. Az egész tornaterem minket bámult, voltak akik mosolyogtak, de voltak akik úgy néztek rám, mint akit meg akarnak ölni. Inkább nem is nézelődtem tovább.

-Nagyon fáj?-kérdezte, miután kiértünk a teremből.

-Hát...úgy is mondhatjuk-motyogtam.-Mi van, ha egy ideig nem vehetek részt a próbákon?-bukott ki belőlem a kérdés, majd a fejemet a mellkasának döntöttem. Tehetetlennek éreztem magam. Ha most nem vehetek részt a próbákon, mikor még az eddigi rész sem megy tökéletesen, akkor mi lesz a többi résszel? Mikor és hogyan fogom megtanulni? 

-Megoldjuk-válaszolta.

-De hogyan?-kérdeztem teljesen kétségbeesve.

-Semmi gond nem lesz, oké? Meg fogjuk oldani. Ne aggódj ennyit-válaszolta mosolyogva.-Inkább azért aggódj, hogy eltörött-e. Az nagyobb gond lenne, mint a tánc.

-Tuti nem törött el.

-Ne szóld el magad.

-Jó..igazad van. Akkor remélem, hogy nem törött el.

-Na, mindjárt jobb-nevetett.

Oda is értünk a védőnőhöz, így bekopogtam majd benyitottunk.

-Hát veled meg mi történt?-nézett rám meglepetten. 

-Kibicsaklott a bokám-mondtam.

-Hogyan?

-A táncpróba közben rosszul léptem.

Máté letett az ágyra, majd a nő megkérte, hogy menjen ki. Kicsit megnyomkodta a bokám, amikor azt hittem, hogy mindjárt ott halok meg, majd megállapította, hogy vagy kificamodott, vagy eltört, ráadásul már be is dagadt. Aztán azt mondta, hogy menjünk el egy röntgenre, ott pontosan megmondják majd, hogy mi baja.

-Akkor viszlát-köszöntem el, majd a bal lábamon kiugráltam a folyosóra. Máté ahogy meglátott, rögtön odajött és átkarolt, hogy segítsen.

-Na?

-Pontosan nem tudja, hogy mi baja, azt mondta menjek el röntgenre és megmondják.

-Remek-mondta.-Felhívtad már anyukádat?

-Igen, kb. 10 perc múlva itt van.

Amíg anyukámat vártuk, nem igazán beszélgettünk, csak ültünk a suli előtti padon. Mikor anyu megjött, elköszöntem tőle és már mentünk is a kórházba.

Ott egy kicsit megkínoztak, mert mint kiderült, "csak" kificamodott a bokám, és azt ugye valahogy vissza kellene tenni a helyére. És vissza is tették, csak azt hittem, hogy meghalok, annyira fájt. Ezután közölték, hogy 2 hétig nem csinálhatok semmit, akkor se, ha pár nap múlva már nem fog fájni. Kicsit letörten, de megígértem, hogy nem lesz semmi gond. Anyu nagyon aggódott, de hazafelé sikerült egy kicsit megnyugtatnom, hogy minden oké, nem kell tolókocsi stb.

Hazaérve láttam, hogy Máté visszaírt.

Máté: Na, hogy vagy? 

Én: Már jobban, "csak" kificamodott, és már minden oké vele,(kivéve, hogy fáj) de 2 hétig nem csinálhatok semmit:( 

Máté: :D értem. Akkor majd kitalálunk valamit.

Én: Jó, várom az ötleteket. :D

Ezután még egy darabig beszélgettünk, és írtam a csoportba is, hogy mi a helyzet, aztán lefürödtem és le is feküdtem aludni.

~Sziasztok c:

Hú, ilyen sem volt még-vagy már régen-hogy egy nap két részt hoztam, remélem tetszett nektek mind a kettő, napokon belül jön a következő is c:

Várom a véleményeiteket a résszel kapcsolatban, és nemsokára jön a 13.Fejezet c: ~