Forbidden love (BTS Jikook fanfiction) BEFEJEZETT

Jikook 35.fejezet (It's hurt)

*Jungkook szemszöge*

Másnap reggel egy pihe-puha kéz simogatására ébredtem. Kinyitottam szemeimet és az én Mochim ajándékozott meg gyönyörű mosolyával.

-Jó reggelt.-suttogta.

Felültem az ágyban és akkor tudatosult bennem, hogy anyaszült meztelen vagyok. Jimin számtalanszor látott már ruha nélkül, mégis zavarban voltam, ezért magamra húztam a takarót. Bezzeg ő. Rajta sem volt semmi, mégsem zavartatta magát, ahogy hason feküdt mellettem az ágyban. De így legalább láthattam kerek, formás fenekét. Le sem tudtam venni róla a szememet. Ő pedig rólam nem tudta levenni a szemét. Folyamatosan az arcomat bámulta.

-Mit nézel?-fúrtam bele tekintetemet az övébe. Bár ettől egy kissé elpirultam.

-Hogy milyen gyönyörű vagy.-mondta mámorban úszó szemekkel.

-Én gyönyörű? Ugyan már!-jöttem teljesen zavarba, majd elkezdtem az ágytakarót gyűrögetni.

-És ahogy zavarba jössz...nem tudok ellenállni neked. Olyan vagy, mint egy ártatlan és sebezhető angyalka.

-Kettőnk közül te vagy az angyal. Én az ördög vagyok.-mosolyodtam el, majd a tarkójánál fogva közelebb húztam magamhoz. Tekintetem elidőzött az ajkain, majd olyan közel húztam magamhoz, hogy megcsókolhassam.

-Szeretlek Jungkook.-mondta, miután elváltunk egymástól.

-Szeretlek Mochi.-válaszoltam.-Na, öltözzünk fel!-javasoltam.

-Rendben.-egyezett bele, majd elkezdtünk öltözni.

Szívem szerint egész nap hemperegtem volna Jiminnel az ágyban, de mindenképp beszélnünk kellett apával. Nem halaszthattam ezt tovább.

Éppen végeztem és begomboltam a nadrágomat, amikor Jimin így szólt:

-Bébi, ma el kell mondanunk édesapádnak, hogy együtt vagyunk.-nézett szemeimbe. Olvas a gondolataimban.

-Tudom. És félek is egy kicsit.

-Hát, én is. De nem lesz semmi gond.-mosolygott rám biztatóan.

Ezután lementünk a konyhába. Anya éppen akkor ért haza a boltból és széles mosollyal fogadott minket:

-Jó reggelt szerelmesek.-mondta.

-Anya! Halkabban! Apa meghallhatja.-szóltam rá.

-Úgyis meg fogja tudni még a mai nap folyamán, nemde?

-De, anya.-válaszoltam.

Erre a szóra apa lesétált a lépcsőről egyenesen a konyhába. Itt a megfelelő alkalom. Meg kell tudnia. Görcsbe rándult a gyomrom. Nagyon tartottam a reakciójától.

-Apa, beszélnünk kell valamiről.-mondtam komoly arccal. Egy pillanatra úgy láttam, hogy megijedt attól, hogy ilyen komoly arcot vágtam, de végül így szólt:

-Rendben, fiam. Menjünk a nappaliba!-mondta, majd elindultunk, de még visszapillantottam anyára, hogy egy kis bátorítást szerezzek. Mosolygott, de valahogy nem volt őszinte a mosolya.

Jimin és én leültünk a kanapéra, apa pedig a fotelben foglalt helyet.

-Miről lenne szó?-fonta apa keresztbe a karjait.

Egy percre lefagytam. Úgy éreztem, nem fognak kijönni a szavak a számon. Szinte tapintható volt a feszültség a szobában. Jimin megfogta a kezemet biztatásképpen. Apa mikor ezt meglátta felszaladt az egyik szemöldöke.

-Szóval...tudod meséltem neked a barátnőmről.-kezdtem.

-Igen, emlékszem.-morogta apa.

-Nos...az igazság az, hogy nincs barátnőm. Hazudtam neked és anyának is.