A szőke alkimista és az irigy homonculus

Hetedik fejezet

Öt nap telt el, mióta Ed borzalmas állapotban talált rá a konyhában Envyre. Öt nap, mióta egyikük sem említette a kínos esetet, amelyért a homonculus őszintén hálás volt. Semmi kedve nem volt felidézni, milyen megalázó volt, hogy odabújt a szőke alkimistához, hagyta magát megölelni és ott zokogott a vállán, mint valami ostoba, gyenge ember. Borzalmasan érezte magát, hacsak egy pillanatra is eszébe jutott az eset, miközben átkozta magát, amiért hagyta, hogy a fiú ilyen állapotban lássa. Még önmagának sem akarta bevallani, hogy bizony, azért a lelke mélyén jólesett neki, amikor Ed átölelte, megsimogatta, nyugtatta, míg ő maga teljesen meg nem nyugodott. Igaz, utána olyan lökte el magától a fiatal alkimistát, hogy azon még ő maga is meglepődött. Majd némán, szavak nélkül egyeztek meg, hogy erről sosem beszélnek, ez a dolog meg sem történt. És ebben Ed is partner volt, mert Envy észrevette, hogy az ifjú szőke alkimista is legalább annyira zavarban volt, mint ő. Ez pedig némi elégtétel volt, de annyira mégsem, hogy a homonculus ne akarjon elsüllyedni a szégyentől, amiért hagyta magát elgyengülni.

Az elmúlt öt nap békésen telt. Ed a könyvtárban kutatott, Envy pedig nem zavarta. Sőt, ha lehetett, annyira távol maradt a fiútól, amennyire csak képes volt rá. Legfeljebb az étkezésekkor zavarta, de akkor is csak annyira, hogy közölte vele, jöhet enni. Bár volt, hogy úgy kellett ráripakodnia az alkimistára, annyira belemerült a kutatásba. Envy nem tudta elképzelni, mi olyan érdekeset találhat ezekben a könyvekben. Ha Ed megkérdezte volna őt, amit nem tett, Envy elárulhatta volna neki, amit tudni érdemes. Vagy talán mégsem, mert a homonculus sem volt olyan ostoba, hogy kiadja a titkait. Mindenesetre, hajlott rá, hogy esetleg csepegtessen némi információt. Persze, ez is sok mindentől függött.

A másik oldalon Ed is zavarban érezte magát. Nem tudott napirendre térni a dolog felett, mert nem gondolta volna, hogy a homonculus képes így kiborulni. Nem ilyennek gondolta, de most újfent át kellett értékelnie mindent. Ugyan talált pár könyvet, amelyben írtak a homonculusokról, de mindegyikben lelketlen lényeknek írták le őket, akiket irányítani kell. Minden könyv arról szólt, hogy a homonculusok csupán alsóbbrendű, mesterségesen alkotott emberforma lények, amelyeknek ugyan vannak képességeik, de önálló akaratuk és lelkük nincs. Ed a fejét rázta, mert Envy egyáltalán nem tűnt olyannak, mint akinek nincs önálló akarata, nincsenek érzései vagy gondolatai.

– Akárki írta is a könyvet, mindenképpen tévedett – sóhajtott fel Ed egy újabb, kutatással töltött nap délutánján. – Vagy csak elavultak az ismeretei. Akárhogy is, Envynek vannak érzései, vannak gondolatai, így amit írtak róla, nem igaz. Vagy csupán más, mint a többiek.

Ez elgondolkodtatta a fiút, mert Envyn kívül nem tudott egy homonculusról sem. Persze megkérdezhette volna a szóban forgó egyént, hogy ő-e az egyetlen, de tudta, hogy vagy kitérő választ kapna, vagy valamiféle féligazságot. Az elmúlt napok során megismerte már annyira a homonculust, hogy tudja, mindig kételkednie kell abban, amit mond. Bár Envy ritkán hazudott, de amit mondott, az általában inkább volt féligazság, mint igazság. Még Ed is nehezen tudta kibogozni a homonculus szavait, de lassanként kezdte megtanulni, mi az, amit szó szerint kell érteni és mi az, amit nem kell komolyan venni. Persze ez nem volt könnyű, mert Envy úgy tudta csűrni-csavarni a szavakat, ahogy senki más, akit a fiú ismert.

Ed érezte, hogy kezd elgémberedni, így nyújtózott egyet, és tőle szokatlan módon úgy döntött, ideje pihenőt tartania. Azelőtt ez sosem történt volna meg, emlékezett rá, hogy Alnak sokszor úgy kellett belé diktálnia az ételt, vagy erőszakkal ágyba vonszolnia, annyira belefeledkezett a munkába. Előfordult, hogy az asztalnál aludt el, majd az ágyban ébredt, és biztos volt benne, hogy Al fektette le. Al intézett mindent, túlságosan elkényeztette a bátyját, így Ed jószerivel nem is tudott volna magáról gondoskodni. Csak mikor elveszítette az öccsét jött rá, hogy mennyire magatehetetlen alak.