A babysitter /BTS_SUGA/

35.

Lassan kibattyogtunk a konyhába, magára hagyva a kislányt a tévé előtt, amiben az egyik kedvenc meséje ment. Vettem egy mély levegőt és a gyomrom liftezett, ahogy tudatosult bennem, ismét elérkeztünk a ponthoz, hogy Yoongi-val szemtől szemben kell beszélnem az érzéseinkről és meg kell beszélnem vele mindent. Neki ez olyan könnyen ment, szinte a kisujjából rázta ki a szavakat és zavartalanul ecsetelgette akár a szexuális életét is nekem, részletesen. Én meg már attól zavarba jöttem, hogy megfordult a fejemben a gondolat, hogy együtt legyek vele. Jó párosítás, nemde?

Yoongi a konyhába sétált be, én pedig követtem őt, miközben próbáltam visszafogni a hányingeremet. Olyan volt ez, mintha a világ legnagyobb bűnét követtem volna el és most szembesülnöm kell a saját tettemmel, a következményeivel és mindenkivel. A férfi a fenekével a pultnak dőlt, ezzel megfordulva és végre felém nézve. Karba tette a kezeit a mellkasa előtt és várta, hogy elé érjek. Én egy lépés távolságban megtorpantam és én is karba tettem a kezeimet, mert így legalább nem lógtak mellettem élettelenül. Egy perces csend állt be kettőnk között, ahogy csak néztünk egymás szemébe. Yoongi nem volt rossz srác és az az igazság, hogy semmi kifogásom nem lett volna ellene, ha nem így ismerkedtünk volna meg. Ismerve a szándékait a nőkkel és a múltját, ami elég szaftos volt, mondjuk úgy, hogy nem szívesen adtam  be a derekam, hogy aztán pletyka és nevetség tárgya legyek, amiért így megadtam magam neki. Pedig eszméletlenül helyes srác volt. A szemei, a szája, az egész arca, férfias és markáns, mégis annyira gyermekies, amikor láttam egy-egy mosolyát vagy grimaszát a húgára. Ilyenkor sem veszítette el a felnőttes vonásait, de belecsúszott egy-egy puhább vonala is, ami még jóképűbbé tette őt. A teste egyszerűen leírhatatlan volt, magasabb nálam, vékony, de izmos. Nem soroltam volna őt a puhányak táborába sem, de az izomagyakhoz sem, mivel a karizmai és a hasa kockáinak formái, ha még nem is volt tökéletesre fejlesztve, akkor is megmutatták, hogy azért van ott izom. Nem is kellett több, sokkal jobban nézett ki, mintha egy fehérjehuszár testét néztem volna, aki szteroidokkal pumpálja magát az izmok miatt és a végén már azt várod, mikor durran ki, mint egy lufi.

- Miért nem hiszel nekem? - Vágott a közepébe Yoongi.

Mély és komoly hangja felébresztett a gondolataimból, amiben szintén ő szerepelt. Pislogtam párat és vettem egy mély levegőt.

- Nem arról van szó, hogy nem hiszek neked - Feleltem halkan.

Nem néztem a szemébe, egyszerűen nem bírtam. Túlságosan zavarba ejtő volt a helyzet ahhoz, hogy hozzá hasonlóan én is gond nélkül figyeljem a barna szemeit. Inkább kiszúrtam magamnak egy pontot az alsó konyhaszekrények egyikén és azt bámultam.

- Akkor hiszel nekem? - Kérdezte újból.

Sóhajtottam egyet és egy pillanatra lehunytam a szemem.

- Eléggé... - Megnyaltam a számat, ahogy kerestem a megfelelő szavakat ahhoz, hogy ne hangozzon olyan hülyén a mondat, ahogy a fejemben megfogalmazódott. - Eléggé kitettél magadért, hogy tényleg bebizonyítsd.

Megköszörültem a torkomat, ahogy éreztem, hogy a zavaromtól nem több a hangom, mint egy halk kis cincogás.

- Hm - Hümmögött Yoongi.

Nem néztem fel rá még mindig, csupán a lábait láttam, ahogy a kényelmes keresztezésből szétváltak és tettek felém egy lépést. Úgy éreztem, hogy mentem elsüllyedek szégyenemben, holott ez teljesen normális beszélgetés kellett volna, hogy legyen. Vagyis hát az is volt, de úgy kellett volna éreznem, nem úgy, mint egy világi katasztrófát.

- Akkor elhiszed, hogy tényleg kedvellek? - Tette fel a kérdést aznap már harmadjára.

Nem válaszoltam, úgy éreztem, rögtön elsírom magam kínomban, ha kinyitom a számat, ezért csak bólintottam egyet.