A babysitter /BTS_SUGA/

3.

Felvettem a farmeromat és egy egyszerű, sötétkék pólót, hogy ebben kezdjem meg a munkát. Nem akartam és nem is láttam értelmét annak, hogy elegánsan vagy kihívóan öltözködjek egy négy éves kislányhoz. A hajamat szimplán egy copfba fogtam és a sminkem gyanánt csak szempillaspirált tettem fel, hogy kihangsúlyozzam a hosszú pillákat, amik így már feketén keretezték a sötét szemeimet. Egy kisebb táskába betettem a pénztárcámat, a mobilomat és a lakáskulcsomat és készem is álltam az első munkanapom megkezdéséhez. Magamra mosolyogtam a fürdőszoba tükrében és bólintottam magamnak egyet.

- Menni fog! - Biztattam magam mosolyogva.

Sarkon fordultam és elindultam kifelé a házból, hogy kényelmesen, sietség nélkül odaérjek a megbeszélt időpontra. Szerencsére Seulgi olyan helyen dolgozott, ahová csak tízre ment, így nekem azt mondta, hogy elég, ha fél tíz körül megérkezem majd hozzájuk, hogy át tudjam venni  a felügyeletet, és ő el tudjon indulni munkába. Ennek kifejezetten örültem, mert legalább nem kellett hajnalban vagy nagyon korán felkelnem, ami azért nem zavart így nyáron, főleg, hogy kipihenten kellett hozzáállni a gyerekekhez, ha tényleg jól akartam végezni a munkámat és nem egyből elaludni vagy kiabálni velük a fáradtság miatt. Mondjuk elég nyugodt személy voltam, nagyon kevés ember létezett ezen a világon, aki fel tudott eddig húzni.

--------

*Yoongi POV*

- Yoongi! - Hallottam meg anya hangját.

Aprót mordultam, ahogy lecsúsztattam a fejhallgatót a füleimről és a nyakamba akasztottam azt. Megállítottam az éppen játszott hangokat, amiket összeraktam és megfordultam a székemmel, hogy az ajtó felé nézhessek.

- Mondtam, hogy kopogjatok! - Mordultam rá az anyámra.

Ő csak egy grimasszal vegyített mosolyt küldött felém és karba tette a kezeit.

- Kopoghatok, ha folyamatosan a füleden van az az izé és nem hallod - Kontrázott.

- Nem hiába - Válaszoltam egyszerűen, érzelemmentes arccal.

Mindenki tudta a családban, hogy két dolgot imádok csinálni, aludni és zenét csinálni. És általában ezt a két tevékenységet felváltva csinálom és utálom, ha megzavarnak az egyikben. 

- Mindegy - Sóhajtott megadóan anya, hiszen tudta, hogy ilyen dolgokban fölösleges velem veszekednie, hiszen ebből úgysem engedek. - Ma kezd a lány, aki a húgodra vigyáz.

Felvontam a szemöldököm és megrántottam a vállam.

- És? - Ráztam a fejem érdektelenül.

Egy újabb, lemondó sóhajtást kaptam tőle és megadóan leejtette a kezét a kilincsre.

- Legalább köszönj neki, ha megérkezett - Kérte.

- Mi közöm hozzá? - Kérdeztem jeges hangon továbbra is.

Semmi kedvem nem volt megzavarni a munkámat egy kis körtúrával, hogy lelépcsőzzek, köszönjek, majd jöhettem volna vissza, hogy folytassam a munkát. Ráadásul ha félbeszakítom saját magam, akkor rossz kedvem lesz, ha esetleg elfelejtem a fejben kialakított hangokat és ritmust vagy kiesek a kemény munkából, azt pedig senki nem akarja, hogy én morcos legyek.

Anya ismét csak megcsóválta a fejét és megforgatta a szemét, miközben hangosan kifújta a levegőt. Rám szegezte a mutatóujját és szigorúan nézett rám.

- Ne legyél bunkó, Min Yoongi! - Figyelmeztetett, a hangjában anyai szigorral. - Legalább ne legyél vele ilyen semleges, ha már itt lesz egész nap.

- Egész nap? - Vontam fel a szemöldököm.

Hátra dőltem a székben és lehunytam a szemeimet. Szóval egy idegen lesz a házban egész nap, aki a húgommal fog játszani. Egyáltalán milyen nő lehet az, aki kibírja a gyerekdalokat és a meséket nap, van energiája játszani meg ugrálni a gyerekkel több órán keresztül és még jó is a kedve és önként csinálja? Biztos, hogy csak egy nagymama lehet, semmi kétség. Nem baj, legalább süt majd valamit és nem fog zargatni, mert kiesik a csípőprotézise, ha fellépcsőzne ide.

- Igen, amíg haza nem érek - Helyeselt anya a korábbi kérdésemre. - Ha már te nem vagy hajlandó vigyázni a saját testvéredre.

Felvontam a szemöldököm és unott arccal néztem rá.

- Tudod, hogy képtelen vagyok egy óránál tovább hallgatni azokat az idegesítő visításokat meg a tündérmeséket, ugye? - Kérdeztem egyhangúan, hiszen nagyon jól tudta.

Amikor néha muszáj volt itthon maradnom a húgommal akár csak egy órára, amikor anya elment vásárolni vagy egy sürgős barátnői csevejre, akkor is már a huszadik perc után a kanapé párnájába fojtottam volna magam azoktól a rohadt meséktől meg a nyávogó hangú daloktól. Haru, a húgom pedig még énekelte a tévével, táncolta a hozzá kapcsolódó táncot és az energiájától a földhöz vertem volna a saját seggem.

Anya annyiban hagyta a beszélgetést és egy legyintéssel elhagyta a stúdiómat, amit saját magamnak rendeztem be az üres szobában, amit évek óta nem használtunk. Eredetileg vendégszoba lett volna, de mivel nem volt rá jelentkező, hogy itt aludjon, ezért fogtam magam és a saját pénzen megvásárolt kellékeimet, technikai felszereléseket, gépeket, mikrofont és keverőpultot, meg mindent, ami egy majdnem profi stúdióhoz kell, szépen betoltam ide és apránként kialakítottam a kis világomat. A napból nagyjából tizennyolc órát töltöttem itt, a maradék hatot aludtam, aztán a következő nap csak tizenkét órát voltam ebben a szobában, hogy a maradék fél napot át tudjam aludni.

Visszatettem a fejemre a fejhallgatót és elindítottam megint a zenealapot, amit nem egészen öt perccel ezelőtt fejeztem be. Behunytam a szemem, felhangosítottam a zenét és a legapróbb hibákat kerestem a hangzásban.

------

Ránéztem az órára, ami már délután kettőt mutatott. Leállítottam és szüneteltettem mindent, ami éppen működött és felálltam a forgószékből. Kinyújtózkodtam, hiszen már legalább hat órája nem mozdultam meg. Éhes is lettem meg a szám is kiszáradt, ahogy nagyjából fél órája kiürült a vizes palackom is. Kinyitottam az ajtót és egyből megütötte a fülemet a húgom nevetése, ami a szobájából jött. Megforgattam a szemem és elindultam a folyosón, mivel az utolsó szoba volt az enyém és mellette a stúdiómé. A folyosón, a lépcső mellett rögtön Haru szobája, a földszinten pedig a nappali, a konyha és a szüleim hálója. Ahogy elhaladtam a résnyire nyitott ajtó előtt, Haru kacaja egyre erősebb lett és már szinte bántotta a füleimet. A nagyi biztosan csikizte vagy a protkóját mutogathatta neki. 

Vettem egy mély levegőt és egy másodpercre megálltam az ajtaja előtt. Megingattam a fejem és megdörzsöltem az orrnyergemet. Anya, remélem békén hagysz ezután és belátod, mennyire szeretlek. Eleget téve a kérésének, habár kicsit késve, de mégis megmutattam magam, hogy én is létezem és még nem aszalódtam bele a székembe és nem haltam meg.

Lassan betoltam az ajtót, mire csend állt be a szobában, ahogy mind a ketten felnéztek rám. Azt hiszem, mind a ketten ugyanannyira meglepődtünk a babysitterrel, amikor találkozott a tekintetünk. Anya nem mondta, hogy nem egy vénség jön, hanem egy fiatal csaj. És azt sem közölte, hogy ilyen jól néz ki. Á, biztos, hogy egy gyík, aki a könyveivel tölti a mindennapjait, ki az a fiatal lány, aki önszántából gyerekekre vigyázna, hacsak nincsenek barátai? Megköszörültem a torkomat és tettem egy lépést befelé a szobába. A lány mosolyogva felállt és kezet nyújtott.