Jane Esbeth

Jane Esbeth - 4. rész

Nehezen indult az év első napja Matthew Armand számára. Álmosan dörzsölte a szemét, majd kinyúlt az éjjeli szekrényéhez a zsebórájáért. Nem volt ott. Biztos máshova tette előző este, majd megkeresi. Ugyan nem tudta, hogy hány óra van, tudta, hogy ideje felkelni.

Nem volt elég, hogy fájt a feje az esti pezsgő miatt, még a kedvenc öltönyét sem találta a szekrényében.

Lassan ment le a szalonba, hogy csevegjen Mr. Moonshore-al a tegnap estéről. Érezte, hogy amint belépett a szalonba minden szem rászegeződött, és többen összesúgtak a háta mögött, ahogy beszédpartneréhez sétált.

- Jó reggelt, Mr. Armand! Hogy van? – kérdezte kissé fanyarul Harold.

- Tűrhetően, csak kissé szétszórtnak érzem magam. Nem tudja, hogy hová tehettem a zsebórám? Nem találtam reggel az éjjeli szekrényemen, pedig megesküdtem volna rá, hogy oda tettem...

- Mr. Armand Ön nem... Nem vette észre, hogy...

- Mi az Harold? Bökje ki! – szólt kicsit agresszívan.

- Matthew... Magát tegnap kirabolták...

- Ne nevettessen már Harold! Még hogy engem? Ugyan kicsoda...? – hitetlenkedett először Mr. Armand, mielőtt rájött volna – Az nem lehet... - mondta majd felsietett a szobájába.

Ezúttal rendesen körbenézett. Semmilyen értéke se volt meg. Az arany mandzsetta gombjainak csak hűlt helyét látta, a drága ezüst tőrje sem volt sehol, a pénzéről már nem is beszélve.

- Hol van az az istenverte szuka?! Nem teheti ezt velem!– kiabálta az üres szobájának Matthew.

Először fordult elő vele, hogy a hölgy játszott vele, nem pedig ő a hölggyel. Két kezével belemarkolt a hajába majd az ágyára rogyott. Nem maradt semmije.

És hogy hol volt Jane? Ő és Justin kézen fogva ültek egy vonatkupéban, úton egy nagyváros felé.

- Biztos, hogy jól áll ez nekem, Charlotte? – kérdezte Justin kicsit kényelmetlenül mocorogva.

- Ne aggódj már, drágám. Ez az egyik legelegánsabb öltönyfajta. Egy ilyen mindenkinek jól áll. – válaszolta „Jane" majd egy apró csókot adott Justinnak, hogy megnyugtassa.

- Sajnálom, csak olyan más ez nekem...

- Ne aggódj! Tudod, én már csináltam ilyet, és miden rendben van. Ne gondolj a többi emberre. Csak te vagy meg én. Pont úgy, mint amikor megismerkedtünk egy ugyanilyen vonatkupéban.

- Igaz... Még most sem tudom elhinni, hogy nem ismertelek fel azonnal a szalonban.

- Azért, abban az „új" ruhában teljesen másképp néztem ki, mint amikor előtte találkoztunk.

- Te még a szakadt, utcai ruhákban is káprázatosan néztél ki. – súgta Charlotte fülébe Justin, mire a hölgy halkan kuncogni kezdett.

A vonat folyosójáról hangos ajtó becsapódás hallatszódott be.

- Hallottad? Elmentek! – csillant fel Charlotte szeme. – Gyere, itt az idő. – mondta majd kiemelte a táskájából az ezüst álarcát. – Vedd a tiedet is.

Justin kicsit esetlenül állt a vonatkupéban a saját maszkjában. Charlotte látta rajta a félelmet így odaállt elé, majd a karjaiba zárta a fiút.

- Nem lesz semmi baj. – mondta és megcsókolta Justint bátorításképp.

A fiú rámosolygott, majd kinyitotta a kupé ajtaját.

- Csak Ön után, Miss Jane Esbeth.