Jane Esbeth

Jane Esbeth - 1. rész

- Épp félúton voltam a magángépemmel Barcelona felé, amikor azt mondtam a pilótának; meggondoltam magam. Forduljon balra, beugrunk Prágába! – a szalonban ülő két férfi nagyot nevetett ezen a „viccen". A körülöttük magukat legyező hölgyek is hangos kuncogásba kezdtek, mire az urak rájuk villantották a tökéletesen ellenállhatatlan „gazdag vagyok, nem kérdés" mosolyukat.

Valójában a hölgyek egyáltalán nem értették mi volt olyan humoros ebben a történetben, de egy valamit tudtak: ez a gazdag humor. Nekik ennyi elég is volt.

A szalonban ülő férfiak nem véletlenül rendelkeztek ilyen humorral. A jobboldali Harold Moonshore volt, újgazdag. Vagyonának frissessége nem számított; remekül megértette a felső körökben mozgó befolyásos férfiak életét, ami a baloldalon ülő Matthew Armandnak nagyon tetszett. Főleg, hogy gazdagsága ellenére Mr. Moonshoreban megmaradt egy kis talpnyalóság, ezért előszeretettel nevetett Mr. Armand minden bugyuta viccén.

Matthew Armand azonban nem egy átlagos újgazdag volt. A nyugati part leggazdagabb nemesi családjának örökösét tisztelhetjük személyében, és ugye ez a szerep nem kis egóval jár.

Annak ellenére, hogy Mr. Armand és Mr. Moonshore nem voltak felettébb jóképűek, és társaságuk sem volt miden szempontból szórakoztató, minden egyes fiatal hajadon hölgy körülvette őket. Az urak természetesen élvezték a csinos hölgyek társaságát, de egyikkel se szívesen kerültek volna közelebbi kapcsolatba.

Hogy miért? A válasz egyszerű. Mindegyik egyszerű polgári családból származott. Mondjuk a szerény, elegánsnak semmi szín alatt nem mondható fogadóban nem is nagyon fordultak meg gazdagok, vagy nemesi származásúak.

A két elegáns férfi sem önszántából volt itt. Szerették volna a Szilvesztert egy puccos bálban tölteni, ám közbeszólt egy hóvihar. A rengeteg friss és ropogós hó teljesen elvágta tőlük a külvilágot, örültek, hogy egyáltalán ebben a fogadóban sikerült kikötniük. Annak pedig főképp, hogy rátaláltak egymásra, így nem kell a közönséges pórnéppel keveredniük.

Mr. Moonshore és Mr. Armand még javában el voltak merülve ebben a sziporkázó társalgásban, amikor belépett a szalonba a hordár fiú, Justin West, és felkapta Matthew bőröndjét.

- Csak óvatosan, ez egy igen drága bőr bőrönd, ha bármi baja esik, akkor meg fogja fizetni a kárt!

- Elnézését kérem, én csak... - szabadkozott Justin, de feleslegesen, mert Mr. Armandék már rég nem rá figyeltek, ugyanis a szalonba belépett a gyönyörű és fiatal Jane Esbeth. Hosszú hullámos haja lágyan esett törékeny vállára, szürke szeme pedig úgy csillogott, mintha mindenki lelkébe bele tudna látni vele. Hosszú, A szabású tűzpiros kabátja alól kivillan fekete magas sarkúja.

- Istenem, milyen gyönyörű! – hüledezett Harold. Matthew aprót bólintott, majd beleivott a whiskyjébe.

- Valóban az... - mondta Justin miközben Jane elsétált mellettük, egy apró mosolyt villantva a hordárfiú felé. Justinnak nagyon ismerős volt a hölgy, ám képtelen volt felidézni honnan.

Annak ellenére, hogy alig egy percet töltött a szalonban, mély benyomást tett. Máris volt két férfi, aki elkezdett rajongani érte; Matthew és Justin.

Az utóbbin senki sem lepődött meg, hiszen minden mesében ez van. A szegény hordárfiú első látásra beleszeret a szép és valószínűleg tehetős családból származó lányba.

De Mr. Armand más volt. Ő sosem volt egy nővel együtt két hétnél tovább, mert egyik hölggyel sem foglalkozott igazán. Jane viszont felkeltette az érdeklődését. Nem is kicsit.

A hölgy ugyanis eltűnt. Olyan volt mint egy szellem, néha látták itt-ott, de a két férfinak nem sikerült egyszer sem újra találkozni vele, annak ellenére hogy a szálló nem volt valami nagy.

A fogadósnő nagyon megörült az eddig várva várt telt háznak, így szilveszter éjszakára álarcos bált rendezett. Ez volt az alkalom mindkét férfiszámára, hogy újra láthassák azt a titokzatos hölgyet, akit azóta se tudnak kiverni a fejükből.