Mikor egy álom valóra válik...

Start from the beginning
                                    

A fotózkodás után remegő kézzel veszem el az aláírt posztert és csak úgy mint az előttem lévők, könnyes szemekkel távozom.
Hugi ugyanezen ment keresztül csak ő már alapból könnybe lábadt szemekkel ugrott Shawn karjaiba. 😢

A találkozás után  kb félóra remegéssel , folyamatos vigyorgással és hadarással telt el mikor is elvezettek minket a Q&A helyszínére ahova betömörültünk és vártuk Őt. Majd megérkezett és az a mosoly...az a hang és nevetés. Ezt lehetetlenség elmondani.

Nem tartott sokáig a találkozó kb fél óra volt. De arra pont elég, hogy totálisan elvesszünk és befészkelje magát a szívünkbe.

Hétkor már a helyünkön ültünk várva, hogy elkezdődjön a koncert.
James TW, az "előzenekar" jó volt bár mély nyomot azért nem hagyott bennem.

Majd szünet és megérkezett Ő egy erőteljes introval majd a There's nothing holding me back című dalával. És a közönség tombolt. Végig énekeltük az összes dalt amit előadott. És megkaptuk érte a legszebb jutalmat. Azt a boldog, hálás szinte hitetlenkedő mosolyát. Teljesen úgy tűnt nem is tudja felfogni, hogy ez tényleg megtörténik, két este egymás után és ennyi szeretetet kap.
Azt elmondta a találkozón is, hogy nagyon izgatott a show miatt. És látszott is picit rajta de a boldogság az arcán minden mást elhomályosított. És azt hiszem ez látszott rajtam is. Eszméletlenül boldog voltam hiszen valóra vált az egyik nagy álmom.
Mit mondhatnék, egy felejthetetlen este / nap volt és hihetetlenül szerencsésnek érzem most magam..

Shawn egy nagyon édes, szerény és hihetetlen szeretetre méltó srác aki megküzdött azért, hogy itt lehessen. Hogy több ezer ember tomboljon a koncertjén és minden szavából árad a hála, hogy mi, rajongók, ezt lehetővé tettük. Elképesztő tehetséggel rendelkezik és egyszerűen egy csodálatos srác. Hova ragozzam még. Fantasztikus élmény volt.

Ui: a videó nem az enyém de tegnap este készült. Teljesen nem adja vissza a hangulatot azt garantálom🙄🙄

És íme néhány kép:

És íme néhány kép:

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Színjáték ( Shawn Mendes fanfic)Where stories live. Discover now