Mikor rád nézek | Priskin Tamás |

15. rész - Igazi játékos

Reggel csörömpölésre riadtam fel, Tomi nem volt mellettem, ezért gyorsan kikeltem az ágyból és a konyhába futottam, de szerencsére csak a drága focista bénáskodott. A földön hevert majdnem az összes edényem, ő pedig csak feltartotta a kezeit és úgy várta, amíg teljesen csend lesz.

- Basszus. – morogta én pedig csak összefontam a kezeimet a mellem alatt és mögé lépkedtem, de ő épp akkor fordult volna meg, így összekoccantunk és majdnem hátra zakóztam, de gyorsan utánam kapott. – Ne haragudj!

- Mit csinálsz? – kérdeztem nagy mosollyal és a szemeimből kitöröltem az álmosságot.

- Gondoltam viszonzom az első reggelimet, amit csináltál, de valahogy ez nekem most nem megy. Olyan ismeretlen itt minden. – sóhajtott fel, amin felnevettem.

- Megcsinálom, oké? – már arrébb löktem volna, de mintha csak kővé dermedt volna.

- Nem, menj készülődni, a meccs előtt találkozónk van Roliékkal meg Némóékkal. Ígérem, nem gyújtom fel a konyhát. – adott egy puszit a homlokomra, majd megpaskolta a fenekem, amiért csúnyán néztem rá, aztán felmentem készülődni a szobámba, de nem volt kedvem semmihez, ezért csak visszadőltem az ágyamba.

- Petra, komolyan? Gyerünk, ébredj. – éreztem, hogy Tomi simogatja az arcomat, de még akkor sem akartam kinyitni a szemeimet. Miért nem aludhatok?

- Találkozz velük, majd megyek a meccsre. – motyogtam a párnámba. Hirtelen úgy éreztem, hogy megfulladok, ugyanis Tomi rám ült, aztán rám dőlt teljes testsúlyával. – Szállj le rólam!

- Elkezdesz öltözni? – kérdezte, mire felsóhajtottam.

- El. – morogtam. Lefordult rólam és elkezdte a telefonját nyomkodni. Megforgattam a szemeimet és úgy másztam ki az ágyból, hozzáteszem, nagyon nehéz volt. Elvánszorogtam a fürdőbe, megmostam az arcomat, aztán megfésülködtem, kihúztam a szemeimet és kifestettem a szempilláimat. Nem törődtem most az alapozóval, elég szép a bőröm. Ez fog körülbelül két hétig tartani, aztán elkezd zsírosodni szerencsémre. Megmostam a fogaimat, aztán visszamentem a szobámba. Tomi legalább hasznosította magát és beágyazott. Előkaptam a fehérneműim közül egyet-egyet, aztán előkotortam a kedvenc farmeremet, illetve egy fehér inget. Gyorsan átöltöztem, még magamra kaptam egy fekete kötött kardigánt, aztán a focistára néztem, aki közben szintén elkészült.

- Nem jövünk már vissza, oké? – kérdezte, mire bólintottam egyet. A táskám a cuccaimmal úgyis az előszobában vannak. A telefonomat a zsebembe vágtam, aztán a konyhába mentem, ettem pár falatot Tomi főztjéből és eldöntöttem, hogy többet nem igazán engedem ezt neki. Gyorsan elpakoltam, aztán indulásra készen álltam a csatár legnagyobb örömére.

Egy aranyos kis vendéglőben voltunk, szerencsére nem volt telezsúfolva, így elég barátságos is volt. Zsóka és Petra mellett ültem, Betta a szőkeség másik oldalán foglalt helyet, velünk szemben meg a srácok. Nem éreztem túl jól magam, ezért csak a homlokomra helyeztem a kezemet és úgy támaszkodtam meg az asztalon. Csak kavargattam a levesemet, már egyáltalán nem kívántam.

- Milyen érzés, hogy az asztalnál ülők közül csak te fogsz játszani Némóka? – kérdezte Varga Roli, mire aztán én is elkezdtem figyelni és nem a hattyúk halálára gondolni.

- Őszintén? Király, kis lúzerek vagytok. – nevetett, mire én is elmosolyodtam. – Meg vagytok halva papikáim.

- Na, majd, ha visszatérhetek, meglátod, hogy milyen egy jó játékos. – virult fel Tomi, nem hagyta, hogy földbe tiporják az önbizalmát.

- A legnagyobb király már visszavonult, és most nem Gabiról beszélek. – kacsintott egyet Juhász Roli, mire megráztam a fejemet.

- Egész nap ezt fogják csinálni?- érdeklődtem Petrától, aki csak sóhajtva bólintott egyet.