Ismeretlen Ismerős

Prológus

Elképedve bámultam Zack szemébe. Épp most fejeztük be a nyolcadikat és az iskolai ünneplők még rajtunk voltak. A kezemben ott hevert a virágcsokor, amit a legjobb barátom alig fél perccel ezelőtt adott át, mielőtt megtette a nagy bejelentést.
-Elköltöztök? - kérdeztem totálisan lefagyva. - És nekem erről mikor akartál szólni?
-Éppen most mondom. - motyogta Zack az orra alá.
-Igen. Úgy, hogy mindjárt indultok. - fakadtam ki.
Zack közelebb lépett, hogy megöleljen, megnyugtasson és azt mondhassa, minden rendben lesz. Ugyanúgy mint régen. De elhátráltam. A csokor kiesett a kezemből és a könnyeim lassan lefojtak az arcomon.
A szüleim válása megviselt és Zack volt az egyetlen, aki bármikor fel tudott vidítani ebben a nehéz időszakban. El sem tudtam képzelni, hogy mi lesz velem nélküle.
Zack arcán aggodalom jelent meg és ezúttal hátarozottabban lépett oda hozzám, én pedig nem húzódtam el.
-Az utolsó hónap csodás volt. És nem akartam mindent elrontani. - suttogta, miközben a tenyereibe fogta az arcomat. - Igazából azt szerettem volna, ha valahogy sikerül rávennem apáékat a maradásra és ezen a napon nem a búcsúzás miatt tartanálak a karomban, hanem mert végre elég merszem lenne megcsókolni téged.
A szívem kihagyott egy ütemet és képtelen voltam elhúzódni, ahogy Zack arca egyre közeledett hozzám. A homlokát az enyémnek döntötte, majd szépen lassan végigsimított az ajkaival az enyémeken. Szaggatottan lélegeztem és nagyjából úgy álltam ott, akár egy jégszobor, ami teljesen le van ugyan fagyva, de közben mégis olvadozik. Zack ajkai rásimultak az enyémekre és egy hosszú levegővételnyi időre úgy maradtunk. Csak mi ketten, a világ közepén.
Zack lassan elhúzódott és kelletlenül lépett egyet hátra, amikor megjelent a sarkon egy autó. Befordult, majd megállt előttünk és a kocsiból kiszállt Zack édesapja és komor pillantást küldött a fia felé.
Nagyot nyeltem és akartlanul is lefojt az arcomon még egy könnycsepp.
Zack közelebb lépett és hosszan megölelt.
-Ne menj el! - suttogtam megtörten.
Mégis elment. Otthagyott engem abban a városban, teljesen egyedül.

~•~•~•~•~•~•~•~•~•~•~•~•~•~•~•~•~•~•~•~

Hosszú évek teltek el azóta, hogy utoljára láttam Zacket. Eleinte tartottuk a kapcsolatot. Minden nap írtunk egymásnak és esténként hosszan beszélgettünk telefonon keresztül. De ahogy az évek teltek, Zack lassan kikopott az életemből. Az üzenetek is elhaltak és mire 17 éves lettem, egy emlék maradt csupán. Az első fiú, aki megcsókolt.