Finding Cinderella

2.fejezet

Daniel

- Gyere már le az égszerelmére Dan. Ha most nem indulsz el, én nem tudom, mit csinálok veled. - kiabált fel az emeletre drága egyetlen és szeretett nővérem.
- Jövök már.
- Jól teszed. Pár perc és indul a buszod. - nyomott a kezembe egy papírzacskót. Valószínűleg az ebédem az.
- Izé, a haverokkal ebédelek.
- Nem érdekel. Ezt elviszed, ha már nagy nehezen megcsináltam neked. - mérgesen rám nézett. Nem egy okos húzás Lenát felidegesíteni, ugyanis drága nővérkém fekete öves judóban és karatéban emellett tud bokszolni és az utcai verekedéstől sem kell félteni. Az egész család fosik tőle, ezért nem mondtuk el neki, hogy a főzési tudása egyenlő egy kórházi látogatással.
- Jól van. Mentem.
Bosszantó, hogy a kocsim lerobbant, ezért busszal kellett mennem. Bár nincs bajom a tömegközlekedéssel, de azért jobb lenne nem a tömegheringben úsznom.
Séta közben üzenetet küldtem egy bizonyos személynek. Egy olyannak, akinek az arcát nem ismerem. Ezerszer meghálálom Aaronnek, hogy rossz számot ütött be a telomba, mert ha ez nem történne meg, akkor nem ismerném meg őt. Eleinte csak szórakozásból zaklattam, de érdekelni kezdett. Lenyűgöz a természete, humora, úgy am blokk a mindene. Ilyen hatással sose voltak rám a lányok főleg nem egy arctalan idegen.
Gondoltam, hogy Ella ideges lesz. Emiatt is írtam neki és nem hiába.
Amint a buszra felszálltam és elfoglaltam a leghátsó ülést elaludtam. Hulla fáradt voltam és már az iskola gondolatától is elálmosodom, szóval nem csoda, hogy rögtön bevágtam a szunyát. Szerencsémre még épp időben felébredtem, különben utazhattam volna a világ végére. Szálltam volna le, csak hogy mellettem már ültek. Az illető nagyon el volt a saját világában, mivel akárhogyan szólítottam nem reagált semmit. Második lehetőség a bökdösés volt, amit nem díjazott. Még ő volt felháborodva? Már elnézést, de abszolút nincs kedvem késni, már így is pikkelnek rám a tanárok.
Miután leszálltam a buszról Aaron a hátamnak ugrott.
- Mi van buzikám? - vigyorgott, mint a tejbe tök.
- Leszállnál? Így is teljesen tönkre van baszva a hátam.
- Morci vagy szépfiú? - gügyögő hangot adott ki magából, amit jutalmul egy gyomron vágást kapott tőlem. Emellett csuda jó haverok vagyunk és már pisis korunk óta nyúzzuk egymás fejét.
Egymással lökdösődve mentünk a bejárat felé, ahol a Ian és húga, Carla várt minket.
- Sosem tudtok normálisan megjelenni? - förmedt ránk Carla.
- Mi van ezzel? - nézett furcsán Aaron.
- Hogy mi van ezzel? Nézz már magadra. Úgy nézel ki, mint aki most szabadult volna ki a börtönből. - mutatott az említett szakadt gatyájára és gyűrött (kissé koszos) ingjére. - És Dan, nem tudnád összegombolni az inged? Ez nem vetkőző show.
- Mit rinyázol már itt kora reggel? - Aaron farkasszemet nézett Carlaval. Ők ketten mindig veszekedtek, akárhányszor találkoztak. Meg sem lepett, hogy még akkor se hagyták abba, amikor az előadó teremhez értünk.
- Na, elég lesz skacok. - Ian a két veszekedő közé állt.
- De ő kezdte. - háborgott fel Aaron.
- Nem érdekel. - Ian szigorúan rá nézett. Ilyenkor nem szabad visszabeszélni neki, mert Lenához hasonlóan ő is piszok jól tudott verekedni.
Az egész évnyitó alatt baromkodtunk, a végén kiküldött minket a tanár, de nem azért, mert hangosak voltunk (jó, igaz ez is közre játszott), hanem Aaron kitalálta, hogy haláli jó ötlet lenne félmeztelenül felszaladni a színpadra. Ráadásként én is felrohantam közben zászlóként lengettem az ingemet. Ian röhögve nézte végig, Carla csak a tenyerébe temette az arcát, de tudom, hogy ő is majd megpukkad a nevetéstől.
Természetesen büntetlenül nem úsztuk meg- suli után a könyvtárban kellett dekkolnunk. A dili már meg sem lepődött - többször kerültünk már bajba és szinte több időt töltöttünk az irodában, mint a tantermekben.
Szünetben szokásosan az udvaron lógtunk.
- Éhes vagyok. - jelentette ki hirtelen Aaron.
- Te mikor nem vagy az? - szólt rá Carla.
- Boldogan halnék meg, ha egy egész napon nem szólnál be.
- Nem halnál meg most? - emelte fel a hangját Carla. Ian és én egymásra néztünk.
Te jössz. - formált a szájával. Beleegyezően felsóhajtok.
- Aaron jössz kaját venni? Vagy kérsz Lena házi kosztjából? - vettem elő a papírzacskót. Aaron sápadtan rám nézett.
- Büfé. Nem szeretném a belemet is kifosni, mint a múltkor. - vágta rá rögtön. Utoljára azt hiszem a múlt hónapban evett Lena muffinnak kinéző valamijéből (megjegyzem nem szándékosan). Hetekig a szobája és a wc-je között ingázott.
Egyszerre álltunk fel és mentünk be egyenesen a büfé felé. Aaron közben leállt beszélgetni a gólyásokkal. Mindig ezt csinálja. Kiszemezi magának a csajt és két nap se telik el már lefektette. Elmondása szerint szüzeket nem dug meg, mert nem akar felelősséget vállalni utánuk. Igen, van még benne annyi emberiség, hogy erre figyel. Oda ne rohanjak...
- Danny! - szólt egy nagyon magas hang mögülem. Már csak ez hiányzott.
- Mi van? - bosszantva megfordultam. Már nem csak a hangja miatt undorodtam tőle, hanem ahogyan kimondta a nevem. Ki nem állhatom, ha Dannynek szólítanak.
- Nem hívtál a nyáron.
- Elromlott a mobilom. - természetesen hazudtam. Egy fogyatékos is értelmesebb ennél a csajnál. Külön fajt kéne kitalálni az ilyen félékre.
- Csak ugyan?
- Bocs, de nekem erre nincs időm.
- Danny. Hé. - úgy tettem, mintha meg se hallanám. Kiráz tőle a hideg. Fingon sincsen, hogy mi a neve ennek, de nagyon nem is érdekel. Ez a csaj már a fél sulival lefeküdt és szerintem, sőt biztos, hogy többel is a sulin kívül. Egy ideje a sarkamon volt és már kifogytam az ötletekből, hogy hogyan rázzam le.
Szinte már végig rohantam a folyosón, hogy még véletlenül se érjen utol a csaj, bár magas sarkúban aligha tudna futni. Jobb félni, mint megijedni nem?
A sarkon befordulva koccantam egy nagyot valakivel. Mind a ketten a földön kötöttünk ki.
- Puskával üldöznek? - bosszankodott az illető a földön.
- Én kérek elnézést.
- Elnézés helyett talán nézhetnél előre és nem úgy menni, mint a fába szorul féreg. - dühöngve fölállt.
- Nyugi van királylány. - védekezés képen feltettem a kezem. Elment mellettem szó nélkül. Az igen. Van benne tűz az biztos. Alacsony volt a lány, habár hozzám képest nem nehéz. Ami furcsa volt azaz, hogy az egyenruhája szokatlanul túl nagy volt rá, de ami jobban érdekelt, az a szeme. Amikor rám nézett azokkal a dühös kék íriszekkel, szinte másra nem is figyeltem. A szeme mintha a lelkembe tudna nézni bár nem tudom, hogy ezt honnan veszem, csak érzem.
Nem tudom, hogy meddig álltam ott mozdulatlanul, de arra eszméltem fel, hogy Aaron idegbeteg módjára lengeti a kezét előttem.
- Bocs elbambultam.
- Azt látom. De menjünk már, kilyukad a gyomrom. - hisztizett, mint egy hat éves.
Amíg vártam Aaronre, aki nagy valószínűséggel felvásárolja az egész büfét, írtam Ellának.

Én: Helyzetjelentést katona!

Ella: Élek uram!

Mosolyogva néztem az üzenetet. Ha három hónappal ezelőtt azt mondaná nekem valaki, hogy egy nap eltalál a kupidó nyila, földet csapkodva, mint egy retardált fóka, körbe röhögném.

Én: Na? Jó fejek?

Ella: Elviselhetőek. Na de megyek, jön a tanár.

Én : Én még a büfében szobrozok.

Ella : Ejnye :D Vérbeli lázadó vagy.

Én: Szokásos én tudod ;)

Ella: Tudom :)

Talán nem látszik, de ez az egyetlen jelentéktelen szó feldobta a napomat. Kevesen ismernek, de még kevesebben tudják, hogy ki is vagyok valójában. S talán csak Ella mondhatja azt, hogy tudja, mire gondolok, tudja, mit érzek.
- Kivel beszélsz? - jelent meg hirtelen Aaron feje.
- Mióta érdekel ez téged?
- Nem is érdekelne, ha nem úgy vigyorognál, mint egy idióta.
- Mindegy. Menjünk különben holnap is a könyvtárban kell ülnünk. – toltam a terem felé. Természetesen nem akadt le a témáról. Szerintem nagyon jól tudta, hogy kivel beszélgettem csak hallani akarta a számból, hogy jót nevethessen. Mikor megtudta, hogy kedvelem Ellát konkrétan pofán röhögött. Szerinte elment az eszem és orvost akart hívni. Ez magában nem is lenne baj, ha az a faszkalap nem kürtölte volna szét a családomban. Aztán hetekig hallgathattam a beszólásukat.
Tanítás után Aaronnel nulla kedvvel mentünk a könyvtár felé. Igaz, ha nem lettünk volna olyan faszok, akkor nem lennénk most itt. De könyörgöm, végzős évben vagyok, emlékezetessé akarom ezt tenni.
A könyvtáros nőnek illedelmesen köszöntünk, aki válaszul csak morgott ránk. Nem is vártam mást. Ha valaha is a könyvtárban lennék, akkor egészen biztos, hogy nem a könyvek miatt. Vagy bármi miatt, ami a tanulással kapcsolatos.