Lost in Asgard

Chapter 5

Kimentünk a kapun és palota csodás kertjébe jutottunk.
Tele volt egzotikus fákkal, illetve hatalmas szirmú, színes virágokkal. Ekkor tudtam igazán megnézni magát az épületet is. Az egész aranyból volt, rengeteg apró és részletes véset díszítette.
-Ez a hely elképesztő.-szóltam az ámulattól szinte suttogva.
A herceg hamisan félmosolyra húzta a száját.
-Örülök, hogy tetszik. Biztos vagyok benne, hogy nagyon jól fogod érezni itt magad.
-Én is.
Azonban látva Loki elkeseredett arckifejezését, kicsit elbizonytalanodtam.
-Minden rendben van?-kérdezősködtem.
-Hogyne...
Nem győzött meg, ráadásul kerülni kezdte a szemkontaktust.
-Biztos vagyok benne, hogy valami bántja, úgyhogy ki vele. Nem hagyhatom, hogy rossz legyen a kedve.
-Ne is firtasd! Nem fogom holmi halandók orrára kötni a problémáimat!-rivallt rám Loki, amitől igen megszeppentem.
Már azt sem tudtam lassan, hogy mit szabad mondanom és mit nem. Inkább abbahagytam a fecsegést és magamba szálltam. Még nem voltam tisztában az asgardi normákkal, valószínűleg ez szült ilyen csúnya félreértéseket.
Beszéd nélkül mentünk tovább, igaz, nem esett jól. Kellemesebb volt csevegni.
-Valójában el akarlak vinni valahova.-szakította meg a kínos csendet Loki.
Pisszenni sem mertem, csak egy mosolyt villantottam felé.
Ezt látva folytatta:
-A kedvenc helyemre Asgardban.
Egyből kíváncsivá tett. Minden ember a személyiségének megfelelően választja ki a kedvenc helyét, ezért az rengeteget elárul az illetőről.
Én ugyan nem sok helyet szeretek, de a Starbucks mellet van még egy olyan, ahol akár az egész napomat el tudom tölteni. A British Museum. Már egészen kicsi koromban rabul ejtett a varázsa. Nincs is kellemesebb, mint egy hideg, szeles napon a műtárgyak közt kóvályogni. És az embernek még csak fizetnie sem kell azért, hogy picit kikapcsolja az agyát és visszamenjen az időben. Túl szép ahhoz, hogy igaz legyen...talán ez a múzeum lesz az egyetlen, amit hiányolni fogok Asgardból.
Gondolataimból felocsúdva már csak azt vettem észre, hogy kiértünk a város zsúfolt utcáira. Aki csak meglátott minket, mind meghajolt vagy letérdelt. Megadták a kellő tiszteletet a hercegüknek, aki önelégült mosollyal nyugtázta az alattvalói engedelmességét. Annak ellenére, hogy sokan idegenkedve bámultak rám, Asgardban sétálni nagyon idilli dolog volt. A madarak-amik ugyan kissé különböztek az otthoniaktól-vidáman csiripeltek. Halovány sárga fény töltötte be az utcákat.
Úgy éreztem, hogy az idő sokkal gyorsabban telik, mint a Földön, de magyarázatot nem találtam erre. Bár azt mondják, ha jól érzed magad, csak úgy repülnek a percek.
Loki vállamat erősen megragadva befordított egy szűk utcácskára, ezzel véglegesen is kiszakítva engem a gondolataim világából.
Onnan egy kis térre értünk, ami fent volt egy kiszögellésen az Asgardot körülvevő magas hegyek egyikén.
Ez gyönyörű kilátást biztosított. A tér közepén egy hatalmas kút állt. Felmerült bennem a kérdés, miszerint hogyan jutottunk el ide ilyen hamar...lehet, hogy túlságosan is elmélyültem a saját kis világomban.
-Ide szerettelek volna elhozni.-mondta mosolyogva a herceg.
-Ez nagyon szép!-hüledeztem.
-Tudom. Nem véletlenül ez a kedvenc helyem Asgardban.
Odasétáltam a kúthoz és felültem a kávájára. A kristálytiszta vízből élesen tükröződött vissza az alakom.
-Milyen mély?
-Nincs alja. Ez egy átjáró.-válaszolt Loki, aki mindeközben leült a kutat körülvevő padok egyikére.
-Ezt honnan lehet tudni?
-Volt már, aki beesett. Mindenki azt hitte, hogy meghalt, ám napok múlva felbukkant egy másik világban.
Belógattam a kezemet a hűs vízbe. Felületére köröket, csigavonalakat és szívecskéket rajzolgattam.
Tényleg elképesztő volt az egész szituáció. Hirtelen úgy éreztem, hogy keresve sem találtam volna szebb helyet ennél.
Csukott szemmel hátra döntöttem a fejemet és hagytam, hogy hosszú, göndör hajam a karomat cirógassa.  Nem volt túl meleg, hiszen egy lágy szellő is fújdogált. Percekig élveztem így a csodás napsütést és kezdtem rájönni, hogyha ez Loki kedvenc helye, akkor valójában ő sem olyan rossz, mint amilyennek néha magát mutatja...
Ám amikor rápillantottam, nem láttam az arcán azt az örömöt és nyugodtságot, amit ez a hely belőlem kiváltott. Szüntelenül gondterheltnek és mogorvának tűnt, mintha csak nyomasztó titkokat őrizne.
Ismételten előbújt belőlem a segíteni vágyó énem, szóval cselekedtem.
-Na jó. Ha már a kedvenc helyén is így el van szontyolodva, igazán elmondhatná, hogy mi zavarja.-nyögtem oda, miközben leszálltam a kútról és elé álltam.
Kínjában elkezdett kicsi kavicsokat dobálni, amiket a földről szedett fel.
-Nem. Nem tehetem.
Hangja szigorú volt és határozott.
-De miért nem?-kérdeztem vissza.
Tisztában voltam vele, hogy úgy hangzok, mint egy makacs óvodás, de valamiért úgy éreztem muszáj kiderítenem, hogy mi zavarja.
-Azért, mert nem akarlak megbántani.
-Én csak akkor fogok megsértődni, ha nem mondja el...-próbálkoztam, mire Loki száját egy halk, hitetlenkedő nevetés hagyta el.
-Ashley...úgy látszik, hogy nem érted.
-Akkor magyarázza el!
Próbáltam még mindig határozottságot sugározni, de igazából kezdtem kicsit megijedni.
-Majd annak is eljön az ideje...-válaszolta a herceg, majd miután elfordította tőlem a fejét, elrévedt a festői tájban.