Lost in Asgard

Chapter 1

Most is a Starbucks-ban ültem, mint minden reggel. Az idő nyirkos volt és hűvös, egyszóval maga volt a tökéletes londoni időjárás.
Az ablak mellet helyezkedtem el, hogy mindent jól lássak. Komoran kortyolgattam forrócsokimat, remélve, hogy talán jobb kedvem lesz tőle, néha kilestem az utcára és néztem, ahogy az emberek vidáman sétálnak.
Csak én nem voltam vidám. Akkoriban semmi sem jött össze. Vagyis minden pont fordítva sült el, mint ahogy terveztem, és hát ki ne lenne szomorú, ha így kicseszne vele az élet?
Egyetlen ember volt, akire számíthattam. Emily.
Ma kivételesen ő is velem tartott a reggeli rutinomnál. Azaz velem tartott volna, ha már megérkezett volna. Elővettem a telefonomat, egy kicsit szörföltem a neten, mindenki kockának nézhetett, de nem érdekelt különösebben. Csak vártam és vártam.
Vagy másfél órája ültem ott üres pohárral, ami eleinte meleg volt még, de ha lett is volna benne valami, az is már százezerszer kihűlt volna...
És akkor jött az SMS, miszerint "Bocsi Ashley, mégsem érek rá, majd összefutunk holnap!". Király.
Még elhagyatottabbnak és kirekesztettebbnek éreztem magamat. Fogtam a cuccaimat, felálltam és elindultam. Azt persze nem tudtam, hogy hova megyek, csak mentem. Végigmentem a főutcákon, a mellékutcákon...
Aztán elértem egy igen szűk utcácskához, akár nevezhetjük sikátornak is. Szomorú voltam, de egyben dühös is. Nekitámaszkodtam a nedves falnak, majd kitört belőlem a sírás. Nem bírtam tovább ellenállni neki. Nem tudtam elhinni, hogy már megint valami rossz történik velem.
Hirtelen egy különös szerzet jelent meg előttem, csak úgy a semmiből. Hosszú, szőke fürtjei voltak, kék szeme és egy...egy bazi nagy kalapácsa. Igen, egy bazi nagy kalapácsa.
-Miazisten?!-rivalltam rá ijedten, majd könnyeimet kezdtem letörölgetni a szétsírt arcomról.
-Üdv.
-Honnan szabadultál, öcsém?
Végigmértem.
Szegény tényleg elég nevetségesen nézett ki...ám valamiért mégis ismerős volt.
-Az összes midgardi ilyen naiv?-méltatlankodott a szemeit forgatva.
-Nem. Azaz mi van? Egyáltalán ki vagy te? Mi az a midgardi izé és mi a jóég késztet arra, hogy egy kalapáccsal flangálj a városban ilyen szerelésben?-rohamoztam meg kérdéseimmel.
-A nevem Thor. Midgardnak a Földet hívják mifelénk, lakói tehát a midgardiak, avagy ti, emberek. És már ne is haragudj, de ez a mindennapos öltözetem. Ez pedig Mjølnir -mutatta fel azt a bizonyos kalapácsot- és egy pöröly. Nem kalapács.
Nem tudtam tovább visszatartani a röhögést. Úgy gondoltam, hogy ő csak valami szerencsétlen cosplay-es csávó lehet vagy egy totál elmebeteg ember aki megszökött az elmegyógyintézetből.
-Ne csináld már!-fuldokoltam.
Lezser módon a falnak támaszkodott és hitetlenkedve pillantott rám.
-Szóval nem hiszed el?
-Nem. Egyáltalán nem. Sőt, kezdesz bosszantani. Ha Thor vagy, ha nem, mit akarsz te tőlem?
-El kell hogy vigyelek innen.
-Aztán minek?-kérdeztem egyik szemöldökömet felvonva.
-Láttuk, hogy itt szenvedsz, Ashley. Ha velem jössz, minden sokkal jobb lesz.
Ledöbbentem. Teljesen nyugodt viselkedése ijesztett meg a leginkább.
Mi az, hogy láttuk? Honnan tudja a nevem? Hová a francba akar vinni?
-Na jó. Hová is kéne mennünk?-kérdeztem bátorkodva.
-Messze innen. Nem lesz könnyű. Ha úgy döntöttél, és velem tartasz, akkor gyere ide mellém.
De honnan lehetnék benne biztos, hogy ez a csávó nem kettyós, és tényleg valahová visz, nem pedig inkább csak elrabol és megerőszakol? Nem lehettem biztos benne.
-Nem is ismerlek. Meg kell győznöd arról, hogy minden amit mondasz, igaz. És arról, hogy nem ölsz meg és egyéb ilyen kegyetlen dolgok.
Láttam rajta, hogy erősen gondolkodik, még a homlokát is összeráncolta.
-Ashley, - kezdte - ötletem sincs hogyan tudnám neked mind ezt elmagyarázni. Régebbről ismerlek mint te azt valaha is gondolnád. Sokat szenvedtél már életed során...túl sokat. Te vagy a kiválasztott személy, velem kell jönnöd. Minden jobb lesz, meglásd.
'Adjunk neki egy próbát..."-gondoltam magamban majd odaálltam az állítólagos Thor mellé.
-Ez azt jelenti, hogy jössz?-kérdezte kíváncsian.
-Talán.
-Akkor viszont siess, mert mindjárt indulok...
Még egyszer végeztem egy eszmefuttatást, majd hevesen bólogatva ránéztem.
-Mehetünk.
-Jó választás...viszont ha most nem haragszol...-mondta, majd magához húzott és erősen átkarolta a derekam.
-Jobban teszed, ha kapaszkodsz.-szólt, aztán mondott még valamit, amit tökre nem értettem.
De az ezt követő dolgok teljesen megváltoztatták a nézőpontomat. Nem akartam elhinni, ami történik. Valamiféle féreglyukon át repültünk az űrben, egyenesen bele a semmibe. Elgondolkodtam, hogy vajon mit tehettek abba a forró csokiba, amitől ilyeneket tapasztalok, de rá kellett jönnöm, hogy ez bizony a valóság. Gyönyörűen szürreális volt az élmény. Sosem éreztem még ilyet ezelőtt. Ellent mondott mindennek amit eddig a világról gondoltam.
-Ez mégis hogyan lehetséges?-kérdeztem ordítva, amire a hatalmas sebesség késztetett.
-Majd egyszer megmutatom.
-De mikor?
-Majd ha odaértünk.
-De hova?
Unott arckifejezéssel nézett rám, majd nevetni kezdett, amit valljuk be, nem értettem.
-Asgardba.-szólt végül.