Nelia

2. rész

Nelia úgy érezte, mintha egy hatalmas kő esett volna le a szívéről. Elmosolyodott és visszaírt.
Nelia: Okés :) mégis mi volt az a sikoly?
Emily: Csak vicc volt, ne aggódj.
Nelia: Elég beteg humorod van!
Emily: Tudok róla :D
Nelia: Nem volt vicces, nagyon megijedtem!
Emily: Bocsánat :(
Nelia: Semmi baj... Holnap találkozunk!
Bár még mindig kicsit dühös volt barátnőjére, Nelia mégsem akart hosszú szónoklatot tartani a "humor" illetve "vicc" fogalmak pontos definíciójáról. Hat éves barátságuk alatt ennél sokkal durvább összeveszéseik is voltak ennél kevésbé komoly témákon, és jelenleg semmi szüksége nem volt még egyre. Most, hogy teljes mértékben megnyugodott, kinyomta a tévét és megszabadult az idegesítő nyavajgó hangoktól. Az óra felé fordult; hat óra volt. Ezt bizonyította az is, hogy a függöny rései között kezdett beszivárogni a hajnali napfény, vele együtt pedig a reggeli zajok. Nelia felkelt, egy óriásit nyújtózkodott és felballagott az emeletre a szobájába átöltözni. Az "emelet" megnevezés talán kicsit túlzás volt, ugyanis össz-vissz a hálószobájából állt és igazából egy berendezett kis padlástér volt. Az egész ház nem volt túl nagy (nagyon kicsi volt), de legalább nem panellakás volt, hanem az ő saját háza. Nelia három perc múlva már felöltözve lépett be a konyhájába, ahol is rájött, hogy csak fél kilencre kell mennie dolgozni a kávézóba, így bőven volt ideje. Miközben ráérősen egy kiflit majszolt (mivel általában későn kelt, így most kiélvezte, hogy nem kell kapkodnia) eszébe jutott, hogy átmehetne Emilyhez munka előtt. Bár volt rá esély, hogy baránője dührohamot kap, ha reggel 7 előtt zavarják, de ahhoz képest, hogy Emily hajnali fél hatkor felhívta azért telefonon, hogy a szívbajt hozza rá, ez a kifakadás nem lett volna túl jogos.
     Nelia sosem volt a hosszadalmas reggeli szöszmötölés híve, nem sminkelt vagy sütögette a haját, így fél hétkor megreggelizve, kabátban lépett ki a bejárati ajtón. Sétálás közben a gondolataiba temetkezett, így észre sem vette, hogy az utcában már szinte minden fa elhullajtotta leveleit ezennel is mutatva, hogy hivatalosan is beköszöntött a november. Nelia gyors léptekkel haladt, így öt perc múlva már a Fellow Street-en sétált. További 30 másodpercnyi séta után már Emily háza előtt állt. A lány háza méreteit tekintve hasonló volt Neliáéhoz, azonban berendezése (bár ez kívülről nem látszott) lakója furcsa stílusáról tanúskodott. Nelia vett egy levegőt és becsengetett. Várt egy percet, de mivel senki nem válaszolt, újra megpróbálta. Mivel ezek után se kapott választ, a telefonjáért nyúlt és írt egy üzenetet Emilynek.
Nelia: Hol vagy?
Emily: Mert?
Nelia: Itt állok a házad előtt!
Emily: Ok, pillanat
Nelia egy ideig türelmesen várt, de mivel három perc alatt Emilynek se híre se hamva nem volt, újra elővette a telefonját.
Nelia: Hahó! Itt várok rád!
Elkezdte lengetni a kezét és ugrálni, hogy barátnője az ablakból meglássa, de továbbra se történt semmi. Nelia öt perc várakozás után (ami alatt még egy tucat üzenet küldött) már ott tartott, hogy feladja és hazamegy, amikor nyílt a bejárati ajtó és kilépett Emily. Álmos lehetett, mert talpig be volt burkolózva egy takaróba és a szemét dörzsölgette.
     - Mégis mit csináltál eddig?! - förmedt rá Nelia. - Majdnem idefagytam!
     - Miről beszélsz? - ásított Emily.
     - Már vagy öt perce írtad, hogy "pillanat"! - morgolódott tovább.
     - Mi? - Emily láthatólag még abban az állapotban volt, hogy nem fogta fel elsőre a mondatok értelmét, legalábbis Nelia ezt a következtetést vonta le abból, hogy nem értette a kifakadását.
     - Most! Írtál nekem! Üzenetet! Tudod!
     - Neeeeeeeem - rázta a fejét Emily. - Biztos nem.
     - Dehogynem! - Dühöngött Nelia. Elővette a telfonját és barátnője orra alá dugta. - Itt van! - Emily ránézett a telefonra, azonban a Nelia által elképzelt bocsánatkérés helyett lesápadt.
     - Nelia... A telefonomat tegnap ellopták.