A maffia karjaiban (BTS-JK)

10.

Kivettem a fésűt a szekrényből és a gardrób egész alakos tükrében nézve magam átszántottam a hosszú hajamat, amit csak hagytam a vállamra omlani, hiszen sem hajgumim, sem semmim nem volt, amivel formázhattam volna.

Az egyik éjjeliszekrényen lévő órára néztem, ami reggel 7:36-ot mutatott. Egész éjszaka nem aludtam, de ez nem látszódott rajtam. Nem is éreztem fáradtságot.

Kimentem a szobából olyan halkan, amilyen halkan csak tudtam, hiszen nem tudtam, hogy Jungkook alszik e még és a fürdőszoba felé vettem az irányt. Már az éjszaka közepén kellett pisilnem, de azután, ami történt, nem mertem elhagyni a szobát és a sötétben elindulni, ráadásul tudtam, hogy csak pár lépés a fürdőig, mégis ismeretlen volt a hely és féltem. Elfordítottam a zárat az ajtóban, aztán elvégeztem a teendőimet, fogat mostam és visszaindultam a szobába.

Szokatlan volt, hogy kimehettem a szobából, amikor csak akartam és nem volt rám zárva az ajtó.

Jungkook előző nap mondta, hogy amikor felkelek és kedvem tartja, nyugodtan menjek le a konyhába és egyek vagy igyak valamit. Nem tudtam, hogy mennyire jó érzés szabad lenni-még ha egy házban is vagyok, de nem egy szobában.

Felvettem az előző napi fekete farmert, és egy Jungkooktól kapott fehér pólót, amíg el nem megyünk nekem ruhát venni. A fehér anyag a combom közepéig leért és nagyon jó illata volt. Nem csak egy finom öblítő illata, hanem valami férfias parfüm illata is beleivódott az anyagba. Felöltöztem és a hajamon csavarva kettőt, átdobtam azt a vállamon.

Kisétáltam a szobából és lefelé vettem az irányt. Meztelen lábamat puhán csiklandozta a barna szőnyeg, ami a lépcsőt fedte, miközben sétáltam. Csend volt az egész házban, de megnyugtatott az a temérdek fény, ami a hatalmas ablakokból áradt szét minden egyes helyiségben.

Besétáltam a konyhába és először körbenéztem. Sorra nyitogattam ki a szekrényeket, hogy megtaláljam, mi hol van. Kezdetnek poharat vagy bögrét kerestem, amit a harmadik szekrényben meg is találtam. Levettem egy egyszerű,szürke bögrét és letettem a pultra. Láttam egy kávéfőzőt. Három éve nem ittam kávét, de emlékszem, hogy kiskoromban mindig belekortyolhattam apa tejeskávéjába. Enyhén elmosolyodtam, ahogy ránéztem a masinára. Körbenéztem, majd újból kinyitogattam a szekrényeket, hogy kávét találjak. Mikor megvolt, beletettem annyit, amennyit jelzett a gép és a megfelelő helyre, amit mutattak a kis rajzok, beleöntöttem a vizet is. Kiválasztottam egy nekem szimpatikus funkciót, ami a leggyengébb kávét mutatta és azt a gombot nyomtam meg. Nem volt szükségem adrenalin túltengésre. A gép berregve, meglepően halkan folyatta a barna lét az alárakott bögrébe. A jellegzetes illat pillanatokon belül betöltötte az egész konyhát, és boldogan lélegeztem be a régen érzett illatot. Amikor egy halk sípolás jelezte, hogy elkészült az ital, a kezembe vettem a bögrét és úgy döntöttem, hogy a kert felé veszem az irányt. Ha már alkalmam nyílt rá, a szabadban szerettem volna lenni és nem a falak között, ahogyan az elmúlt években.

*Jungkook POV*

Ránéztem az órámra, ami 8:04-et mutatott. Kelletlenül a hátamra gördültem és egy hatalmasat nyújtózkodtam.Lerúgtam magamról a paplant és kimentem a mosdóba, hogy előkészítsem magam egy újabb napra.

Felöltöztem és lefelé vettem az irányt. Út közben megálltam, mert Debbora ajtaja nyitva volt, ezért bekukucskáltam. A szoba üres volt, az ágy be volt vetve és a tőlem kapott bokszer és póló is szépen, összehajtogatva állt az ágyon. Vajon hova mehetett? Miért nem alszik még, hiszen korán van.

A földszintre sétáltam és jobbra-balra kapkodtam a fejem, hogy meglássam a lányt, de a nappali üresen állt, ahogy a konyha is. Amikor beléptem, a kávé enyhe illata csapta meg az orromat. Elmosolyodtam. Tehát nem szökött meg, vagyis remélem nem ment el, miután kávézott egyet. Kinyitottam a poharas szekrényt és kivettem magamnak egy bögrét, amikor láttam, hogy a szürke csésze, amiben általában a reggeli kávémat iszom, hiányzik. Halványan mosolyogva megingattam a fejem..ez a lány! A kávégép alá tettem a bögrét és egy középerős lefolyatot választottam.

A hátsó kerthez sétáltam, mert az volt az utolsó hely, ahol a lány lehetett. Félretoltam az üveg tolóajtót és körbenéztem. Debbora a medence körül sétálgatott és hol a puha fűben, hol a medence hűs vizében tartotta a meztelen lábát. Teljes odafigyeléssel nézte a nagy medence átlátszó vizét, miközben jobb kezében a bögrével, ballal pedig egyensúlyozva sétálgatott a medence szélén. Fekete farmerba bújtatott lábai vékonyak voltak, de formásak. Kecsesen lépkedett az apró lábával a fűben. Fenekét eltakarta a fehér póló, ami az enyém volt, de ideiglenesen neki adtam, hogy legyen mit felvennie. Félrebiccentettem a fejem és úgy néztem tovább. Lehet, hogy örökre odaadom neki ezt a pólót, egész jól áll rajta. Ujjai majdnem a könyökéig leérnek, annyira nagy rá a ruhadarab, de aranyosan áll rajta. Mint amikor a kisgyerek felveszi a szülei ruháit, hogy felnőttnek érezhesse magát.

Túljutott a medencén és a legelső virágokhoz sétált. A mögöttük meredező, magasabb bokrok felé nyúlt és végigsimította a leveleken az apró kezeit. Mögé sétáltam és közelebbről élveztem a látványát, ahogy elolvad a napsugaraktól és a széltől, ami ide-oda dobálta a hosszú haját.

- Az a kedvenc bögrém, tudod? - Szólaltam meg végül.

Szegény annyira összerezzent, hogy azt hittem, elesik a saját lábában.

- N-nem tudtam, sajnálom - Hebegett megszeppenten.

Elmosolyodtam és a Nap felé fordítottam az arcomat. Kellemes volt, ahogy a meleg felperzselte a fehér bőrömet.

- Miért vagy fent ilyen korán? - Kérdeztem, visszanézve rá. Elkapta a tekintetét, ami egy újabb mosolyt csalt elő belőlem.

- Nem aludtam - Válaszolt, aztán belekortyolt az élénkítő italába.

- Amiatt, ami történt az este? - Kérdeztem nyugodt hangon, de legszívesebben felrobbantam volna, ha rágondoltam, hogy valaki bejutott a házamba és hozzányúlt.

Aprót bólintott.

- Nem tudom, hogy ki volt az és hogy jutott be - Hangom még általam is észrevehetőbben mélyült és keményedett. - De abban biztos vagyok, hogy már soha többé nem fog ilyet csinálni.

- Megölted? - Kérdezte olyan könnyedséggel, mintha csak az időjárásról kérdezett volna.

- Nem. - Válaszoltam. - Én nem.

- Akkor az embereid?

Felé fordultam és oldalra biccentett fejjel néztem rá.

- Tudod, ki vagyok? - Kérdeztem ismét.

Ő is rám nézett és zavartan azt felelte:

- Jeon Jungkook.

Mosolyom szélesedett, ahogy kimondta a nevem. Hogy lehet ennyire aranyos valaki?

-Már úgy értem, hogy a foglalkozásom.

Aprót sóhajtott és elszakította a pillantását az enyémtől.

- Habár nem tudok sok mindent, mert az elmúlt három évben a külvilág megszűnt számomra... - kezdett bele.- Ahol élsz, amilyen biztonságos hely, a növények úgy vannak ültetve és az út, ami ide vezet pont úgy kanyarodik, hogy a házadat nem lehet látni. Az embereid erősek és kíméletlennek tűnnek, akik körbeveszik a házadat. Egy villában élsz, mindössze húsz vagy huszonegy évesen. A fegyvert olyan magabiztossággal tartod, mint egy gyerek a fagylaltot. Nem nehéz rájönni, hogy nem a jó oldalon játszol.

Kis monológja meglepett. Egyrészt azért, mert olyan részletességgel írt le mindent a védelemről és a házam elhelyezkedéséről, amit az ellenség hónapokig találgat, ráadásul egy napja sincs velem, máris megtudta, ki vagyok. Másrészt pedig még ennyit összefüggően nem hallottam beszélni, ráadásul ilyen magabiztosan és összeszedetten. Eddig csak megköszönni tudott és bocsánatot kérni, semmi mást.

- Tévedek? - Nézett rám zavarodottan, miután hosszú percekig csak bámultam rá.

- Kicsit sem - Ráztam meg a fejem. - És nem félsz tőlem?

Elgondolkodni látszott.

- Myung folyamatosan vert, tépte a hajam és majdnem minden nap megerőszakolt. Kiölt belőlem minden érzelmet és félelmet - Válaszolt.