Kelletlen szerelem (Befejezett)

6. rész (!!nyomokban +18!!)

Sakura az ágyban ült és gondolkozott. Miután vége lett a lakodalomnak, Sasuke nagyon furcsán kezdett viselkedni vele. Olyan lett, mint régen. Hazakísérte őt, de egész úton hozzá sem szólt, még a kezét sem fogta, és búcsúzóul csak odanyögött neki egy halk sziát. Most már végleg összezavarodott. Hogy változhat a fiú hangulata ilyen drasztikus sebességgel?! Már azt sem tudta, hogy most mérges legyen vagy kétségbeesett.
„Jó, gondolkodjunk felnőttek módjára... Sasuke-kunnak semmi baja nem volt az esküvő végéig... vagyis inkább addig, amíg Naruto oda nem ment hozzá beszélni."
Mit mondhatott neki a fiú, amitől ennyire kiakadt? Sakurának kikerekedett a szeme. Sejtette, mit mondhatott neki. És azt is sejtette, hogy Sasuke most valószínűleg szenved. Több se kellett a lánynak, felvette a cipőjét, leviharzott a lépcsőn, és útnak indult az Uchiha birtok irányába.

Közben Sasuke hazaért. Komoran levette a cipőjét és nagyokat sóhajtozott. A házban sötétség és síri csönd honolt.
- Hmph... tökéletes a hangulathoz. - gondolta.

Mit tegyen? Meg kell mondania Sakurának az igazat. De képes rá? Már az kibírhatatlan, hogy elképzeli, ahogy a lány összetörik. Meg kell mégis valahogy tennie. Nem mehet csak úgy el.

- Nem... - Sasuke halkan ejtette ki ezt a szót. Semmi erő nem volt ebben az egy szóban, mégis a tehetetlen tiltakozást folytatva ismételgette.

- Nem, nem, nem, nem... ne... - A fiú tudta, hogy semmi értelme az ellenállásának. Csak ő tudja végrehajtani ezeket a küldetéseket. Még akkor is mennie kell, ha ő nem akarja, még akkor is, ha most először úgy érzi, otthon akar maradni. Hogy miért? Mert családot akar. Sakurával. De vége. Valószínűleg ő lesz az utolsó a klánjában. Nem lesz több Uchiha, nem lesz felesége sem... Egyedül fog meghalni úgy, hogy senki nem lesz mellette, és senki nem fog rá emlékezni.

Erre a gondolatra Sasuke szíve úgy összeszorult, hogy a mellkasához kellett kapnia, mert úgy érezte, menten kiesik a szíve a helyéről. A borzalmas fájdalom miatt összerogyott. Szaporán vette a levegőt, de nem érezte, hogy menne a tüdejébe oxigén.
„- Meg kell nyugodnom." - próbált mély levegőt venni. Becsukta a szemét és Sakurára gondolt. Az édes csókjaira, az illatára, a törékeny, de mégis erős kezére, a bársonyos bőrére, ami olyan tiszta, mintha márványból faragták volna. A fiú érezte, ahogy visszanyeri teste felett az uralmat. Épp jókor, hiszen kopogtattak.

- Ah, jövök! - Sasuke az ajtóhoz sietett. „Ki lehet az ilyenkor?" Kinyitotta az ajtót, de mielőtt ráeszmélt volna, ki is áll az ajtóban, a késői látogató a nyakába ugrott.

- Sasuke-kun! - Sakura szorosan ölelte Sasukét, aki azt hitte, csak a képzelete játszik vele. Meg akarta simogatni a lány fejét, azonban félúton megállt a keze.

- Mit akarsz? - tolta el magától. A saját hanglejtésén maga is megijedt. Olyan hűvös volt, amennyire csak lehetett.

- Sasuke -kun... - Sakura a fiú arcára akarta tenni a kezét, de Sasuke megfogta és megszorította.

- Ne csináld... - A fiúnak gombóc szorongatta a torkát. - Miért jöttél? Így sokkal nehezebb lesz minden...

A lány csak bámulta a fiút, ahogy próbálja féken tartani érzelmeit.

- Küldetést kaptál? - kérdezte Sakura komolyan. Sasuke bólogatott. Inkább lehajtotta a fejét és a földet nézve hallgatott.

Mennyi időre mész el? - kérdezte Sakura szomorúan.

- Nem számít. Évekre valószínűleg. Nem kérhetek tőled semmit. Nem várok tőled semmit. Csak kérlek... - Sasuke hangja megremegett. - Légy boldog...