Színjáték ( Shawn Mendes fanfic)

Még jó...

- Szégyelltem, annyit dolgoztam azért, hogy túl tudjak lépni rajta és azt hittem, hogy ha beszélek róla neked, újra előjön az az érzés.

- Milyen érzés?

- Az ami arra sarkallt, hogy hánytassam magam.

- De ugye nem? Nem akarom azt látni, hogy mellettem tönkre mész, én ezerszer inkább ásnám el magam élve minthogy szenvedni lássalak. Nyugtass meg, hogy soha többé nem csinálod.

- Nem fogom, esküszöm.

- Rendben. Elhiszem, hiszek neked - simogatta arcom - Nem tudom mit csinálnék ha elveszítenélek Cassidie.

- Nagyon szeretem ha a teljes nevemen szólítasz. Olyan jól hangzik a szádból.

- Akkor többször foglak így hívni.

- Örülnék neki - suttogtam mire lehajolt hozzám és megcsókolt.

Egy valamit tudtam abban a pillanatban de azt biztosan. Nem akarom őt elveszíteni, nem akarok nélküle felébredni, vagy az érzés nélkül, hogy ő az enyém. Nem akarom, hogy végetérjen ez a szerelem. Hogy is érhetne véget mikor ott él minden porcikámban? A szívem tele van az iránta való érzéseimmel. Az agyamon is teljesen eluralkodott ez a sokszor kiszámíthatatlan és meghatározhatatlan gondolat. A gondolat ami folyton csak az ő nevét harsogja. Nem tudom elképzelni, hogy egyszer idegenként bánunk a másikkal, hogy összefutunk és elsétálunk egymás mellett. Hogy mással lássam, ahogy más kezét fogja, más lányt ölel magához és csókol meg. Lehetetlennek tartom, hogy valaha is elfelejtsem őt. Hirtelen mégis hosszadalmas volt a folyamat ami alatt bele szerettem, és most már hiszem, hogy igenis okkal rendelte hozzám Isten vagy a sors, vagy mindkettő, vagy valami teljesen más erő. Shawn és én okkal lettünk egymáséi, ez egy olyan szerelem ami sosem fog meghalni.

Shawn szemszög...

A gépen ülve elővettem telefonom és a képeket nézegettem amiket Cassievel csináltunk náluk. Annyira bájos mindegyiken, egyszerűen nincs olyan kép amin ne lenne szembetűnő a szépsége. Fogalmam sincs, hogy sikerült belém szeretnie, de egy biztos, sosem fogom elengedni. Ha már az enyém, nem hagyom, hogy bárki elvegye tőlem.

Az egyik képet kiválasztva feltöltöttem twitterre néhány sor kíséretében:

"When you fall asleep tonight just remember that we lay under the same stars"

Ezután csak zenét hallgattam és próbáltam ráhangolódni a koncertekre és interjúkra. Nem tehetek róla, mikor Cassievel vagyok olyan könnyen kibillenek a munkából. Mellette valahogy nem gondolok ezekre. Akkor csak ő létezik nekem. Próbálom úgy csinálni, hogy tudjak vele elég időt együtt tölteni, hogy ne érezze a hiányomat. Ne érezze azt, hogy elhanyagolom és a munkát helyezem elé. Ez persze nagyon nehéz de mindent megteszek az ügy érdekében.

**

Egész héten úton voltam. Interjúról fotózásra, egyszer egyszerre a kettő, utána rádiós interjú, majd a koncert, következő nap pedig előlről. Minden este felhívtam Cassiet, hogy tudassam minden rendben van és nagyon várom, hogy lássam. Ami aggasztott, hogy elég fáradt volt a hangja és az arca is mikor láttam őt. Azt mondja csak a tanulás miatt. Alig várom már, hogy leteljen ez az időszak mert nagyon rossz őt így látni. Beszéltem anyáékkal is és Andrew két koncertemre is eljött így vele is tudtam értekezni komolyabb dolgokról is.

Ami megnyugtatott kicsit, hogy szerdán megérkezett Cassiehez az anyukája és ő gondját viseli.

Ma már volt egy vizsgája így alig várom, hogy visszaérjek a hotelba és lássam őt. Elfáradtam egy kicsit, az egész hetes hajtástól kimerültem, és csak aludni akartam, de vele még mindeképp beszélek.