Finding Cinderella

1. fejezet ,, Egyszer volt, hol nem volt... "

Sarah

Szaporán szedtem a lábam a macskaköves úton nyomomban katonáknak öltözött fickókkal. A lélegzetem egyre szaporább, szinte már embertelenül szabálytalan. A köves utat hirtelen sáros, ragacsos talaj váltotta fel. A cipőm, mely üvegből volt, gyönyörű kövekkel, beleragadt a sárba ezzel egy időben elestem én is. A ruhám, ami ragyogó kékben pompázott, mostanra már inkább hasonlított egy cselédlány öltözékéhez: szakadt és piszkos. A katonák időközben utolértek, de mintha nem láttak volna vagy nem ismertek volna fel, tovább haladtak mondván: „Siessetek, meg kell találnunk a lányt." Én voltam az a lány, én vagyok az, akit keresnek. Hiába feküdtem ott, nem figyeltek fel rám. Úgy, hogy rongyosan feküdtem a sárban már jelentéktelen vagyok. Pedig ugyan az a lány vagyok, én voltam az, aki a herceggel táncolt, én voltam az, akit oly kétségbeesetten keresnek. De mind hiába. Addig, amíg ilyen felszínesek, az életben nem találnak meg. Nem véletlenül mondják azt, hogy egy könyvet nem szabad a borítója alapján ítélni.
Az üvegcipő nem fog rajtuk segíteni. Hisz mi van, ha más lány lábára is rá illik? Nem tudják majd eldönteni, hogy kié is az a cipő. Majd a legszebbet fogják kiválasztani nem?
Csalódtam. Hatalmasat csalódtam. A hercegben és mind azokban, akik keresnek engem. Ezért már nem is igyekszem felkelteni a figyelmet. Minek? Ha megtudják, hogy egyáltalán nem hasonlítok az általuk elképzelt lányhoz, elhagynának. Én meg nem akarom ezt átélni. Hogy mindenki eltávolodik, egyre messzebbre kerülnek mit sem törődve, hogy ez nekem mennyire fáj.
Az óra csörgése dobhártya szaggatottan felkiáltott, ezzel félbeszakítja a cseppet sem kellemes álmomat. A szoba homályában tapogatózva próbáltam az órát elcsendesíteni. Néhány dolgaimat sikerült levernem, de a lényeg, hogy az a fránya ébresztő nem szólt már. Egyhangúan felkeltem, majd az az ablakhoz sétáltam. Nagy erővel-, vagyis amennyi erőm van reggel ötkor- széthúztam a függönyt. Kint még csak ébredezik a táj, a madarak csiripelnek, sehol egy felhőbárány egyszóval tökéletes nap az iskolakezdéshez. Gyorsan magamra kaptam az egyenruhámat, ami három számmal volt nagyobb az enyémnél- túlkésőn adtam le a méreteimet, ezért csak ilyet tudtak nekem adni, bár nem bántam.
A konyhába igyekeztem ügyelve arra, hogy ne keltsem fel mostohaanyámat és annak lányát. A reggeli elkészülése után elindultam az iskolába.
A telefonom megrezgett az oldaltáskám zsebében. Izgatottan elővettem, mivel senki más nem üzenhet ilyen kora reggel csakis Eric.

Eric: Izgulsz?

Ennyi állt benne, mégis boldoggá tett. Jól esett, hogy van valaki a világon, akit érdekelnék.
Mondhatni cseppet sem hátköznapiasan ismertem meg Ericet. Bár az ismerni kicsit erős szó erre. Ugyanis személyesen sosem találkoztam vele. Visszatérve, egyik napon- pontosabban két, lassan három hónapja- miközben takarítottam ismeretlen számról kaptam egy üzenetet:

Ismeretlen: Jössz ma?

Ennyi állt benne, csupán két szó. Először nem nagyon foglalkoztam ezzel, ezért csak a zsebembe süllyesztettem a telefonomat. Pár perc elteltével ismét küldtek egy üzenetet.

Ismeretlen: Siess már, különben itt hagyunk.

Nem válaszoltam, de az ismeretlen kitartóan küldözgette a szebbnél szebb üzeneteit.

Ismeretlen: Nem igaz már, hogy egy kurva választ nem tudsz küldeni.

Ismeretlen: Kezdesz felidegesíteni.

Ismeretlen: Faszomat beléd, elindultunk nélküled.

Változatos szavak, szépen megfogalmazva.
Továbbra sem foglalkoztam az üzenetekkel. Majd rájön, hogy hoppá elcseszett egy számot, amikor beleírt a kontaktjai közé.
Mikor már azt hittem vége, megint küldött egy üzenetet másnap.