Arkangyalok Akadémiája /2017©️/

6. FEJEZET

    - Erről nem volt szó, hogy szobaellenőrzés lesz – akadt ki Reachel.
- Sőt! Szerintem senki nem tudta, mindenki a teremben volt – mondta Sofie.
- Nagyon nagy bajban vagyunk csajok. Tuti az igazgatónál van a mappa. Készüljünk fel, hogy egyenként kérdez ki minket, és mit mondunk akkor?
- Háborút indítunk a vámpírok ellen, és benne lesz az IRICS is. Mert ha ezt meg tudják lesz itt probléma – mondja Reachel.
- Ez mondjuk igaz. Mert megtesszük – mondja Sofie.
- Hárman nem tudjuk legyőzni a vámpírokat, hiszen azt se tudjuk, mennyien vannak – mondom.
- Majd segítségünkre lesznek – mondta Reachel.
- Reachel ez mind miattad van – vágta rá Sofia. – Te adtad itt nekünk a parancsot mikor azt sem tudtuk mi vár ránk. Kik bíztak meg téged, vagy ki vagy te?
- Jól van, állj már le Sofia! – kiabáltam rá. – Élvezted te is amikor kellett ezt csinálni. Nem tudhatta senki, hogy ez lesz belőle. Különben is mindenki hibás, mind a hárman hibásak vagyunk. Hiszen te, Sofia egy az rossz helyre tetted a mappát. Valamelyikünk maradhatott volna a szobában és nem lett volna semmi ilyen. De végig csináljuk már, nem igaz Sofie? Mert azt mondtuk mindig mi nem agyuk fel, és ez legyen így, mert nem szeretjük a gyávákat – mondtam. – Ezzel be is fejeztem. Ha hívatnak minket, akkor megyünk. Nem tehetünk semmit.
Felvettem a pizsamám és a fürdő felé mentem. Az időjárás nem tudom milyen lehetett, hiszen nem mostanában voltam oda kint.
A forró zuhany és a hajmosás sokat segített rajtam egy ilyen nap után. Megnyugtat az, hogy nem csak én egyedül vagyok a hibás. Mondjuk, engem vesznek jobban figyelembe, hiszen én voltam az igazgatói irodába. Hogyan fogom én ezt kimagyarázni? Atyaisten!
El sem tudom hinni, hogy hogyan fogjuk ezt megcsinálni. Hárman nem végzünk a vámpírok hadaival. Apám nagyon mérges lesz rám.
- Készen vagy? – kopácsol az üvegajtón Reachel.
- Persze – zárom el a vizet. Törölközőbe csavartam magam, megtörölköztem és felvettem a pizsamát.
Ki mentem az ajtón és befeküdtem az ágyba.
Reachel elment zuhanyozni. Sofival maradtunk a szobában.
- Félek a holnaptól – jelenti ki.
- Senki sem mondta azt, hogy ne félj. Én kíváncsi leszek mit fog mondani az igazgató, ha megtudja, hogy az IRICS-nek el szeretnénk mondani.
- És mi van akkor – jött ki vizes hajjal Reachel a fürdőből -, ha az igazgató sem tudja, hogy ezek mik is?
- Két kérdés; hogy végeztél ilyen gyorsan? – mutattam az ajtóra. – A másik pedig, honnan tudod, hogy tudja-e vagy sem.
- Emberek, emberek. Ezt már hármunknak kell megoldani. Gondolhattuk, hogy egyszer megtudják mi lesz, miért vagyunk ilyenek, miért kerülünk mindenkit ennyi ideje? – ült le az ágyra. – De mindannyiunknak van valami képessége. Nem de?
Felálltam. – Én angyal és ördög vérből vagyok. Több mindent tudok.
- Én pedig emléket tudok törölni és javítani - felelt Sofie.
- És segítségetekre van egy boszorkány.
- Tehát így akarjátok elérni? – kérdezem.
- Elmegyek zuhanyozni és mire visszaérek, valamit találjatok ki.
- Akkor... Arra gondoltam – kezdtem – Sofie kitörli az emlékezetét, ha behívat minket és újat cserél.
- Ez így hól hangzik, mi pedig csinálhatnánk a bulis részét – bólintok.



A szekrényemnél álltam felvettem egy harisnyát bordó háromgombos szoknyát majd betűrtem a fekete ingem. Kopogtak az ajtón.
- Edward vagyok – kinyitotta Reachel az ajtót.
- Szia – köszöntem.
- Mi a fenének hívat titeket az igazgató becsöngetés után az irodába?
- Majd elmagyarázom Edward. De most nem tudom – bementem a fürdőbe felkötöttem a hajam majd egy fekete manit tűztem a hajgumira.
- Mi az, hogy nem tudod most elmondani?
- Mert, lehet, hogy még szükségem lesz rád, hogy segíts.
- Nem értelek – mondta.
- Kérlek! – mondtam. A szoba már üres volt, a lányok lementek reggelizni, mivel az ajtónk nyitva állt. Kiléptem, Edward jött utánam. Magas sarkúmba caplattam elől.
- Mondd el, mert fogalmam sincs, mi van veled. El vagy veszve mióta itt vagy – állít meg.
- Nem tudom, hogyan mondjam el.
- De mit? – fonta össze karjait melle előtt.
- Lehet az IRICS – hez kell majd fordulnunk.
- A tanácshoz? De hát, mit követetek el? – kérdezte.
- Nem mi követtük el az iskola – mutatok egy kört. Ő csak megrázta a fejét. - Nem itt fogom elmondani – mondom. Bólintott.
- Menjünk reggelizni – mellettem sétált. Még így egy fejjel magasabb volt, mint én.
- Apánk kicsinál minket, ha még te is benne leszel – mutatok rá. Majd előtte megyek be az ebédlőbe. Leülök a lányokhoz.
- A tesód nagyon jól néz, ki majszolja a kakaós csigát Reachel.
- Jesszus ne nekem mondd ezt. Köszi – mondom, majd török a csigájából.
- Mondtál neki valamit?
- Persze, IRICS.
- Jézusom! – fogta a fejét Sofia.
- Kérem az igazgatói irodába Dakota Philips-et és lakótársait.
Az egész iskola ül az ebédlőben, hárman felállunk, majd kisétálunk.
- Jó sokan megnéztek minket – mondja Sofie.
- Nem sokan, csak az egész iskola – nevettem. – Apám kicsinál – fojtottam el a nevetésem. Bekopogunk az ajtón. Bentről jött egy „ – Tessék ! " . Beléptünk az ajtón.
- Sziasztok! – köszöntött minket az igazgató.
- Jó reggelt – szinte együtt mondtuk az egészet.
- Remélem, tudjátok, hogy miért vagytok bent.
- Őszintén, nem – mondom.
- Akkor ez a mappa mi? – kérdezi és elém teszi. Reachel megnézi, mint aki nem tudná, hogy mi áll benne.
- Igazgató úr, remélem maga is tisztában van ezzel, hogy az IRICS távol akarja tartani mindenkitől a vámpírokat. Ezek szerint tanítani sem kéne őket. Akkor oldja meg, hogy nem tanítatja őket. Tegyétek a dolgotokat! – megfogom a mappát. Reachel azonnal egy mágiát tesz az igazgatóra, hogy megvizsgálhassuk ő nem-e vámpír.
Mindaddig emlékezetet töröl és cserél Sofie. Én pedig elmegyek. Nem szabad nyilvános helyre vinni a mappát, sőt nem is lehetne, de én bekopogtam az osztályomba és beültem órára. Ismét mindenki megbámult, majd leültem a helyemre.
- Tudom, hogy miért késett Dakota, barátnőit hol hagyta?
- Honnét tudja, hogy a barátnőim?
- Maga pont olyan cseles, mint az apja.
- Akkor igazolhat egy órát – álltam fel. És megindultam az ajtó felé. Megfordultam. – Küldöm a pótlékot az iskolának, Edward gyere – félve fel áll a testvérem majd elindul, felém mire ő kiér és az ajtó is becsukódik kiabálni, kezd velem.
- Mi a jó istent művelsz?
- El kell mennünk az IRICS-hez. Te tudod, hol van, kell a segítséged. Ha minden jól ment, akkor Sofiék a szobában vannak.
Mire felértünk elolvasta a mappában lévőket, meglepődött, hogy ilyenekre vagyok képes.
- Jaj, itt vagy végre! – ölelt meg Sofie.
- És hoztad őt is? – kérdezte mire végig mérte a magas srácot mellettem.
- Muszáj volt. Jól ment minden?
- Igen – mondta Reachel.
- Inkább húzzatok kabátot – mondja Edward.
- Tél van? – kérdezi Sofie.
- Nem nyár. Nem látod, hogy lassan esni fog a hó? – csapott homlokára.
- Oké, ne veszekedjetek még el sem indultunk. – Át öltözök és mehetünk. Felvettem egy fekete térdnél szakadt nadrágot a fekete hosszujjú ingem maradt. Szőke hullámos hajamat leengedtem felvettem egy fekete pulcsit és bőrdzsekit.
- Most totál bátyád vagy – mondta Sofia.
- Kösz. Reachel hozta a mappát, én a bátyám mellett mentem immár sportcipőben. Sofia bezárta az ajtónkat, és elindultunk a hidegbe. Tehát ilyen idő van?!
A bejáraton még át jutottunk de, hogyan fogunk át jutni az őrökön?
- Hova mentek? – kérdezte az egyik fektébe öltözött fickó.
- IRICS – hez megyünk, de jobb lenne, ha erről nem tudna senki – tett egy mágiát Reachel a férfira.
- Engedjetek ki minket – mondta Edward.
- Nem fogunk, ki küldött titeket? – kérdezték.
Edward nem bírta tovább és az egyiknek behúzott egyet, a másikat pedig elkezdte verni mikor a háta mögött ment egy őr, felé futottam és hasba rúgtam, aki a földre esett és elgörnyedt.
- Így kezd ki a Luciferekkel – mondtam. Reachel megnyomott egy gombot és a vasrácsok kinyitódtak.
- Pedig azt hittem nem találom el – mondta.
- Kösz ez ügyes volt – pacsizott le velem Edward.
Az IRICS-hez vezető út nem volt valami rövid, de nem is volt hosszú.
- Reachel, tudod, hogy már Edward is tudja a gondunkat, így elárulnád mi a következő lépés? – kérdeztem.
- IRICS. Oda tartunk ez a következő – mondta. – Aztán utána már csak az lesz, amit az IRICS kér.
- Ide értünk! – szólal meg mély hangján a testvérem. Becsengetett.
- Bejelentkeztek? – kérdezték bentről.
- Nem, de egy törvényszegést hoztunk.
- Nyitom a kaput, és kérem, a tanácshoz menjenek – a kapu nyílt is, bent egy hatalmas templomnak mondható aranyszínű épület állt, minden féle római szobrokkal, ami az Arkságunk jelképét tükrözi, mikén haltunk meg és miként győztünk. A bejáratnál kopogtunk mikor egy idősebb ember ajtót nyitott nekünk. Szmoking és totál kiöltözéssel állt az ajtónál.
- Önök hozták a hírt?
- Igen – mondtam.
- Jöjjenek utánam – kora ellenére gyorsan ment, gondolom nem nagy erőfeszítés ez a munka. Hiszen alig jöhetnek ide.