Arkangyalok Akadémiája /2017©️/

1. FEJEZET

    Negyedik napja, hogy felvettek ebbe az átlagosnak tűnő iskolába. A mai nap sem kezdődött másként, felébresztett bennünket Reachel órája.
- Dögölj már meg! – álmos hangomon krákogtam egyet és az új lánynak dobtam a párnámat. – Legalább kapcsold ki azt a kütyüt! – fejemre húztam nagypárnám. – Új lány – mondtam halkan igaz ezt Sofia meghallotta.
- Miért új lány, mi is újjak vagyunk itt – suttogta.
- Azért mert mi előbb voltunk a szobában, így nem érdekel ez sem, meg a szaros órája sem – levettem fejemről a takarót, retinámat viszont a zavaró fény folytja ki. – Reachel! Mi a fészkes fenét művelsz? – fordultam meg, hogy szokjam a fényt még így is.
- Bocsánat – szontyolodott el. – Jól vagy? – jött oda hozzám.
- Aha – mondtam negatívan. A szekrényemhez mentem és egy fekete harisnyát, fehér ruhával, ami egy csipkés szoknya volt, meg egy farmerdzsekivel mentem be a fürdőbe. A fürdő elég tágas, fehér csempe, fehér fal. Tiszta kórház. Négy nagyobb, tiszta zuhanyzó fülke, két csap egy hosszú pulton, és négy darab tükör. Végig néztem a pulton, hát igen. Látszik, hogy csajos szoba, mindenhol smink készletek vannak sorban össze vissza. Végül rá találtam egy hajsütőre, és göndörítőre. Először a kontyba kötött hajamat szétszedtem egy nagyobb fésűvel - ami az enyém -, megfésülködtem. Szőke enyhén göndör, de hullámos hajamat leengedve hagytam a vállamon leomlani. Az arcomat bekentem egy kis alapozóval, majd feltettem egy kis púdert, pirosítót. A vízvonalamat kihúzva, szemöldökömet szemöldökporral bekenve késznek nyilvánítottam magam.
Levettem magamról a nadrágom, felhúztam magamra a fekete harisnyámat, ami a térdemig fekete és masnis volt feljebb pedig a régi stílusú. Felhúztam a szoknyámat a csípőmig, majd rá kellett jönnöm kell egy melltartó.
- Sofia! Sofia! – kiabáltam.
- Mondjad! – szólt Reachel.
- Sofia hol van?
- Alszik – jelenti ki Reachel.
- Ébreszd fel, kell egy melltartó – hallom, ahogy Reachel át esik valamin, majd valami nagyot puffan.
- Ez jó? – jön be és dobja oda a fehér melltartómat.
- Aha, kösz – kifordult a fürdőből, a tükörbe nézve, nem mondanám azt, hogy szép látvány lehetek. A kék 98-as feliratú pólóm alatt le van tűrve a szoknya többi része.
Felkaptam magamra a ruhát, ami jól is állt rajtam. Ujjatlan bár a farmerdzsekivel jól mutat.
A szobába visszaérve és látva, hogy minden a helyén van, elballagok a szekrényemhez, amit kinyitok, és az aljában keresek valami egyszerű cipőt. Egy boka csizmát találtam, aminek még egy kis sarka is van, Bele bújtam majd felálltam.
- Sofia, kelj fel! – kiabáltam, mire ő majdnem legurult az ágyról. – Na, látod, megy ez.
- Így jó leszek? – mutatott végig magán Reachel.
Felhúzott egy fekete-fehér csíkos crop toppot, amire húzott fekete bőrdzsekit, egy fekete nadrágot, ami a köldöke föléig ér, és egy magas sarkút. Arca ki sminkelve, nem vadítóan, olyan pont jó.
- Tudod – mentem közelebb hozzá, vállára illesztem a jobb kezem -, ha nem lennél ennyire stréber. Már bocs. Akkor még barátnők is lehetnénk – beszédemet megzavarta egy halk kopogás. Persze ők azt hitték nem hallom. Oda megyek és ajtót nyitok. – Zárva vagyunk, bocsi tesó – becsaptam bátyám előtt az ajtót.
- Az a bátyád? – kérdezi Reachel.
- Reachel, Reachel. Igen az – ismét kopognak.
- Kérlek, tartsátok, vissza még öltözök – jött ki a fürdőből Sofia.
- Így jár az, aki nem kel fel időben – nevettem ki, de persze lezártam az ajtót.
- Milyen kedves vagy, de épp ezért be is engedhetnél – kiáltja az ajtó másik felétől Edward a bátyám. Persze ő is félvér épp úgy, mint én. De ő az első Lucifer gyermek. Szerencsés. Sofia hamar felöltözött így a zár is kattant. Az ajtó azon nyomban kinyílt és a megvetett szabad ágyak tele lettek.
- Gondoltam – húztam fel a szemöldököm. Bátyám egyáltalán nem hasonlít rám, zsemleszínű haj, kék szem. Belsőleg udvariasabb, de mélyen nagyon agresszív és rosszindulatú. Kisugárzása pedig mit sem sejtően azt mutatja, hogy ő igazán bunkó és mindenkit lealáz.
Mondjuk mi ebben szerepet cseréltünk, külsőleg nagyon kedvesnek látszok, talán túlságosan is. Pedig nem, én vagyok a bunkó. Ha valaki megbánt és bocsánatot kér, nem fogadom el. Bosszút állok. Viszont azért van belőlem elég jóság ahhoz, hogy egy normális barátnőm legyen, mint Sofia.
Ábrándozásomnak az vetett véget, hogy Edward csettintgetni kezdett előttem.
- Minden rendben? – hevesen bólogattam egyet, felálltam és egy füzetért rohantam, táskáért, amiben többnyire megtalálható minden dolog.
- Már mész is? – nézte karóráját Sofia.
- Igen, miért? – ráztam meg a fejem, hogy ébredjek fel.
- Maradj, mindjárt megyek én is – leültem Sofia helyére, mert ő is keresett magának valami táskát.
- Ti egyáltalán nem hasonlítotok – jelentette be Reachel.
- Miért hasonlítanának? – nézet végig engem és a bátyámat Achilles.
- Mivel testvérek – mondja Michael.
- Ti testvérek? – mutatott végig rajtunk Achilles.
- Nem vagyunk azok, oké? – mondtam. – Ő az első Lucifer én a harmadik vagyok világos? – kaptam fel a vizet.
- Nyugi szivi, ne parázz már – mondja a sármőr aki jó, hogy él még.
- Mehetünk? – Sofia egy egész halom könyvet cipelt a kezében.
- Én megyek, nem bírok ezekkel maradni.
- Rendben – kacagott egyet.
- Te – értünk ki a szobából -, minek hozol ennyi mindent?
- Mert ezek a mai órák – a fejemet fogva mit sem gondolkozván azon, hogy jó ötlet-e volt egy szobában maradni az én stréberkémmel.
- Erre nem mondok semmit – hallgattam el. A lépcsőnél jártunk, mikor belém kapaszkodott egy fél fejjel magasabb csaj. Reachel.
- Mondd! – kapaszkodtam ki belőle.
- Ja, semmi csak jöttem hozzátok – nyavalygott. – Te most, komoly ti rokonok vagytok? – kérdezte.
- Igen. Azok vagyunk.
- Ő most itt hányadik évét járja?
- Második – válaszoltam tisztességgel. – Elmagyaráznád nekem ki tett be a szobánkba? – ha már ő is én is kérdezek.
- Én akartam oda menni. Megmutatták a papírokat és tetszett ez a név Dakota és Sofia – nevek alapján?
- Aha, és mi van akkor ha változtatunk a viselkedéseden?
- Ezt, hogy érted? – fordult a kocka.
- Úgy, hogy nem lennél ilyen amilyen most vagy hanem, megtanítalak élni – vigyorogtam.
- Nem tetszik ez nekem, mit akarsz a lánnyal csinálni? – jött oda Sofia, amikor észrevettem, hogy már a teremben ülünk.
- Semmit – húztam vigyorra a számat.
- Remélem is – mondta Sofia, majd leült a helyére.
- Most megyek – néztem Reachel felé.
- Nem mész sehova – fogta meg a kezem mikor felálltam. Szeme izzott, kék szeme helyett pirosban lobogtak a lángok.
- Te boszorkány vagy? – suttogtam mikor leültem mellé.
- Nem azért vagyok a szobátokban, mert nekem úgy tetszik.
- Akkor?
- Miss Philips fejezze be a beszélgetést, mert különben elültetem – mondta Herold.
- Bocsánat – mondtam majd csendben hallgattam az órát. Legalább is annak tűnt.
Mi az, hogy ő boszorkány? Beengednek ilyeneket is a képzőbe? Miért van a mi szobánkba, kinek a sarja? Semmit nem tudunk erről a lányról. Viszont ha vannak itt boszorkányok, akkor... Nem, nem lehet. Vámpírok nincsenek itt. – nyugtattam magam.
Az óra végeztével, kirohantam a teremből, az ajtó előtt várakoztam. Reachel kilépett az ajtón.
- Elmagyaráznád mi ez az egész? – kérdeztem.
- Mosdó – mutatott a mosdó irányába. Betipegtem a mosdóba, egy tömeg diákon át mentünk, hogy beléphessünk a mosdóba.
- Akkor had haljam –tettem csípőre a kezem.
- Igen boszorkány vagyok – mondta.
- Erre rájöttem magamtól is – mutogattam.
- A szobátokba viszont azért kerültem, hogy menjek veletek. Főként veled. Ezért is kéne jóban lennünk. Ha vannak itt alvilágiak, akkor tudjunk mágiát csinálni.
- Alvilágiak? De hiszen mi is azok vagyunk.
- Nem ránk gondoltam, a fejlettebb fajra.
- Hibrid? – leesett az állam. Hibridek is köztünk vannak? Apu erről miért nem mesélt? Ideküldött, hogy csináljak valamit az életemmel, erre meg ilyenekkel szembesít? Én mondom, nem jó Lucifer gyermeke lenni.
- Tehát, akkor? Leszünk barátok?
- Így kel barátokká válni? – kérdeztem.
- Sajnálom, de ezen múlik.
- Legyen, amúgy is bírlak, mert mikor megmutatod a rendes éned sokkal szimpatikusabb vagy, mint amikor játszod a hülyét.
- Melletted lehetek saját magam? Ezt még egyik barátnőm sem mondta.
- Voltak barátaid? – nevettem. – Bocs – a mosdóból kifelé menet nem találkoztunk senkivel.
- Basszus lekéstük az órát – a fa ajtóhoz léptem, a kilincs felett balra volt egy hosszú üvegcsík. Az ajtón belestem tanár nincs, így benyitottam, a nagy nyüzsgés abba maradt mikor meglátták, hogy mi vagyunk akkor elkezdtek beszélgetni. A helyünkre mentünk. A mellettem lévő padsorban a barátnőm ült. Sofia, aki mellett egy srác ült, ha jól tudom a testvére Michael.
- Nem azt mondtad, hogy két éve járnak ide a bátyádék?
- De, csak közösen vannak óráink. Mindig újabbakat tanulunk. Michaellel és Achillesel voltam a felvételin.
- Együtt írtátok? Minden évben kell ide felvételi? De jó.
- Nem, már csak egy kell. Jövőre – kuncogok fel és a szám elé teszem a kezem.
- Mit csináltok óra után? – fordult hátra Achilles.
- Hát, nem veled leszünk az biztos – eltátom a szám miközben ezt Reachel kimondta.
- Mire tanítottad ezt a lányt? – mutat felé Achilles.
- Én semmire – mentegetőztem. Ő megfordult én meg lepacsiztam Reachelel.
Az óra abban jelent meg, hogy Herold elmesélte, hogy is kezdődött az egész. Felsorolta, az apám és annak, barátainak a nevét. Természetesen én beégtem, legalább is ciki volt ezeket a történeteket hallani, de beismertem, hogy a régebben mondott esti mesék, amiket még anyámtól hallottam az nem egy főhősről szólt, hanem maga a sátántól. Luciferről. Az apámról!
Az óra végeztével felálltam a helyemről, táskámat felfogtam és elindultam kifelé. A folyosón sokkal többen vannak, mint hittem. Néhány magasabb alkatú gyerekbe, és lányba is beleütköztem, ahogy felfelé vettem az irányt. Az ajtónk előtt állva, vártam. Hogy kire nem tudom, de meg kellett állnom, és nem mentem be.
- Mi ez? Mi történt veled, hogy így hirtelen... - nem fejezte be a mondatot Sofia.
- Ne szólj! – fogtam be a száját. Berántottam a szobába.
- Elmondanád, még is mi a franc... - ismét közbe vágtam.
- Reachel boszorkány – suttogom a lehető leghalkabban.
- Hogy micsoda? – meredt ki a szeme.
- Igen az, nem hiába van a szobánkba, jóba kell vele lennem, és ma megmutatta az énjét, ami kiköpött olyan, mint én.
- Ezt, most nem értem. Mi az, hogy? De ide, nem engedhetnek be mást.
- Vagy még is? – kérdeztem.
- Mi van, ha vannak vámpírok is?
- Sofia, nyugodj meg. Beszélek Reachelel, megoldok mindent, amit lehet.
- Tudod mi a fontos: Vigyázz magadra, és összpontosíts! – mondjuk egyszerre.
- Igen, tudom – bólintok. – Most átöltözök, mennem kell edzésre, és meg keresem újdonsült barátnőmet.