Mindenki szeret. És mindenkit szeretni kell. Én is szerettem. Igen, így múlt időben. Szerettem őt, teljes szívemből. De aztán különváltak útjaink. Megesik ez, gyakran, nagyon gyakran. Nem feledtem el őt. Képtelen lettem volna elfelejteni. Még most ö...
"Ez a kettősség is szerelem: fáj, hogy fáradt vagyok, és örülsz, hogy miattad nem pihenek. És én is így vagyok, talán csak nagyobb méretekben: fáj, hogy vagy, hogy nélküled gondolkozni is boldogtalan, és örülök, hogy véled boldog lehetek. Fáj, hogy muszáj szeretnem téged, ha akarom, ha nem, és örülök, hogy téged szerethetlek."
/Vágó Márta/
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Gwyn szemszöge:
Amikor megmutattam a rajzot Nathnek ő tovább mosolygott.
-Azt hittem ez a fajta tudás az idővel elmúlik.
-Hát... úgy tűnik mégse. -mondtam, majd ásítottam egyet. Nagyon fáradt voltam és ezt Ő is észrevette.
-Jobb lenne, ha pihennél. -mondta és felállt.
-Elmész? -kérdeztem csalódottan.
-Maradjak?
-Maradj. Kérlek...
-Hát rendben. -mondta és visszaült a székre.
Ahogy lehunytam a szemem magával ragadt az álom.
Nath szemszöge:
Nem tudom meddig ültem és néztem őt. De úgy éreztem minél tovább nézem annál jobban rabul ejt. Szememet végigfuttattam még kissé sápadt arcán. Egészen az ajkáig, de muszáj volt elfordítanom a tekintetem, mielőtt valami őrültséget teszek. Fejemet az ágyra hajtottam és igyekeztem nem gondolkozni azon, hogy most mi lesz. Lassan engem is elnyelhetett az álom, mert mikor újra kinyitottam a szemem már reggel volt.
Gwyn szemszöge:
Reggel arra ébredtem, hogy valaki a kezemet cirógatja. Majd kinyitottam a szemem. De velem szemben nem Nathaniel ült, hanem Evan. Kissé csalódtam. Reméltem, hogy itt lesz akkor is, ha felébredek.
-Jó reggelt, szépségem.
-Jó reggelt. -mosolyogtam rá.
-Jobban vagy? Annyira aggódtam miattad. De ezek az idióták nem tudták áttenni a megbeszélést. -tényleg dühös volt.
-Semmi gond. -mondtam egyszerűen. Ekkor anya és apa lépett be.
-Kislányom! Jobban vagy?
-Igen. -feleltem tömören. Megint ugyanazt az ürességet éreztem. Mintha elvettek volna tőlem valamit. Majd az orvos is belépett.
-Gwyneth Wyberg....
Majd végighallgattam egy majdnem fél órás kiselőadást a dokitól, arról, hogy mik a kiszáradás tünetei, hogy igyak többet... stb. De a végén legalább elmondta a lényeget.
-Még néhány óra és hazamehet.
-Köszönöm. -mondtam, de igazából azt sem tudom mit köszöntem meg. Az eszem teljesen máshol járt.
Néhány óra múlva viszont már a folyosón sétáltam, kéz a kézben Evannal. Örültem, hogy kiengedtek, mert holnap céges buli volt.
-Biztos jól vagy? -kérdezte Evan.
-Igen. Miért?
-Mert mintha máshol járnál.
-Nem, csak... nem is tudom...
Evan mélyet sóhajtott.
-Azt hiszem most hazasétálok. Kicsit szükségem van a levegőre és egyedüllétre is. -szólaltam meg végül.
Bólintottam. Majd egy gyors puszit nyomtam az arcára. Úgy éreztem Evannel az utunk kétfelé ágazott. Most már tényleg. És ez valahol fájt. Nagyon. De az a szűnni nem akaró fájdalom még jobban, melyet az üresség miatt éreztem.
Másnap...
Reggel korábban keltem és egy közeli kávézóba mentem. Épp a kezembe vettem egy újságot, mikor egy ismerős hang rám köszönt.
-Jó reggelt, Gwyn!
-Nathaniel! Jó reggelt! -mosolyogtam rá.
-Leülhetek?
-Persze. -feleltem és ő leült velem szembe.
-Van benne valami érdekes?
-Nincs. Csak átlapozgatom majd megyek a dolgomra. Gyakran jössz ide?
-Most először. Te?
-Néha. De jó hallani, hogy valaki újra Gwynnek szólít.
-Mert? A többiek nem így becéznek?
-Az irodában nem. Valamilyen oknál fogva Ruby utál engem és az elején azt terjesztette, hogy Wynynek szeretem, ha hívnak. -köztudott, hogy gyűlölöm, ha bárki így hív.
-Miért nem mondtad, hogy nem szereted?
-Mi értelme lett volna?
-Evan nem hívna biztos így.
Most megfogott.
-Talán. Amúgy hova tűntél tegnap?
-Haza kellett mennem és már megérkeztek a többiek is. Így ott mertelek hagyni.
-Önnek mit hozhatok? -villantott egy bájos mosolyt Nath felé a pincérlány, aki épp a kávémat tette le elém.
-Egy hosszút kérek, sok cukorral. -vetette oda Nath, de a pincérlány nem vette fel.
-Látom még mindig szurkapiszka vagy.
-Most komolyan? Még mindig ezzel szekálsz?
-Igen, mert olyan a modorod.
-Csak akkor, ha valaki a kelleténél jobban teszi a fejét.
-Te is szoktad.
-Bocs. -vigyorodott el Nathaniel.
-Ahj. Nem sajnálod. És sose javulsz meg.
-Mint mondtam te sem sokat változtál, hát én se.
-Én úgy emlékszem azt mondtad megváltoztam. -szálltam vitába vele és kortyoltam egyet a kávéból. Ekkor jött vissza a pincérlány.
-Köszönöm. -mosolygott rá a lányra, aki zavarba jött. Én csak a szememet forgattam.
-Most meg mi van?
-Dinka. -mondtam és homlokon pöcköltem, mire mindkettőnkből kitört a nevetés.
-Ez is hiányzott.
-Mi?
-Hát a nevetésed.
-A tied is. Este jössz a buliba?
-Még nem tudom.
Kicsivel később a zebra felé vettük az irányt. Stephen már várt.
-Jó reggelt Stephen! -köszönt hirtelen Nathaniel.
-Ácsi! Ti ismeritek egymást? -néztem, hol egyikre, hol másikra.
-Igen, akkor találkoztunk, amikor a kisasszony szabadságot vett ki. -válaszolt Stephen.
-Segíteni akartam, de nem hagyta. -nevetett Nath és Stephen is mosolygott.
-Ejnye, Stephen. -mosolyodtam el én is.
A nap további része elég vidáman telt. És már azon gondolkoztam, hogyan is beszéljek Evannel...
