Szerelmünk Szilánkjai

8. Fémszilánk: Sajnálom

"Addig kell bocsánatot kérni, addig kell helyrehozni a dolgokat, addig kell szeretni a másikat, amíg lehet. Mert a sors a legkegyetlenebb ítész(kritikus. -szerk.), és jobbára senki nem tudhatja, mire lemegy a nap, tart-e még az élete, vagy örökre véget ér."

/Szurovecz Kitti/

Gwyneth szemszöge:

 Másnap forgott velem a világ. Nagyon rosszul voltam. A fejem hasogatott és hányingerem volt. Tegnap Evan hazahozott. Nathaniel pedig elviharzott és szívem szerint utána rohantam volna. De ezt nem tettem meg két okból. Az egyik az apám, a másik pedig nyilván Evan volt. Így is azt hittem, hogy faggatni fog, miért volt ott, mit csinált... stb. De semmit nem kérdezett. Félek tőle, hogy tudja. Tudja, hogy Nathaniel miatt bizonytalanodtam el. És hogy miatta zavarodtam össze.

 A gyűrűt nézegettem az ágyamon fekve. Akkor megértettem, azt mit szerettem Evanben. Azt, hogy sosem tett vagy kérdezett olyat, amitől rosszul éreztem volna magam. Feltétel nélkül bízott bennem. Pedig ha akkor, kérdezett volna valamit... mindent elmondtam volna. Mindent. Akkor is, ha fáj, vagy megbántom. Most árulónak éreztem magam. De nekem kellett döntenem. Evan is tudta ezt. És biztos voltam benne, hogy meg fogja érteni. Meg kell értenie. Előbb viszont rendbe kellett tennem az érzéseimet. És beszélnem Nathaniellel.

Nathaniel szemszöge:

 Aznap nem mentem haza. Csak róttam az utcákat, bár tudtam van, aki aggódik értem. Tehetetlennek éreztem magam és törni zúzni akartam. Azt kívántam bár korábban érkeztem volna. Bár ne hallottam volna, ahogy igent mond. Sőt, jobb lett volna, ha oda se megyek. Vagy legalább utánam jött volna. De nem tette. Nem számítok neki többé. Nem tudom mikor, vagy hogyan jutottam haza.

 Azt se hogyan jutottam el munkába. Már második napja volt, hogy még mindig nem jött dolgozni. Vagyis de. Megláttam hosszú barna haját. Arca most kifejezéstelen volt. Nem tetszett. De miért érdekel? Hisz ő rám se néz. Csendben tettem a dolgom és alig vártam, hogy vége legyen a napnak.

Gwyneth szemszöge:

 Nem néztem senkire, csak bevágtattam az irodába. A fejfájásom nem szűnt, a gyomrom görcsbe volt és alig ettem vagy ittam valamit. Tiny aggodalmasan nézett rám.

-El kellene menned orvoshoz.

-Jól vagyok. -makacsoltam meg magam.

 Egész nap nem történt semmi, az iroda szokatlanul csendes volt. Mintha kíváncsi szemek vizslattak volna, de mégse történt semmi.

-Jajj ne csináld ezt! -fakadt ki egyszer csak Tiny. -Egész nap téged bámult, megint.

 Az említett irány felé pillantottam, ahol most Nathaniel nagyon elmélyülten a papírjaiba mélyedt. Nagyot sóhajtottam. Nem éreztem magamba semmi erőt. Ám ekkor Ruby lépett az asztalomhoz egy rakat papírral és levágta elém. Majd gúnyosan levigyorgott rám. Más esetben nem érdekelt volna és csak egy mézes-mázas mosollyal lepattintom a vigyorát, de ez most nem ment.

-Ezt évekig gyűjtögetted? -böktem meg a papírhalmot.

-Na mi van? Eljegyeztek és ilyen nagy lett a szád? -vágott vissza. Akkor a szemem sarkából megláttam, ahogy Nathaniel feláll és kifelé igyekszik.

-Köszönöm, hogy voltál oly kedves és idehoztad. -vigyorogtam rá.

 Erre csak faképnél hagyott.

-Tiny elintéznéd ezeket? -kérdeztem és már kaptam is fel a kabátomat.

-Egy feltétellel. Csajos buli. -kacsintott rám.

-Okés és köszönöm. -mosolyogtam rá.

-Na menj, el ne szalaszd, mert ha elszalasztod többet nem teszek semmiféle szívességet.

 Végigfutottam az irodafolyosón. Lerohantam a lépcsőn és szinte kirobbantam az ajtón. Majd megláttam Nathaniel hátát és a kisebb tömegben utána iramodtam. Közben a szám kiszáradt és borzasztó szomjúság és fáradság fogott el. De utol kellet érnem.

Nathaniel szemszöge:

-Nathaniel! -hallottam meg a kiáltását. Egy pillanatra megtorpantam, majd azonnal továbbmentem. Nem akartam, hogy utolérjen. Nem akartam beszélni vele. Csak azt akartam, hogy fájjon. Mert én mást nem érdemlek. Ám ő nem lassított. Futva érkezhetett mögém, mivel hallottam ahogy liheg. Továbbra sem akartam ránézni.

-Azt hiszem... nekünk nincs miről beszélgetnünk. -mondtam ám hirtelen előttem termett.

-De igen van. Ne haragudj. Hibát követtem el, hogy nem hallgattalak meg.

-Most már mindegy. -feleltem kissé ingerülten és most láttam ő is felhúzta magát.

-Nem mindegy! Minden áron megkerestél volna! Fontos volt neked!

-De neked nem volt az! Fogadok, most se számít!

 Az emberek ránk néztek. Feléjük fordítottam a tekintetem és ők ismét elfordultak.

-De számít. -hajtotta le a fejét, mire a szemem a gyűrűre siklott.

-Nem hiszek neked.

 Ekkor felnézett rám. Zöld szemei perzselték a szívemet. Ha tudná mennyire hiányzott. Mennyi mindent el akartam neki mondani. De nem. Most nem eshetett meg rajta a szívem.

-Számít. Mert mindketten hibáztunk. És csak úgy hozhatjuk rendbe, ha beszélünk. Sajnálom.. de ne kövesd el az én hibámat. Kérlek...

 Gwyneth szemszöge:

 A fejem úgy lüktetett mint még soha. De végre magamra vontam Nathaniel tekintetét, mely dühösből szomorúvá, szomorúból pedig, mintha aggódóvá vált.

-Gwyn, jól vagy?

 De erre már nem tudtam válaszolni. A szemem előtt fekete foltok jelentek meg és éreztem ahogy megremegnek a lábaim. Majd két erős kar ragadott meg. Még hallani véltem egy "én is sajnálom"-ot és elsötétült minden.

Előre is elnézést azoktól, akik nem szeretik Justin Biebert, de sztem egy jó dalt, nem kéne lefikázni, csak mert olyan adja elő, akit nem kedvelünk (vagy egyenesen utálunk) Szóval mielőtt bárki sírna emiatt, csak annyit mondanék, hogy az előadóért nem rajongok egy két számától engem is kiráz a hideg, de van amik jók. Viszont ez a feldolgozás sztem gyönyörű és remélem azért élvezettel hallgatjátok majd!

Puszi