Szerelmünk Szilánkjai

4. Üvegszilánk: Kétségek

Én ismerem minden titkodat. Előttem semmi sincs rejtve, de én így is szeretlek, és mindig itt leszek neked. Mindig.

/Claire Douglas/

Gwyneth szemszöge:

 Soha életemben nem siettem ennyire haza. Ahogy vége lett a munkaidőmnek mint akit nyílpuskából lőttek ki menekültem a kijárat felé. De Nathaniel így is utol ért.

-Gwyn, várj!

-Bocs Nathaniel, de dolgom van.

-Te nem sokat változtál.

 Erre megtorpantam. Talán hiba volt. Nathaniel elém állt. Úgy éreztem fair-nek, hogy ha rákérdezek és ha elmondja mi történt. De nem voltam benne biztos, hogy akarom tudni mi történt köztünk.

-Mit szeretnél?

-Csak.. beszélgetni. Jó régen nem találkoztunk.

-Igen, de nekem tényleg mennem kell.

 Nathaniel most végig mért. Nem mosolyogtam. Kezdtem bepipulni. És nem értettem saját magam. Miért vagyok dühös? Mert fáj. Még mindig. Nagyon fáj. Még mindig sze... Nem! El fogom őt felejteni. Evannel járok és ez így is marad. De miért nem tudom ezt közölni vele?

-Mégis megváltoztál. Miattam?

-Nathaniel... menj el kérlek. Nekünk már.. semmi közünk egymáshoz. Ami volt elmúlt.

-Mi folyik itt? -hallottam meg magam mögött Evan hangját. Összerezzentem.

-Csak volt még egy kérdésem. -válaszolt egyszerűen Nathaniel.

 Lenyeltem a könnyeimet és minden mást, ami most fel akart törni. Tovább indultam volna. De Evan megállított.

-Ne vigyelek haza?

 Egy állmosollyal felé fordultam.

-Tudod, hogy szeretek sétálni. -feleltem mire Evan bólintott.

-Akkor este érted jövök. -mondta, majd kacsintott egyet és elhajtott.

-Rendben. -suttogtam magam elé.

  Amikor hazaértem végigfeküdtem az ágyamon. Csak csendet akartam, de azt nem kaptam meg. A szívem hevesen dobogott. És minden dobbanás olyan volt, mintha valahol dobszó zengene.

Nathaniel szemszöge:

 Nem tudom mi ütött belém. Talán, hogy a főnök behívta és túl sokáig volt vele odabent. Talán, hogy tényleg tudni akartam, mi van vele most. Gondolt-e rám azóta. De lehet, hogy csak el akart felejteni. És ha Evan és közte van valami? Miért ne lehetne?

 A szívem mélyén mégis reméltem, hogy nem így van. Azzal tisztában voltam, hogy mellettem nem lenne szép élete. De önző is voltam egy kicsit. Nem akartam, hogy boldogtalan legyen, de azt sem, hogy mással legyen boldog. Összezavarodtam teljesen. És most, kissé össze is törte a szívem.

"-Nathaniel... menj el kérlek. Nekünk már.. semmi közünk egymáshoz. Ami volt elmúlt."

 De tényleg elmúlt? Vagy sohasem volt? Abban az egyben viszont szinte biztos voltam, hogy a mosolya mostanra megváltozott. Mintha nem igazi lett volna. Régebben sem volt mindig az, de most... teljesen más mosoly volt.

Gwyneth szemszöge:

 Lassan öltözködnöm kellett. Kinyitottam a szekrényt és egy arany-ezüst koktélruha mellett döntöttem, melyet nem is olyan régen kaptam Evantől. Biztos voltam benne, hogy étterembe megyünk. Pedig állítólag, Evan nagyon jól főzött. Viszont mindig arra hivatkozott, hogy nincs ideje főzésre. És tényleg rengeteget dolgozott. Azt viszont nem tudom, hogy szeretem-e. Néha úgy érzem becsapom őt és magam is, ha vele vagyok. Máskor meg annyira megnyugtat a közelsége. Tudom, hogy rá mindig számíthatok. Bár néha összehasonlítom Nathanielel. És azt hittem már rég túlléptem rajta. A sors úgy néz ki így döntött. És csak remélni tudtam, hogy oka volt. De miért pont most?

 Szerettem gondolkodni azon mi lett volna ha... Mi lett volna, ha akkor mi ketten nem találkozunk. Vagy ha azután soha többet. Mégis sajnáltam volna, ha nem így lett volna. A könyvtári találkák, az együtt töltött séták és minden más.. És amikor már azt hittem ő is szeret eltűnik. De nem hittem volna, hogy ha újra látom az ekkora hatással lesz rám. Evannel újrakezdtem. Megfogadtam, hogy mellette maradok akármi lesz is. De most teljesen összezavarodtam.

 Nem sokkal később Evan már az ajtómban állt. Most nem dobbant meg a szívem mint máskor. Mégis hozzá rohantam és átöleltem. Annyira szükségem volt rá, hogy valaki a karjába zárjon.

-Valami baj van? Furcsán viselkedtél ma.

-Nincs, csak... azt hiszem hiányoztál.

-Hiszed? -nevetett a hajamba. -Te is hiányoztál nekem. -tette hozzá, majd még jobban magához szorított. Végül pedig elengedett.

-Indulhatunk?

 Bólintottam.

Na hali :D

Ez most elég gyorsan jött, és remélem tetszik. Vagy nem :P XD

 Szóval véleményt kérek, bár kicsit úgy érzem gyenguszra sikeredett.

Pusziii <3 <3