Stay // Szomszédok 2. Évad // Befejezett

5. rész

Úgy döntöttem, hogy a történtek miatt nem utazom sehova, lemondom a jegyem, meg a hotelt is.

Hunter reggel nem volt mellettem, ami némileg hiányérzetet okozott. Kinyitottam a szekrényem, és valami ruhát akartam magamnak kivenni, de arra lettem figyelmes, hogy Hunter ruhái elég hiányosak a polcokon.

Berohantam a fürdőbe és kétségebeesetten vettem tudomásul, hogy Hunter fogkeféje és minden dolga eltűnt.

Hitetlenül lerongytam az ágyra.
Észre vettem, hogy valami nyomja a hátam. Felkeltem.
Egy levél volt.
Te jó ég!

Egy időre visszaköltöztek Miamiba, anyámhoz.
Lehet, hogy egy kis szünet kell nekünk. Ne gyere utánam kérlek, azzal nem oldasz meg semmit. Ha kijózanodtam a mostani sokkból, kereslek.
Szia. Hunter.

Édes istenem! Lerohantam a lépcsőn.
A könnyeim már megállíthatatlanul potyogtak, de nem is akartam elállítani őket.

Igaz, hogy mindenki ki volt rám akadva egy kicsit, hogy nem jelentettem be, hogy nyaralni szeretnék egyedül, de ez természetesen ez a testvéri kapcsolatunkat ez nem befolyásolta.

- Katie! Mi az?- kérdezte Becca.
Odadobtam neki a levelet, aki sokkolva olvasta a sorokat.

Cipőt húztam, visszarohantam a szobába, pár dolgot bedobtam az utazótáskába, töltőt, ruhákat, majd fogtam a kocsikulcsokat.

- Hova mész?- kérdezte.

- Miami-ba. Hova?- vontam fel a szemöldököm.

- Te teljesen megbolondultál? Több, mint egy nap az út!- fogta a fejét Becca.

- Kit érdekel?- fogtam a táskám, majd már mentem volna ki az ajtón.

- Hülye leszek egyedül hagyni téged!- kapta el a karom, megállított, majd pár pillanatra eltűnt, aztán visszatért egy utazótáskával, felöltözve.

- Eljössz velem.- suttogtam magam elé meredve.

- Soha nem hagynálak egyedül.- ölelt meg, majd becsukta maga után a bejárati ajtót. Szótlanul mentünk a liftig. Megnyomtam a gombot, aztána lift lassan elindult.

- Elköszöntél Jacobtól?- néztem Beccára.

- Adtam neki egy puszit, meg írtam egy pár soros levelet.- mondta Becca és bíztató mosolyt küldött felém.

Igyekeztem viszonozni, de inkább csak egy hangtalan, semmit sem kifejező mosolyra sikeredett.

- Héj!- lépett hozzám Becca és az ölelésébe vont.

- Félek, hogy most tényleg elveszítem.- kicsordult egy könnyem.

- Nem fogod. Meg akarta kérni a kezed. Ez nagy szó!

- De nem fogja. Mindketten elcsesztük valahol.

- De ki is fogjátok javítani.

- Legyen igazad.

Végszóra leértünk a fölszintre. Beültünk a kocsimba, majd elindultunk. A nyitott tetejű autóban a hajunkba belekapott a szél, ment a rádió, sütött a Nap. Tökéletes napnak ígérkezett. Mások számára.

De az én hangulatom inkább egy borús, esős naphoz illett volna, ahol mindenkinek rossz kedve van, és a hangulat mindenhol nyomasztó. Becca kedve nem volt olyan szar, mint az enyém. Ő még talán élvezte is az utat.

Este megálltunk egy kanyarban, ahol volt egy kis benzinkút. Megtankoltam a kocsit, meg vettem egy kávét magamnak, és Beccnek is. Kellemes este volt. A tücskök ciripeltek, és a naplemete is gyönyörű volt.