Stay // Szomszédok 2. Évad // Befejezett

4. rész

Egész nap mindenki kómás volt.
Mit nap? Inkább csak délután.. Semmit nem tudtam csinálni, semmihez nem volt erőm. Vagyis annyihoz igen, hogy megfürödjek, meg felvegyek valami ruhát és visszadőljek Blake, meg Hunter mellé az ágyba és bámuljam az idióta gyerek meséket.

- Kateeee!- ordított valaki a folyosó elejéről. Gyorsan végig gondoltam a dolgokat, majd bevillant. Biancát hallottam, egyre erősődő hangját a lépteinek.

Tuti, hogy az anyja hívta fel.

- Menjetek ki.- suttogtam a fiúknak.

- Mit csináltál?- nézett rám aggódva Hunter, de nem válaszolhattam neki, mivel Bianca indulatosan belökte az ajtót.

Hunter és Blake kimentek a szobámból.

- A tegnapi volt életem legszebb napja.- kezdte.- Sosem gondoltam volna, hogy egyszer azt fogom mondani, hogy Cameron Dallas a férjem. De mi az, hogy az anyám ordítva hív fel ma, hogy nem engedted be a lagzimra!

- És miből gondoltad, hogy ez így is van?- vettem védekezőre a figurát.

- Abból, hogy amikor rákérdeztem Camnél, megdermedt és nem mondott semmit.

- Aha. Én voltam, igen.- adtam fel.- De ez volt a bátyjám nagy napja és nem hagyhattam, hogy ez a hárpia elrontsa.

- Kérlek ne beszélj így az anyámról.

- Igaz, bocsi. De nem hagyhattam, hogy elrontsa a napotokat.

- Nem akarom, hogy haragudj rám, de bocsánatot kéne kérned tőle.

- Igazad van, bocsánatot kell tőle kérnem.

- Köszi.- puszilt meg, majd kiment a szobából.

Gyorsan a kezembe vettem a telóm, majd dobtam egy SMS-t az asszonynak.

Én: Öhm.. Helló😄 Bocsánatot kell kérnem, mert Bia azt mondta. Nem amúgy nem.. Fel kellett volna ismernem tegnap, csak szerintem már kicsit sok volt a pia..🍷🍸 Nagyon sajnálom mégegyszer, ha tehetném jóvá tenném, de sajnos nem tudom..😪😳

Nem igazán vártam a választ, de az jött, ha akartam, ha nem..

"Asszony"😂: Szia Kate! Nem igazán tudom ezt elhinni, de ha te mondod, elhiszem. Elég sok mindent kell majd tenned, hogy ezt jóvá tedd, de természetesen nem lehetetlen.

Kapja be! Jó, húszéves létemre egyáltalán nem viselkedek felnőtthöz méltóan. Talán tényleg fel kellene nőnöm, abbahagyni a gyerekes csínyeket, kinőni a butaságokból.

Valami változás kell nekem most. Valami ami kiszakítva a hétköznapokból komolyabb embert farag belőlem. Hogy tudjak gondolkozni. De erre csak egyedül lehetek képes.

A laptopomat a kezembe véve mentem fel a netre, hogy keressek valami távoli helyet Dél-Amerikában, napsütéses tengerpart, hotelek, bárok, eldugott helyek. Erre van szükségem.
- Hunter.- néztem fel rá, mikor bejött a szobába.

- Hm?- pattant mellém. Kezébe vette az előttem heverő laptopot.

- Szeretnék nyaralni.- mondtam neki.

- Menjünk. Hova?- nyitott meg egy új lapot a gépen.

- Nem. Egyedül. Én.- sóhajtottam.

- Mi?- vonta fel a szemöldökét.- Nélkülem?

Aprót bólintottam.

- Ki kell szellőztetnem a fejem.

- A lagzi miatt?

- Szóval Cam elmondta.- sóhajtottam.

- Aha. Megértelek, tudom, hogy nem igazán bírod a nőt, de azért ez elég tiszteletlenség volt tőled.

- Na, foglalok repjegyet.

- Hova?- kelt fel Hunter.

- Buenos Aires.

- Hát jó.

- Ugye nem baj?- tápászkodtam fel én is, majd megöleltem.

- Nem baj, csak tudod..- tolt el egy picit magától.- Á, mindegy.

Hunter elengedett, majd kiment az ajtón.

- Mit tudok?- mentem utána, majd megragadtam a kezét és teljes erőmből visszarántottam.

- Tudod Kate, régóta akartam mondani, de soha nem jött össze. Meg akarom kérni a kezed. Hétvégén el akartam veled repülni Floridába, meglátogatni anyáékat, hogy vannak, vagy ilyesmi, és este elmenni egy étterembe, megkérni a kezed. De kurvára nem jön össze, mert te ki akarod szellőzteteni a fejed!- szavai sokként értek.

Kezeit kirántotta az enyémek közül, majd lement a lépcsőn. Meg akarta kérni a kezem.

Még mindig sokkos állapotban álltam, amikor pedig nem bírtam tovább, bementem a szobába, magamra zártam az ajtót, az ajtónak döntöttem a hátam és lecsúsztam. Lábaimat a kezemmel körbe kulcsoltam, majd keservesen zokogni kezdtem. Megmondhatta volna. Hogy ne menjek el, hogy menjünk Christine-hez Floridába. De nem.

Kimentem a fürdőbe, hideg vízzel megmostam az arcom. Semmihez nem volt kedvem, sem erőm.

Nem tudtam kiigazodni sem Hunteren, sem pedig magamon. Azon sem, hogy ki bántott meg kit. Én Huntert, vagy ő engem? Fél nyolc lehetett, addig bírtam, majd' lecsukódott a szemem.
Addig a szobában gubbasztottam és Glee-t néztem.

Vagy négy évadot kivégeztem és ami érdekes, hogy senki sem nyitott be a négy évad alatt egyszer sem, ami nem mintha zavart volna, de akkor is. Nem ezt szoktam meg.

Pizsamát húztam, majd bebújtam az ágyba és pillanatokon belül elnyomott az álom.

Sziasztok!
Előre is bocsánatot szeretnék kérni a rövidke részért, de a következőben majd kárpótollak titeket emiatt.
Kérlek, ha elolvastad a rész csillagozz, kommentelj, nagyon jól esne.
Puszi

Mrs. Rowland🍓❤