Hullócsillagok városa

8. Fejezet: Erdőnyi varázslat

Nem mondtam semmi többet. Nem faggattam mi történt. Habár néha a kíváncsiságom erősebb volt, most visszafogtam magam. Bármi volt is ami Red múltjában történt, tudtam, azt néha nehezebb elfelejteni, mint csak túltenni magunkat rajta. Nem felejtem el, amit Brett tett. Igazából sajnáltam őt. Mert én láttam valamit amit ő nem.

Másnap reggel madárcsicsergés ébresztett. Red nem messze aludt tőlem. Meg akartam kérdezni, honnan tud ennyit az angyalokról. De nem volt szívem felébreszteni. Így hát felkeltem. Minden nyugodtnak tűnt. A fákon a közelben néhány mókus futkorászott. Felemeltem egy makkot, mire megálltak. Majd kíváncsian figyeltek felém. Végül odaálltak elém és a makkért nyújtóztak. Olyan aranyosak voltak. Majd odaadtam egyiküknek a makkot mire a többi nagyon csalódott volt.

-Sajnálom, de nincs nálam több. -mondtam.

-De nálam igen. -szólalt meg egy hang mögülem.

Red sétált oda hozzám. Nem mosolygott, csak egy marék makkot nyomott a kezembe. Valahogy feltűnt, hogy sosem mosolyog, kivéve azt a tegnapit. Szerettem volna valahogy változtatni ezen. Majd letérdeltem Red mellé. A mókusok egyből körbevettek minket.

-Csodálkozok, hogy nem félnek tőled, pedig farkas vagy.

-Biztos, csak mert te is itt vagy.

-Lehet. -mondtam és rámosolyogtam, de ő továbbra is komolyan figyelt.

-Fel kéne ébreszteni a hétalvót. -mondta Red és felállt. Én pedig nevetni kezdtem. Ő visszafordult és felhúzott szemöldökkel nézett rám.

-Van egy... potyautas a válladon.

-Mi a.... -kiáltott fel Red és a mókus felé csapott, ami ijedtében elszaladt.

-Tudod, ha talán... -elhallgattam. Rájöttem, hogy amit mondani akartam, nagyon gorombán hangzott volna, ha kimondom.

-Talán mi?

-Semmi. Nem érdekes.

-Most már mondjad.

Továbbra is hallgattam.

-Eskü, nem haraplak meg, ha elmondod.

-Biztos? -tettettem az ijedtet, mire Red elmosolyodott. Hoppá!

-Talán, ha egy kicsit többet mosolyognál a mókusok is jobban kedvelnének.

Red szemszöge:

Ez a lány... Ez a lány hihetetlenül derűs volt, annak ellenére, hogy a legtöbb farkas bizonyára már rég rá vadászott. Mégis, nem bírtam többé, hogy ne mosolyodjak el, ha mellettem van. Láttam a diadalittas ragyogást a szemében. Ezt akarta. Fel akart vidítani. Csakhogy másokkal ellentétben neki sikerült is. De nem akartam, hogy ezt mások is lássák.

-Megyek felébresztem Dent. Aztán induljunk.

-Rendben. -felelt ő.

Megböktem Dent, mire ő felmordult.

-Indulunk. -közöltem vele.

-Ilyen korán?

-Többet aludtál mint én és Alea együttvéve.

-He?

-Ne he-z itt nekem, hanem kelj fel! Ha nem itt hagylak.

-Bocs, csak nem értettem tisztán, te meg Alea együtt aludtatok?

-Barom. -mondtam dühösen és tarkón vágtam.

-Hé! Azért nem kell csapkodni! -vinnyogott Den.

-Olyanok vagytok, mint a farkaskölykök, akik marják egymást. Véletlenül nem vagytok testvérek? -mondta Alea egy fának dőlve.

-Még csak az kéne. -morogtam.

-Igazából... -kezdte Den, de én közbeszóltam.

-Előbb érjünk haza aztán elmesélheted, a történetünket jó? -igyekeztem minél sötétebben ránézni.

-De az még olyan messze van.

-Ugyan már csak két nap. Ha sietünk.

-Két nap? -kapta fel a fejét Alea.

-Talán gond?

-Nem, csak..

-Csak?

-Csak reméltem, hogy hamarabb odaérünk.

Alea szemszöge:

Ahogy egyre beljebb haladtunk az erdőbe egyre inkább kezdtem megszeretni a földet. Az állatok lassan előmerészkedtek rejtekhelyeikről és körénk gyűltek. Feltűnt, hogy amíg Den-t kerülték, Red-et nem. Hozzá ugyanúgy közel akartak férkőzni, amit sehogy sem értettem. Néha madarak szálltak a vállára, de mihamarabb elhessegette onnan. Valahogy.. annyira furcsa volt. De most nem csak ő. Den is mélyen a gondolataiba révedt.

Egész nap gyalogoltunk. Egy kis idő után már nagyon elfáradtam. Red észrevette.

-Megálljunk kicsit pihenni?

-Nem. Jól vagyok. Menjünk tovább. -mondtam, és így is volt. Jól éreztem magam. Ahogy a szél borzolta a hajam. Kicsit kedvem lett volna kitárni a szárnyaimat is. Érezni a szelet és a magasba repülni, ameddig csak képes vagyok rá. Mert egy idő után már zuhantam volna. Ezért nem tudtam hazamenni. A földre voltam láncolva. De jelenleg nem gondoltam az otthoniakra. Mosolyogva élveztem a napsütést.

Akkor is fény vett körül minket, mikor felértünk a hegyre, ahol viszont kisebb köd fogadott. Mégis a fény mintha egyenesen hozzám húzódott volna. Nem sokkal később A fiúk bejelentették, hogy megállunk éjszakára.

Na hello again!

Nem lett túl izgalmas, vagy hosszú rész, de végre rászántam magam, hogy folytassam.

Jó olvasást!