4. Fejezet: Rejtélyes megmentő

100 17 2
                                    


Na hali!

Szerintem ez a zene nagyon illik a mostani fejezetemhez :D

Szóval hallgassátok ti is!

Puszaa!!!

Erre újra ütni kezdték. Gyorsan kezdtem változni. Hosszú fehér szárnyaim nőttek. Mély levegőt vettem és elugrottam a ház szélétől. Majd a farkasok közé ugrottam és az egyik szárnyammal ellöktem Charlestól Brettet. Ő és a többiek is meglepetten néztek rám. Majd Charlest felkaptam volna, de az egyik farkas időben átváltozott és elkapta az egyik szárnyamat. A fájdalom élesen hasított belém és felkiáltottam. Fehér tollaimat vérvörös cseppek mintázták. A sérülés miatt gyorsan visszaváltoztam emberi alakba. A hátam sajgott mert a seb nem tűnt el akkor se, ha visszaalakultam. Farkasok gyűrűje vett körbe minket. Úgy éreztem mindennek vége. Ennyi volt. Brett előttem termett és felrángatott a földről. Mikor meglátta az arcomat megdöbbent.

-TE!?

-Én. -válaszoltam, tömören.

Sárga szeme egy pillanatig dühösen villant rám. Majd elmosolyodott. Álnok mosoly volt ez, nem olyan amitől elolvad az ember, épp ellenkezőleg. A félelem végig futott rajtam.

-Ne bántsátok őt! -ugrott fel Charles.

-Majd eldöntöm. -mondta Brett, miközben Charlest lefogta két másik srác.

-Engedd el őt. -néztem Brett szemébe. -Nem érdekel mit teszel velem, de őt engedd el.

-Egyszer régen azt hallottam az angyalok az egyetlenek, akik hallhatatlanságot adhatnak a farkasoknak. Igaz ez?

Nagyot nyeltem.

-És ehhez az kell, hogy az angyal meghalljon. Hogy a vére a földet áztassa, de tudom, hogy ez nem igaz.

Nem szólaltam meg. Nem árulhattam el magam. Az igazság tényleg ez volt. Csak nem teljesen. A többi angyal inkább meghalt volna mintsem hogy odaadja a hallhatatlanságot valakinek, aki aztán rosszul használná. Ezért nem mondták el a teljes igazságot. És ezért rengetegen meghaltak.

-Kérdeztelek!

-Pedig ez az igazság.

-Tudod hány angyalt öltem már meg ezen az átkozott földön!?

-Nem.

-Több ezret. És mind ezt mondták! Kár lenne érted szerintem. Bár talán Charlesért nem annyira.

-Ne! Ne bántsd őt!

-Akkor válaszolj!!

Könnyek gyűltek a szemembe. Az eső hirtelen eleredt. Az erdő pedig újból suttogni kezdett. Jön a segítség. És megláttam őt. Vörösesbarna szeme rám villant. Majd formája változni kezdett. Hófehér fogai szinte ragyogtak a  szürke esőfüggönyön át. Egyenesen Brettnek rontott, aki elugrott előle. És így elengedett. Minden nagyon gyorsan történt. A farkasok egymás után változtak át és támadtak rá a vörös farkasra. Én szememmel Charlest kerestem, akit meg is találtam és karon fogva rángattam a ház felé.

-Ki volt ez? -kérdeztem tőle, de ő vállat vont.

-Nem mehetsz vissza! -ragadta meg a karom, mikor látta, hogy indulni készülök.

-De nem is hagyhatom egyedül odakint.

-Miért törődsz vele? Ő is egy farkas! Talán ő is csak azt akarja, amit Brett!!

-Talán. De megmentett. Tartozok neki ennyivel.

Charles el akart kapni, de én tovább rohantam. A farkasok még mindig küzdöttek.

-Át kell változnom. -morogtam magam elé. Lassan sikerült is, bár a szárnyam, amit a farkas elkapott borzasztóan fájt. Jobban mint a hátam amikor ember voltam. Összeszorítottam a fogam és elindultam. A ház mellet suhantam, hogy ne vegyenek észre. De amikor megpillantottam a farkast nem egyedül küzdött. Egy másik kicsivel kisebb farkas is harcolt vele. A farkas korom fekete volt. De többet nem láttam belőle. Két farkasnak sikerült elterelnem a figyelmét. Miközben felém tartottak emberré változtak, én pedig futásnak eredtem. Erre! Erre! -suttogta minden. Futottam és néha a magasba emelkedtem. Szárnyaim nem tartottak sokáig a levegőben, de minél messzebb kellett csalnom a farkasokat. Hagynom kellett, hogy utolérjenek. De most eltűntek a szemem elől. Ám ekkor valami hátulról nekem csapódott. Megfordultam és egy sárga bundájú farkas vicsorgott rám. Sárga szeme égette a lelkemet.

-Brett... -suttogtam.

Majd a távolból vonyítás hallatszott. A vörös farkas lerángatta rólam Brettet. Csak ők ketten voltak most mellettem. A vörös farkas előttem állt és vicsorgott. Szőrén vércseppek vöröslöttek. Gyere velünk! -suttogott megint az erdő. Ekkor jöttem rá miért beszél hozzám az erdő. És átkoztam magam mert nem emlékeztem rá. Pedig már annyiszor láttam az angyalokat hogyan rejti el az erdő. De nem volt időm tovább gondolkodni. A vörös farkasom fájdalmában felvinnyogott. Az oldalából folyt a vér. De még remegve állt a lábán. Odarohantam volna, de Brett az utamat állta. Hátrahőköltem, de a fekete farkas is megjelent és elkezdett átváltozni. Egy fekete hajú kék szemű fiú nézett vissza rám.

-Az enyém Brett, te vidd biztonságba őt. -mondtam. Ő bólintott.

-Én kellek neked nem? -kérdeztem Brettet.

Ő erre mordult egyet és felém vetette magát. Egyre beljebb futottam az erdőbe. Kezemmel végigsimítottam a borostyán leveleken, melyek újra meg újra akadályokat szőttek Brett elé. Körben haladtam, hogy visszajussak a vörös és a fekete farkashoz. Mikor már minden farkas engem keresett, a vonyítások alapján, akkor találtam meg őket. Mindketten emberi alakban voltak. Viszont a vörös hajú fiú súlyosan megsérült. Az oldala közel sem tűnt olyan súlyosnak mint farkas alakjába. A fekete hajú fiúhoz fordultam.

-Tudsz valami biztonságos helyet?

-Tudok, de kissé messze van.

-Vidd oda kérlek. Merre találom meg?

-Arra. -mutatott tőlem jobbra és felkapta a barátját, aki csak felnyögött.

Követtem őket, de gyakran hátrafordultam, kezemet végig a borostyánokon tartva.

Hullócsillagok városaOnde histórias criam vida. Descubra agora