Így neveld a Sárkányodat (Draco Malfoy Love Story)

8. fejezet - "Verseny a tóig?"

- Igen, Dremora, erre gondoltam! Köszönöm a részletes történet-felvázolást! - nézett a lányra gyűlölködve. - Amúgy a teljességhez még hozzátartozik, hogy következő évben én is elkapó lettem, így Potter csak egy évvel előzött meg.

Mondandóját félig Kate-hez, félig hozzám intézte.

- Te voltál a Mardekár elkapója? - kérdeztem csodálkozva, mire Draco büszkén, szinte kikérve magának válaszolt.

- Még mindig az vagyok!

- Még! - tette hozzá Kate, mire Draco ráemelte szürke szemeit, és gunyorosan felvont szemöldökkel szólt a lányhoz.

- Ó, jaj igen, emlékszem, tavaly te voltál az a kiscsaj, aki jelentkezett az elkapói posztra, de nem túl meglepően nem vettek fel a helyemre!

- Igen, nem túl meglepő, mivel a te papácskád pénzeli a csapatot! -gügyögött Kate, mint ahogy egy babához szokás. - Nem mintha a tudásodért szeretnének a csapattársaid!

Ide-oda kapkodtam a fejem a veszekedő felek között, és szinte már bele is szédültem.

- Nem akarjátok ezt befejezni? - kérdeztem halkan, de rám sem hederítettek.

- Mert téged aztán a tudásodért szeretnek, Dremora! Ja, nem, téged senki nem szeret - vágott vissza Draco, mire Kate felszisszent.

- Pici Sárkányocska, nehogy már azt hidd, hogy téged bárki is szeret! Crack és Monstro, könyörgöm, még kettőig sem tudnak elszámolni, nehogy már tőlük várj ilyen bonyolult érzelmeket!

- Na, jó, ezt most fejezzétek be! - csattantam fel, és a nagyobb hatás kedvéért rávágtam az asztalra, mint ahogy Pitontól is láttam. - Mindketten!

Draco és Kate elhallgattak.  Farkasszemet néztek pár másodpercig, majd újra rákezdtek, mintha csak ott sem lennék. A szememet forgatva otthagytam őket. Semmi kedvem nem volt ebbe a vitába belekeveredni. Inkább felmentem a szobámba, és megvártam Kate-et, aki öt perc múlva megjelent az ajtóban, és körülbelül úgy festett, mint egy pszichopata.

- Utálom Draco Malfoyt! - kiáltotta, és rádőlt az ágyára. - Nem tudom elhinni, hogy te bírod.

- Velem nem szemétkedik - vontam meg a vállam, és a hónom alá csaptam a mágiatörténelem könyvemet. - Ha kiduzzogtad magad, mehetnénk! Mindjárt becsöngetnek.

- Arrrghhhh! - fojtott a párnába a kiáltását, és hisztisen csapkodott párat a lábával. Hátulról rávetettem magam, és játékosan csikizni kezdtem. Kate nevetve tért ki előlem, és pajzsként maga elé tartotta a párnáját.

- Oké, oké, befejeztem! Nem nyafogok tovább!

Mágiatörténet és bűbájtan után különváltak útjaim Kate-től, mivel én felvettem a rúnaismeretet is kiegészítő tantárgynak, míg Kate-nek dupla legendás lények gondozása órája volt.

Hermione is a rúnaismeretet választotta, így mellé ültem le, és beszélgetni is tudtam vele egy picit. Elmeséltem neki, mi történ az elzáráson. Türelmesen kivárta a történet végét, és csak azután szólalt meg:

- Elég különös, hogy Draco kért bocsánatot. Azt hiszem, a múltatok miatt protekciós vagy nála, máskülönben már rég pokollá tette volna az életed. Legalábbis ezt szokta csinálni azokkal, akik az útjába kerülnek.

- Valószínűleg ez állhat a viselkedése mögött. De nem baj, az a lényeg, hogy most már nem utál, és én sem őt!

- Ez mind szép és jó, és nem akarok ünneprontó lenni, de egy rossz húzás, és utána repülsz a bizalmi köréből. És akkor készülj a legrosszabbakra! - figyelmeztetett Hermione. Ez az egész úgy hangzott, mintha legalábbis Hitlerről beszélt volna, vagy, hogy varázsvilág-beli példával éljek, Tudjukkiről. Nem egy tizennégy éves fiúról. Mindenesetre megjegyeztem a lány intelmét.