Féltékeny és Különböző

Első Fejezet

2 évvel később...

Két teljes éve, hogy avval a tudattal élek együtt, hogy teljesen más vagyok, a normál emberekhez képest. A barátnőim teljesen jól fogadták, nem akadtak ki, mindig is tudták hogy mennyit beszéltem Dash - ről az utóbbi időben, ezért nem volt újdonság, hogy bejelentettem, szerelmes vagyok belé. Ann - en, Cara - n kívül senki sem tudta, hogy mi folyik idebent. Senkinek sem kellett tudnia.

Délutánt, Caranál töltöttük. A jövőben. Ami magyarul 2037 - et jelentett. De mindegy ez.
Caranak az igazi szülei már régen meghaltak, ezért bátyja családjával lakik, ahol megismerkedett a vele egykorú unokatestvérével, Wilburrel, akinek egykor tetszettem neki. De elmondtam hogy mi a helyzet, és megértette. Azóta is jóban vagyunk.
Cara szobájában voltunk. Cara az ágyán feküdt, mellette én, és Tumblr - n a szokásos fájdalmas, szerelmes idézeteket reblogoltam. Háttérben ment a TV, amit Ann kapcsolgatott. Éppen hogy Netflix - et akarta bekapcsolni, mikor egy számomra érdekes hír ment.

Egy canada - i testvérpárt tartóztattak le, ugyanis rajtakapták őket szeretkezés közben. Míg a lány azt állítja ő maga ment bele, a fiú tagadja, azt mondja ő erőszakolta nővérét. Állítólag egy kislányuk is van, aki éppen a főiskolát kezdi, mit sem tudva "szüleiről".

A szemeim tágan meredtek a TV - re. A harmincas éveiben járó lánynak, hosszú fekete haja, lilás szeme csak olyasmi volt, amilyen az enyém volt. Ahogyan tovább regéltek az esetről, könnyek szöktek a szemembe.

A világ, még a jövőben is el fogja ítélni a testvérszerelmet. Tudom, undorító, ebben vagyok én is, ezt is tudom... De a világ ez ellen semmit sem tehet.

- Annyira sajnálom Vi... - kezdte Cara.

- Önző világ, tökéletes akar lenni. - szipogtam.

- Azt hiszem haza kell hogy vigyelek, Ann, gyere mert kétszer nem fordulok. - lebattyogtam a garázsba, ahol ott állt, a makulátlan, vörös - fehér színű időgép. Amiből épp most pattant ki, Wilbur. - Hol jártál, báránykám?

- Pontosan ott, Car'. Viszed máris őket? - kérdezte Wilbur.

- Pont egy rossz hír ment, és a kedvem elment az egésztől. - dünnyögtem az orrom alatt.

- Oh, sajnálom, Vi. - majd felrohant a lépcsőkön. Tudtam hol volt. Tudtam kivel volt. Mit csinált, hogyan, miért. Ő volt az igazi legjobb barátom. Nem olyan, mint Cara vagy Ann, jobb. Tudjuk a másik összes titkát, mégis mosolyogva karoljuk a másikat, hogy normális. Pedig rohadtul nem.

Mikor végre hazaértem, álmosan dobtam be magamat az ágyamra. A párnámat szorongattam, majd a falamra meredtem. Egy képet bámultam. Ami két héttel azután készült, hogy belé szerettem volna. A ballagásomon volt.

Egy lufival, és a kedvenc, sárga rózsás csokrommal állok, mellettem pedig Dash volt. Azért is szerettem a képet, mert a csokrot, külön tőle kaptam. Addig őriztem, ameddig lehetett. De a szalag, ami a csokron volt, a képkeret mellett lógott a falon.

"Nőhetünk ameddig szeretnék, de a szívünk mélyén örökre gyermekek leszünk"