Felkeltem lementem reggelizni majd letusoltam megcsináltam a hajam és a sminkem és felöltöztem kiálltam a kocsival és elmentem vásárolni, ami még az egyetemhez kellenek dolgok így kicsit később fogok menni apához már csak 4 nap, van és kezdődik az egyetem. Bevallom, kicsit félek, hogy ugyan úgy fognak-e szekálni az egyetemen is, mint a gimibe remélem nem, de a jövő héten kiderül. Siettem a vársárlással, hogy minél hamarabb tudjak menni apához, de kaptam egy telefonhívást apától
- Szia, apa! Van valami baj?
- Szia, kincsem! Ne aggódj nincs semmi bajom, de haza tudnál vinni, mert az orvos haza engedet és meg van a zárójelentés is. - Persze itt vagyok, a boltba 1 órán belül ott vagyok.
- Rendben köszönöm!
- Szívesen! –és leraktam a telefont siettem a kaszához és szerencsémre volt egy üres ahol nem állt senki gyorsan oda mentem kifizetem a cuccot és siettem apához a kórházba. Mikor beértem a kórházba Samanta ott ápolgatta Davet. Engem nem zavart, de Dave meg tudót volna ölni szemével. Oda mentem apához, aki már készen volt az induláshoz.
- Mehetünk akkor? –kérdezem - Persze. –felvettem a két táskát és elmentünk még oda se köszöntünk Samantáéknk ahogy mentünk a kocsihoz apa mondta, hogy be kéne menni a céghez szóval még oda is bementünk. Beültünk a kocsiba és elkezdtünk beszélgetni a régi szépnek mondható időről, amikor még nem váltak el Samatával. Mikor a céghez értünk kiszáltunk a kocsiból és bementünk. Ott állt a portás és köszönt nekünk.
- Jó napot! - Jó napot! –mondjuk apával egyszerre, majd tovább mentünk az irodájához apa legjobb barátja is itt dolgozok és mikor meg tudta, hogy itt van nagyon örült neki rögtön ment is hozzá.
- Benjamin végre visszatértél! –és átölelte apát.
- Én is nagyon örülök, hogy látlak, csak kérlek, ne fojts meg –és nevetve elengedték egymást. - Na de Benjamin be se mutatod ezt a bájos kisasszonyt nekem.
- Az van drága barátom, hogy azt lányt ismered csak még kicsi volt, amikor utoljára láttad –és elmosolygott, persze még akkor se esett le neki, hogy ki vagyok így hát bemutatkozót. - Taylor Peterson a nevem sajnos Benjámin szerint tudnom kéne, hogy ki vagy, de sajnos nem tudom. - Szia, Taylor bácsi Emily Morgan vagyok, így már biztos tudod, ki vagyok –és elmosolyodtam.- Hű az anyát jól megnőttél. Utoljára 4 éves voltál mikor láttalak –és elkezdte mondani a történeteket hogy mit játszottunk, ha apa éppen rábízott és hát igen nagyon rég volt.
- Hát igen rég volt.
- És most hány éves is vagy te kicsi lány. –hát igen engem mindig kicsi lánynak hívott és szerintem ez rajtam is fog maradni, de amikor meg kérdezte hány éves vagyok rá akart ülni az íróasztalra és félre ült és a földre esett, nagy röhögéstört ki mind a hármunkból.
- És még mindig nevetve mondtam, hogy 19 éves vagyok –és apa megzavarta a beszélgetést - Igen tudjuk, most jön az, hogy úristen milyen nagy lettél szöveged megint, de viszont most ezt nem tudjuk meghallgatni, ha nem gond Taylor nekünk most mennünk, kell. Elköszönünk és megyünk. Haza vittem apát és után én is hazamentem elmentem főzni egy kávét mikor megittam be borítottam a füzeteimet majd meg néztem egy filmet, mert én miden nap egyszer, ha van időm is megnézzek egy filmet. A film nézés közben megcsörrent a telefonom egy ismeretlen számról hívtak beleszóltam.
- Tessék, Emily Morgan vagyok –választ nem kapok
- Halló ki az szóljon már bele valaki - Fejezd be a fenyegetésedet, mert nem lesz jó vége –és lerakta a telefont. Kicsit ismerős volt a hangja, de nem tudom, ki lehetett az bevallom kicsit féltem ettől a telefonhívástól és egész végig ezen gondolkoztam. És újra megcsörrent a telefonom Samanta volt az eszem ágába nem volt fel venni hagyjon engem békén és rezgőre állítottam a telefont és felmentem a szobámba aludni.
