Davet újra felvitték a műtőbe az én viccem miatt anya is fel ment vele mondta, hogy menjek vele én is, de nem mentem ott maradtam apával, amikor feltolták a műtőbe még akkor is mi röhögtünk apával. Nem tud már érdekelni Dave felőlem egy életre megharagudhat, rám nem érdekel akkor se persze majd anyámnak újra hallgathatnom kéne az okoskodását, de nem fogom, mivel a kocsival vagyok. - Szerintem apa Dave megutálja egy életre a habot
- Szerintem is –és elkezdtünk nevetni - De ugye tudod, hogy most anyádtól kapni fogsz?
- Tudom, de akkor nekem nem lesz anyám meg nem is nagyon fogom meghallgatni.
- Ezt hogy érted?
- Hát úgy értem, hogy a tegnapi nap azt mondta, hogy nem melletted kellene lennem, hanem mellette meg Dave mellett és ő is azt mondta, hogy hívhatnám, hogy apa és én meg mondtam neki soha nem fogom mondani, hogy apa bármit csinálhattok soha az életbe nem lesz az apám, és ha nagyon akarod, akkor letagadom, hogy az anyám vagy. Ő erre azt mondta, hogy ezt nem teheted én meg ohh tényleg, csak figyeld, és amikor toltak fel az osztályra akkor ő vissza szolt nekem, hogy Emily Morgan azonnal gyere vissza én meg mondtam neki elnézést asszonyom biztosan összekever valakivel.
- Ja, akkor ezért is intettél neki vissza igaz?
- Pontosan.
- Akkor már mindent értek. – és megjöttek anyáék persze Dave még mindig alszik, és azt hiszem egyhamar nem fog felkelni, de anya nagyon mérges rám, de nem érdekel, és oda jön hozzám.
- Beszédem van veled kisasszony -jelenti ki elég mérgesen
- Hozzám szól? –kérdezem viccelődve
- Igen hozzád –emeli fel a hangját
- Ne haragudjon, de magával nincs mit megbeszélnem –és leült Dave ágya mellé apával még beszélgetem majd letelt a látogatási idő elköszöntem tőle és adtam neki egy puszit és mondtam neki, hogy holnap jövök.
Amikor megyek, a kocsihoz akkor megfogja valaki a kezem. Anya volt az.
- Beszélnünk kel.
- Én veled nem akarok beszélni – a kocsiig jön utánam és meguntam - Jó szállj, be majd nálam megbeszéljük –nagyon nem akartam vele beszélni, de már nem bírtam tovább és inkább mondja el, amit akar. Megérkeztünk a házhoz és bementünk.- Mit akarsz velem meg beszélni? –kérdezem tőle, de amúgy tudom, mit akar mondani.- Mi volt ez az egész mit képzelsz, hogy szegény mostohaapádnak a képébe vágod a tortát amikor műtőték nem szégyelled magad? –őszintén szólva kicsit se volt lelkiismeret fuldoklásom.
- Tudod, ha vittél volna neki valamit, akkor ez nem történt volna meg szóval a te hibád és soha az életbe nem fogom apának hívni, de tudod mit Samanta Clark soha nem leszel, innentől az anyám mondjuk már egy jó ideje nem is voltál az anyám szörnyű anya vagy –Hát igen soha nem hívtam a leánykori nevén, de mostantól azon fogom hívni. - Mi az én hibám apádnak hozol Davenek meg nem? És örülnék, ha nem a leánykori nevemen hívnál.
- Tudod, én nem vagyok, már a lányod én téged nem ismerlek, felejts el egy életre és igen a te hibád mivel nagyon jól tudod, hogy nem bírom Davet és ezért nem viszek neki semmit, mert számomra egy idegen, és most ha nem haragszik Samanta Clark szeretnék pihenni a lakásomban kérem, fáradjon haza. –és kinyitom neki az ajtót és sírva megy ki a kapun. Nagyon nem érdekelt örültem, hogy elment már 4 éves korom óta nincs családom és mind ezt Dave Lewisnek köszönhetően, ha ő nem lépbe anyám életébe, akkor most minden olyan jó lenne, mint régen, de ez a 35 éves miatt mindenünk elveszett. Tönkre tett mindet, Dave főleg engem tett tönkre, és most ha ő nem lenne, akkor apa se lenne most kórházba és én nyugodtan készülhetnék az egyetemre és az is lehet, hogy a gimibe nem bántottak volna,
mert apa meg védett volna, de Dave nem csinált semmit soha nem foglalkozott velem. Most már nem érdekel Samanta se és Dave se, nem érdekel, ha 2 hónap után elválnak nagyon nem fog érdekelni. És elmentem kikészíteni a holnapi ruhámat és elmentem fürdeni majd a fürdés után megnézte egy filmet és elmentem aludni, mert nagyon fárasztó volt ez a nap.
