Vártalak...(Mert más vagyok...➡folytatása⬅)

3.rész

Szerda délután volt. Anyu azt mondta, hogy vágjam le a füvet a ház előtt, legalább addig is elfoglalom magam. Tudtam, hogy utál szomorúnak látni, de nem igazán tudtam máshogy állni a dolgokhoz... Az Istenértis! A fiú, akit mindennél jobban szerettem fél éve halt meg, mit várt tőlem? Nem tudtam csak úgy elfejteni, mintha mi sem történt volna. Még képtelen voltam arra, hogy elengedjem, és nem voltam benne biztos, hogy valaha menni is fog.

A fűnyírót járásban hagytam, amíg lekaptam magamról a pólómat, ami tele volt verejték foltokkal. A nap sugarai azonnal égetni kezdték a bőrömet, kicsalva ajkaim közül egy apró bosszús sóhajt. A kezemben tartott anyagot összegyűrtem, aztán egy nagy lendülettel a lépcsőre dobtam, hogy ne akadályozzon a munkában. Megmarkolva a fűnyíró tolóját tovább haladtam. A karomon az izmok meg-meg feszültek egy-egy nagyobb fűcsomónál, olykor erősen koncentrálva ráncoltam össze a homlokom, miközben nagyobb erőt kifejtve sétáltam tovább. Amikor végre végeztem, izzadtan ültem le a házunk lépcsőjére, ujjaimmal a homlokra tapadt tincseimbe szántva. Hunyorítva néztem körbe az utcán, de a ragyogó napfényben nem sokat tudtam kivenni. Tekintetem a szemben lévő ház kapujában álldogáló fiún állapodott meg, aki csak vigyorogva bámult, kezeivel a kerítésen támaszkodva. Aprót biccentettem neki, mire ő ellökte magát a kaputól és lassú léptekkel odasétált hozzá.

 - Ha tudom, hogy ennyire jól nézel ki munka közben, előbb kijövök és inkább innen kukkollak, mint a szobám ablakából - kacsintott felém egy vigyor kíséretében. A tudat, hogy titokban figyelni szokott a szobája ablakából, melegséggel öntötte el a mellkasomat, és az ajkaim önkéntelenül is mosolyra húzódtak. Felhúzott szemöldökkel túrt bele a hajába hosszú ujjaival, de egy rakoncátlan tincs újra a homlokába lógott - Van valami programod estére? - zavartan zsebre vágta a kezeit, aztán a fejét egy picit lehajtva takarni próbálta pírban úszó arcát. 

- Öhhm...nincs - rántottam egyet a vállaimon, aztán a karjaimnál fogva feltoltam magam állásba, hogy a fiúval egy magasságba kerüljek. A válaszomtól mintha egy picit megkönnyebbült volna, és a tartása is ellazult.

- Akkor nem jönnél el velem egy buliba? - egyik kezét a zsebéből kivéve a tarkójára vezette, majd vakargatni kezdte azt, miközben a válaszomra várt - A legjobb barátom tartja, és már beszéltem is vele róla, azt mondta, hogy nyugodtan eljöhetsz...- kezdett bele a magyarázásba. A kezeivel szüntelenül hadonászott, alig bírtam leállítani. Nevetve léptem közelebb hozzá, mutató ujjamat a szájára téve, hogy abba hagyja a hablatyolást. Egy pillanat alatt megdermedt az érintésem alatt.

- Elmegyek veled - léptem egyet hátra, hogy meglegyen a tisztes távolság közöttünk. Mosolyogva bólintott egyet, aztán nevetve megrázta a fejét, majd hátrálva elindult haza felé.

- 9-re itt vagyok érted - intett még egy utolsót, aztán eltűnt a szomszéd házban. Vigyorogva kaptam a kezembe a pólót, aztán bementem, hogy normálisan fel tudjak készülni az estére lélekben.

~♡~

Pontban kilenckor csengettek. Gyorsan feltápászkodtam az ágyamról, és letrappoltam a lépcsőn. Magamra kaptam a cipőmet, és belepillantva a tükörbe nyugtáztam, hogy teljesen elfogadhatóan nézek ki. Fehér póló - fekete farmer kombónál maradtam végül, ami teljesen megfelelt a célra.

 - Már azt hittem, hogy meggondoltad magad - vigyorgott rám Jesse, miközben lesétált a lépcsőről és engem bevárva egy számomra ismeretlen irányba kezdett el húzni. Izmos karjai fekete felsőbe voltak bújtatva, míg a lábai egy ugyanolyan farmerbe, mint amilyen az enyém volt. Gyorsan haladt a járdán, jobb tenyerét az alkaromon nyugtatva.