1. Szörnyű lakodalom

4.7K 298 72
                                    

Phoebus a világ legnagyobb városa. Kupolája a legfényesebb, hatalmas üzletek sorakoznak az utcákon, és talán ez az egyetlen hely, ahol még található üde, zöld növényzet. Nem csoda hát, hogy a világ lakossága itt összpontosul, itt található a legtöbb munkalehetőség, és természetesen itt a legnagyobb a bűnözés.

Ebben a városban élt Dwight Sieger is, egy fiatal, tizenkilenc éves perfectus. Látszólag unottan álldogált a Nagytemplom előtt, miközben a vendégek mosolyogva haladtak el mellette. Mind álszent, felszínes mosoly, ezt a fiatal fiú jól tudta. Magukban biztos undorodnak tőle, sőt, az egész ceremóniától, meg átkozzák őt, hogy ilyesmivel pocsékolja a drága idejüket.
Nem mintha Dwight annyira meg akart volna házasodni, sőt, az igazat megvallva ő is undorodott az egésztől, leendő párjától pedig egészen kirázta a hideg.

– Készen állsz, fafej? – Az említett oda is lépett mellé, miközben hófehér nyakkendőjét igazgatta. Dwight felsóhajtott.
– Nem, képzeld el, hogy nem. Rohadtul nincs kedvem hozzámenni egy ekkora paraszthoz, mint amilyen te vagy – szűrte idegesen a fogai között, majd egy pillanatra ismét mosoly jelent meg az arcán, de csak annyi időre, amíg a rokonság egy része elhaladt mellettük. – Ritka faszfej vagy.
– Ó, micsoda bók! – nevetett fel a fiú gúnyosan, miközben még mindig a nyakkendővel babrált. Nem gyakran volt a nyakában ilyesmi, és egészen kikészítette a ruhadarab. Dwight nem bírta nézni, irritáltan segített a tőle idősebbnek.
– Meg ne szólalj... – suttogta, mert látta, hogy a másik fiúnak már lenne is egy ironikus megjegyzése. Abból pedig már kapott mára eleget, és igazán elege volt. Fel sem tudta fogni, hogy pár percen belül már házastársak lesznek, és talán hátralévő életének nagy részét ezzel az idiótával kell eltöltenie. Lehetetlenség, gondolta keserűen.
– Felesleges húznod a szádat – szólalt meg a magasabb fiú, amikor már tökéletesen állt a nyakkendő. – Hidd el, én sem örülök, hogy el kell vegyelek. Először is srác vagy, én pedig nem vagyok buzeráns. Másodszor pedig kibaszott kis pöcs vagy, szóval... – legyintett lesajnálóan a kezével, majd a nadrágjának zsebéből előhalászott egy csomag cigit. Dwight, ha nem lett volna már elég ideges, akkor most igazán vérszemet kapott.
– Ne légy már ekkora tahó, tudod, hogy nekem nem szabad! – kiáltott rá mérgesen, majd kiverte a kezéből az öngyújtót.
– Mi a fene bajod van, baszd meg!? Nem kötelezlek rá, hogy cigizz velem!
– De, baszd meg, szerinted a szertartásnak mi lesz a vége? Nem smárolhatok egy élő hamugyárral!

Dwight idegileg kikészült. Hogy történhetett meg vele mindez? Egyszerűen hogy? Ráadásul hogy veszíthette így el a fejét? Eddigi élete folyamán soha nem találkozott olyan emberrel, aki ilyen mértékű irritációt váltott volna ki belőle. Pedig minden barátját ugyanaz a számítógép sorsolta, amely meghatározta jövendőbelijét is. Pontosítva a legtökéletesebb jövendőbelijét: Rain Clarheitot. Külsejében, életkorában, belső tulajdonságaiban és minden létező téren száz százalékos kompatibilitást hozott ki a Rendszer. Az ilyesmi elég ritka, a Sieger család a meglepő eredmények hatására pedig rögtön felvette a kapcsolatot a Clarheitokkal, majd hosszas csevegés és helyeslés után eldöntötték: a fiúk összeházasodnak, minél hamarabb, hisz amúgy sem divat már sokáig halasztani az egybekelést.

Mindezzel a probléma csak annyi volt, hogy a fiúk véleményét nem kérdezték meg. Ezenkívül Dwight perfectus volt, Rain pedig ordinarius. Két teljesen különböző kaszt, két teljesen eltérő életmód. Dwight nem értette, hogy a szülei mi a fenének döntöttek így, ráadásul helyette. De édesanyja végig azt hajtogatta, hogy ez szenzáció, ez hihetetlenség.

Nos, akár hihetetlenség, akár nem, Dwight számára egy dolog biztos volt: ki nem állja jövendőbeli férjét, akit mindössze pár órája ismert meg, és ez elég is volt ahhoz, hogy rájöjjön, reménytelen a kapcsolatuk. Bizonyára Rain is így gondolta, hisz a kezdetektől fogva szekálta, és most sem igazán hallgatott rá. Öngyújtóját felvette a földről, majd meggyújtotta a cigijét. A hatás kedvéért még a füstöt is ráfújta a dühöngő Dwightra.

Fehér nyakkendőDonde viven las historias. Descúbrelo ahora