Fehér nyakkendő

17. Legjobb barát

Rain nem sokáig tétovázott. A szíve azt sugallta, hogy maradjon ott Dwighttal, vigasztalja meg, ölelje át és legyen támasz számára. Mint egy igazi, segítő férj. És ő tényleg szeretett volna ott maradni vele, de az agyát egyszerűen elöntötte a mindent elsöprő, vörösen izzó méreg.

És később tuti lelkiismeret-furdalása lesz miatta vagy bűntudata, de jelen pillanatban nem érdekelte. Csak az hajtotta, hogy megtalálja azt a szemét állatot. Először arra gondolt, hogy a másik gyökérből veri ki a lelket, de nem akart olyan lenni, mint a testvére: bántani egy sokkal gyengébbet, akinek semmi esélye ellene. Na meg Micht helyretenni nem is az ő dolga volt, hanem a Dwighté. Valahogy érezte, hogy férje nagyon kiakadna, ha bármit is tenne az állítólagos legjobb barátjával.

Így tehát, amikor felpattant a motorjára, nem volt kérdés, hogy egyenesen a Keleti felé veszi az irányt. Fogalma sem volt, hogy hol tartózkodik a testvére, még csak a legutóbbi mobilszámát sem tudta. De most meg fogja találni, ha beledöglik is. És Caleb meg fogja tanulni egy életre, hogy a jó kurva anyjával szórakozzon.

Rain ironikusan gondolt bele, hogy ezt akár szó szerint is lehetne értelmezni.

Bárcsak apám soha nem találkozott volna azzal a ribanccal, aki megszült téged, te féreg. Mennyivel könnyebb lenne az életünk.

Rain próbálta elhessegetni a szúró érzést a mellkasából. Ezer tüske fúrta a szívét, de hamar megfeledkezett róla, ahogy átengedte újra az irányítást az elméjét körülölelő, fojtogató dühnek.

xxx

Mich tisztában volt vele, hogy semmit nem fog megoldani azzal, hogy visszaviszi barátjának a transzportert. Ezt olyan szinten elszúrta, hogy ennyivel nem lehetett helyrehozni, de nem bírta volna elviselni, ha továbbra is nála marad a jármű. Akárhányszor csak ránézett, bűntudat ébredt benne – nem mintha nem ez az érzés kavargott volna benne alapjáraton –, de tudta, hogy ha visszaviszi, legalább egy aprócskát megkönnyebbül a lelke.

Fogalma sem volt róla, hogy Dwight tudja-e már, hogy megkapta-e a felvételt. De volt egy olyan nagyon nagy sejtelme, hogy mostanában fog megtörténni. Ha pedig meglátja, akkor biztos szóba sem akar majd vele állni, biztos egy életre megutálja.

És Mich meg is érdemelte.

Bár vissza tudnám fordítani az időt.

Mindent másképp tenne. Mindent. Először is gondolkozna, mielőtt cselekszik, mielőtt kinyitja azt a mocskos nagy száját. Az egésznek nem kellett volna így elsülnie. Elveszíteni a legjobb barátot, elveszíteni a menyasszonyát, elveszíteni Calebet.

Három embert taszított el magától pár nap leforgása alatt, és olyan egyedül érezte magát, mint még soha.

Igaz, hogy a családja ott volt, és imádta a testvérét, aki betegre aggódta magát miatta. De nekik sem tudott a szemébe nézni. És borzasztóan örült, hogy tiszteletben tartják a döntését, hogy egyedül akar lenni, hogy kell neki egy pár nap, amíg leülepszenek benne az érzések.

Ugyanakkor pont, hogy rohadtul nem akart egyedül lenni, azt akarta, hogy segítsenek rajta, hogy meghallgassák, hogy megvigasztalják. Hogy valaki észrevegye, hogy mennyire nyomorultul érzi magát, hogy mennyire vágyik a társaságra.

Napok óta csak ült az egyik karosszékben a nyaralójukban, begubózva a depressziójába, a magányba. Szánalmas volt.

Tudta, hogy beszélgethetne Flórával. Ő az egyetlen barátja, aki még szóba is állt vele. Azonban fogalma sem volt róla, hogy mi van a lánnyal, olyan szinten felszívódott az utóbbi hetekben. Tudta, hogy az esküvő miatt is, aminek az időpontja rohamosan közeledett: hétvégén lesz, neki pedig muszáj lesz kikászálódni a fészkéből és emberek közé menni. Semmi kedve nem volt pedig. Nem volt kedve magyarázkodni, hogy miért bontotta fel a saját eljegyzését. Senkinek semmi köze nem volt hozzá. Carla amúgy is biztos előadta már a hősszerelmest, meg hogy mekkora söpredék volt vele. Végül is, teljesen igaza volt.