Texting (HUN)

15. Fejezet [2/3]

- Összejöttetek? - félrehúzódott, szinte már a hintaágy szélén ült és megvetően rámnézett.

- Most miért kérdezed így? - törökülésbe tettem a lábam és teljes testtartással szembeültem vele. - Mintha nekem kéne rosszul éreznem magam.

- Tudtad, hogy nekem bejössz. - szavai élesen hangzottak.

- Ez nevetséges, David. - kínomban felnevettem és minden érdeklődésem és kedvességem elszállt. - Honnan a büdös életből kellett volna tudnom, hogy te vagy az üzengető? És mellesleg azt sem tudtam, hogy valaha találkozunk. Nem tudok örökké olyanra várni, akit nem is láttam még életemben sem. - azon kaptam magam, hogy felemeltem a hangom és a mondatom végére már kapart a torkom.

- Óóóó azt ne felejtsük el, hogy ráadasul mindvégig volt valakid. - felálltam és kinyitottam a bejárati ajtót. - Amilyen örömmel bejöttél, olyan örömmel távozhatsz.

Erőltetetten rámosolyogtam és az ajtóra mutattam.

Dave lassan felállt és közeledni kezdett. Már majdnem rászóltam, hogy a kocsikulcsot vigye, anélkül nehezen tudja hazavinni a seggét, azonban a számat az ajkai megakadályozták.

Mégcsak fel sem tudtam fogni a helyzet, de azonnal eltoltam magamtól.

- Nem rendezheted el ezzel a dolgokat. - éreztem, ahogy a mellkasa hevesen mozog. - Nem ez a megoldás.

Megfogtam a kulcsot és a kezébe nyomtam. - Köszi, hogy jöttél.

Csak bólintott és kiviharzott az ajtón. Hátranézett és egy utolsót intett, majd beszállt az autóba. Nem váram meg,
míg elhajt, egyből bementem a házba.

Nagy sóhajjal ledobtam magam a kanapéra és csak bámultam a plafont.

Én: TIIIIIIM unatkozok, nem akarsz átjönni?

Pár perc múlva rezgett a telefonom, de nem Tim válaszolt.

David: Maggie, nyisd ki az ajtót.

Én: minek?

David: mert kellesz.

Nem tudom milyen felindultságból, de felpattantam és egyenesen kitéptem az ajtót a falból.

- Olyan gyönyörű vagy. - suttogta.

Rávetettem magam és forró ajkait szinte már faltam.