Nothing [Cameron Dallas][Szünetel]

29. rész

Másnap felhívtam Emily-t. Rég beszéltem vele, néha bejött a kórházba, de mostanában nagyon sok dolgozatot írattak velük – ami nagyon jó *szarkazmus*, mert tuti velem is megíratják, és biztos, hogy egy napra időzítik az összeset – és ezért nem nagyon tudtunk beszélgetni.

Egy kicsit furcsa volt a viselkedése, de ezt betudtam, annak, hogy már rég hallottam és elszoktam tőle – és a stílusától.

Elmondta, hogy nagyjából miből írtak, miket nézzek át, és a házikat is lediktálta – amiket már rég nem csinálok meg, de inkább nem szóltam közbe. Aztán mindenféléről dumáltunk. Kb. 2 óra múlva raktam le a telefont, és visszadőltem az ágyamba. Még reggel volt. Na jó, nem annyira reggel, de még csak 10.30.

Úgy döntöttem, hogy rendet rakok a cuccaim között. Ez is ritka pillanatok egyike.

Mivel a dobozokból nagyjából már kipakoltam, ezért a szekrényemhez mentem. A ruhák nagy kupacban álltak, össze-vissza dobálva. Kivettem pár gyűrött darabot, és a kezemet végighúztam rajtuk. Nem mintha, így hirtelen kivasalódnának, de egy próbát megért. A pólókat behajtogattam az egyik polcra, a nadrágokat felakasztottam, a fehérneműket pedig bedobáltam az egyik fiókba.

Mikor nagyjából rendnek lehetett nevezni a szekrényemben uralkodó... akármit, észrevettem egy kicsi fadobozt. Furcsállva néztem rá, ugyanis eddig ezt nem vettem észre, és szerintem nem is volt itt. Legalábbis nekem nem tűnt fel.

Kivettem a dobozkát és az asztalomhoz vittem. Nem tudtam megállapítani, hogy mi volt benne, de nem volt túlzottan nehéz.

Kíváncsian nyitottam fel a tetejét.

Egy nyaklánc volt benne. Sötét zöld bársonyon pihent, gyönyörűen nézett ki. Látszott rajta, hogy régi darab, de nem volt rossz állapotban. A medál egy kristály volt. Nagyon halványan, de zöldes színű volt. Az egész annyira misztikus hatást keltett. Mint azokban a filmekben, amikben valamilyen természetfeletti dolog történik, és a nyaklánc varázserővel bír.

A kristályt egy aranyozott rész vette körbe –az is különleges volt-, szerintem még kézzel készítették valamikor, nagyon régen. Különösen szép volt, és furcsán vonzott engem is.

Nem tudom, hogy került ide, de eddig senkinek sem hiányzott, viszont nagyon szép volt. Úgy döntöttem, hogy miért ne venném fel.

Óvatosan a kezembe vettem az ékszert és a nyakamba raktam. Kisebb szerencsétlenkedés után sikerült becsatolnom és úgy gyönyörködtem benne.

Valahogy különös érzésem lett. Mármint, így hogy felvettem. Mintha egy erőlöketet kaptam volna. Tudom, ez hülyeség, és valószínűleg csak beképzelem, mert szeretném, ha velem is valami különös dolog történne. Mondjuk kiderülne, hogy valamilyen természetfeletti erővel bírok. Igen, az király lenne, de sajnos ez lehetetlenség. Ahogy a zombi apokalipszis, vagy a varázslat. Sajnos.

***

A nap további részében nem csináltam nagyon semmit.

Mivel meguntam az otthon ücsörgést, úgy döntöttem elmegyek futni egyet. Régen nem voltam már, és ez sajnos kezdett meglátszani is. Talán nem tesz valami jót a folytonos pizza zabálás...

A szekrényből kikerestem az egykori futó cuccomat, és magamra ráncigáltam. Nem volt bonyolult összeállítás, csak egy futónadrág és egy sportmelltartó – mivel még meleg volt.

Bekapcsoltam a futós lejátszási listámat és elindultam.

Próbáltam kikapcsolni a gondolataimat és csak a sportra gondolni, de sajnos ez most sem sikerült.

Bő egy óra múlva kifulladva lassítottam le egy Starbucks előtt, és reménykedve mentem be. Tudom, nincs sok logika a cselekvéseimben, hiszen most égettem el egy csomó kalóriát, és máris visszapótolom egy jó cukros kávéval. De kell az energia.

Az üzletben furcsán néztek rám, de próbáltam nem foglalkozni velük. Igazából már megszokhattam volna a minden-mozzanatomat-végigkísérő szempárokat, de ez nem annyira egyszerű, mint amikor a zuhany alatt próbálom biztatni magam, hogy majd a holnap más lesz.

Végül egy lassú séta+kávé szürcsölgetés után hazakocogtam és fáradtan dőltem be az ágyba. Közben a nyakláncon gondolkodtam. Olyan rejtelmesen került a cuccaim közé. És olyan furcsa.   

Sziasztok! Hosszú kimaradások után végre megjöttem a következő résszel. Már nagyon akartam felrakni, mert kicsit kezdtem hülyén érezni magam, de ahogy az előző posztban is olvashattátok, ihlet hiányom volt. (Fantasztikus ötleteket írtatok komiban és privátban is, amiket nagyon szépen köszönök!) Talán pont emiatt lett ez a rész egy kicsit lapos, összecsapott.

De azért remélem megér nektek egy csillagot, vagy egy kommentet :) 

Remélem nem nagyon pártoltatok el a könyv mellől a szünet miatt, de ígérem, mostantól rendszeresen lesznek részek :D

KÖSZÖNÖM, HOGY ELOLVASTAD ~Emyyxoxo