Nothing [Cameron Dallas][Szünetel]

13. rész

- Vissza kell mennem oda, érted?!

- Te nem vagy normális! Hallottad te is a rémtörténeteket! Tudod, hogy hányan tűntek el miután bementek oda!

- De nekem nem lett semmi bajom! Még itt vagyok!

- Mert szerencséd volt... Ja és persze valaki megmentett! Mert valld csak be magadnak, nem biztos, hogy sértetlenül megúsztad volna, hiszen valaki leütött!

- Jól van, de akkor is meg kell tudnom mi történt! ... Szóval, akkor velem jössz, vagy nem?

- Persze, hogy nem hagylak egyedül! Majd megbeszélem anyámmal, hogy később megyek haza!

- Köszönöm! – öleltem meg.

- Na és mikor megyünk vásárolni?

- Mi? Milyen vásárlás? Nem emlékszem, hogy beszéltünk volna vásárlásról!

- Ma lesz egy kis szabadidőm suli után, úgyhogy el kell mennünk venni valami ruhát a pénteki bulira! Nincs semmi göncöm!

- Jól van, menjünk... És mikor megyünk vissza a házhoz? Minél hamarabb szeretném megtudni mi történt velem!

- Tudom... menjünk szombaton!

- Jó, akkor úgy is ott lesz az egész napunk!

***

Az ágyamon ülve vártam Emilyre. Már egy fél órája bement a fürdőbe, és készülődött. Ahányszor szóltam neki, hogy siessen, csak visszakiabált, hogy „A tökéletességéhez idő kell!". Kicsit sem egoista!

Ránéztem az órámra. 8:15. 9-re kellene odaérnünk Matt bulijába. Nos, igen. Találkoztam vele, dumáltunk, majd személyesen is elhívott a bulijába. Bár furcsa volt, mert egyszer sem említette, hogy „rendezek egy bulit, gyere el". Szóval nem mondta ki, hogy az ő bulija lenne, de mindenki máshogy van megtervezve. Vagy csak már megszokta, vagy neki így jobban a szájára áll. De miért is foglalkozok én ilyesmikkel?

- Emily, 10 perced van kijönni onnan, különben én rángatlak ki és nem fog érdekelni, hogy ha félkész a sminked! – kiabáltam barátnőmnek aki válaszul csak mormogott valamit. 5 perc múlva nyílt az ajtó és kilépett rajta.

- Segítesz felhúzni? – jött hozzám barátnőm. Hátat fordított nekem, én pedig felhúztam a cipzárt.

Emily egy bézs – bár sokkal inkább bőr színű -, tapadós egyberuhát viselt. Én egy fekete, szintén tapadós ruhát választottam. Semmi extra nem volt benne, az egész fekete volt, de a két vállamon, a ruha felett egy 5 centi távolságra, egy fekete csík húzódott. Egyszerű volt, de mégis különleges. Választottam hozzá egy fekete tűsarkút, és egy pénztárcatáskát.

- Jól van, mehetünk?

A parkolóban ugyanaz a „haver" várt ránk. Még mindig nem tudtam a nevét. Persze ez nem azért van, mert nem mutatkozott be, hanem mert képtelen voltam megjegyezni ezt a sok új nevet. Ezért akivel nem találkoztam rendszeresen, vagy nem tett olyat, ami miatt megmaradt volna bennem a neve – értsd: Cameron, Ben -, egész egyszerűen nem tudtam megjegyezni. Bár, amikor találkoztam velük néha napján, kissé gáz volt, hogy úgy beszélgetek velük, hogy a nevüket sem tudom. Persze ilyenkor jött „a kerüljük a neve kimondását" terv.

Kb. 10 perc alatt értünk az ismerős házhoz. Azonnal Emily felé fordultam, mert ezzel a „Matt bulija" dologgal valami nem stimmelt.

- Emily, miért ismerős nekem annyira ez a ház?

- Öhm, nem tudom!...

- Azért annyira nem részegedtem le előző alkalommal, hogy ne ismerjem fel, hogy ez a Dallas ház! Szóval ki vele! Miért is mondtad azt, hogy ez Matt bulija?

- Mert, ha azt mondom, hogy Cameron szervezi ezt a bulit, akkor 100%, hogy nem jössz el.

- Még mindig visszafordulhatok!

- Ne! Kérlek! Ha már eljöttünk idáig, akkor menjünk be és érezzük jól magunkat!

- Jól van! Végül is Cameron Dallas nem ronthatja el az estémet!

- Ez a beszéd! Na, menjünk! – karolt belém barátnőm, és elindultunk egy izgalmas este felé.

Ha tetszett komizz vagy szavazz. :)