22. rész

1.8K 159 16
                                    


[A RÉSZ ELOLVASÁSA UTÁN AJÁNLOTT!]

Sziasztok!

Az előző rész alján azt mondtam, hogy ma egy rövidebb résszel jövök...

viszont annyira belemerültem az írásba, hogy egy teljes fejezetet írtam (sőt, ez még egy picikével hosszabb is az átlagosnál!).

És a legjobb, hogy ennek még közel sincs vége! Mármint az erdős jelenetnek.

Ezt alapvetően úgy terveztem, hogy még az előző részekben lezajlik, de annyira sok ötlet jött, hogy 3(!) részen keresztül írom le az események zajlását...

Remélem ez így nektek is megfelel...


JÓ OLVASÁST!


Pár méterre tőlünk, az avarban valami megreccsent. Meredten bámultam a hangforrás helyét. A sötétségtől viszont nem láttam semmit, csak a feketeséget. Ha van is ott valami, akkor sem látnánk.

Hirtelen Cameron megállt, majd ő is a bozótos felé fordult.

- Cameron megőrültél?! Menjünk már, így meghalunk! – mondtam nekikétségbeesetten, de ő továbbra sem mozdult. Csak bámult valamit a fák között.

- Na jó! Ez nem vicces, Dallas! Ha halálra akarsz ijeszteni, akkor ezt ne most csináld! – még mindig semmi.

A fejemet most én is odafordítottam, és próbáltam bemérni, hogy mit bámulhat annyira. De nem láttam a feketeségen kívül semmit!

Pedig én tényleg nagyon koncentráltam! A szemeimet összeszűkítettem, hátha úgy többet tudhatok meg. De nem ért semmit, és már kezdett fájni is a túlzott erőlködéstől.

Vajon Cameron mit lát? Egyáltalán lát valamit? Vagy csak ő is próbál valamit látni?

Bár rajta egyáltalán nem tudtam felfedezni a próbálkozás nyomait, úgyhogy – azt hiszem – megegyezhetünk annyiban, hogy ő tuti látja! A mókust is látta. Vagy azt csak tippelte? És nem is tudta mi volt ott? Lehet ugyanaz a lény volt a fán is, mint itt?

Na jó! Ez őrültség! A farkasok nem másznak fára! És ez a valami egyértelműen farkas lehet! Hiszen hallottam a vonyítást, és nem is volt tőlünk messze! Bár jobb lenne, ha nem az lenne, de más logikus magyarázat nincs.

Vagy egy ember lenne?

De mi van akkor, ha egy pszichopata, aki épp készül minket megölni?

Az idióta gondolkodásomból egy mély morgás szakított ki. Pontosan onnan, ahová Cam bámul.

Komolyan, mint valami eszelős!

Na jó, ezzel a pszichopata gyilkos kizárva! Hiszen ez egyértelműen állati morgás volt.

De mi van akkor, ha tényleg egy gyilkos adta ki ezt a hangot?

Elég agy! Fejezd be, és koncentrálj a veszélyre! Egyébként meg, semelyik nem jó! Nem mindegy, hogy egy farkas fal fel, vagy egy ember öl meg? Így is-úgyis halál a vége.

Jó, bár az ember meg is kínozhat - vagy rosszabb -, és csak utána ölne meg, a farkas viszont szimplán csak elharapná a torkom. Abból alig éreznék egy kis fájdalomnál többet!

Egyértelműen a farkas a jobb választás!

A tekintetemet újra a nagy semmire vezettem.

Az egyetlen különbség az volt, hogy most tényleg láttam valamit!

Valami szőröset. És jóval alacsonyabbat nálam.

Egy szőrös törpe!

Újra hallottam a morgást.

A bokor hirtelen megmozdult, és megláttam egy szőrös pofát.

A farkas lassan lépdelt kijjebb, közben folyamatosan morgott és vicsorgott.

Már vártam, hogy mikor fog megtámadni, de ez egyelőre még nem történt meg.

Aztán újabb recsegést hallottam. Csak ezt fél méterrel arrébb, és egy méterrel, jobbról is és balról is.

Újabb vicsorgó pofát láttam meg. Egyre több lépdelt közelebb felénk.

Kezdtem kétségbeesni. Talán még egy ellen lett volna némi esélyünk, de nyolc ellen? Semmi.

Bár mindig is szerettem a farkasokat, és le is nyűgöztek, most valahogy nem tudta ugyanazt a hatást kelteni, mint az állatkertben.

Azt hiszem – ha túléljük ezt! – nem a farkas lesz a kedvenc állatom!

A fejemet eszeveszetten kapkodtam az állatok között. Teljesen bekerítettek minket.

Viszont még mindig nem támadtak! Csak álltak a kis ösvény oldalánál, mintha a kitaposott út. amin eddig jöttünk, valami megszentelt hely lett volna, amit nem léphetnek át.

Ki tudja?

Végülis azt sem gondoltam volna soha, hogy valaha ennyire közel leszek Cameron Dallashoz, nemhogy még a segítségére fogok szorulni. És azt pláne nem képzeltem volna, hogy egyszer egy sötét erdő mélyén, farkasokkal bekerítve fogom találni magam.

Ahogy Cameronra néztem egy dolog tűnt fel. A legelső farkas szemébe bámul.

Olyan volt mintha kommunikálnának.

Persze Leena, találd is ki, hogy beszélgetnek!

A belső hangomnak igaza volt! Ez nem lehetséges! De akkor miért nem támadnak még ezek a nyamvadt farkasok?!

Bár még mindig morogtak ránk, nem jöttek közelebb.

Aztán hirtelen olyan dolog történt, amit nem hinnék el, ha nem én magam látnám a saját két szememmel.


És köszönöm szépen az újabb díjakat, amiket kaptam! Valamikor azokat is kirakom, csak most még gyűjtögetem a jelölteket (és lusta is vagyok XD).

Ha tetszett komizz vagy csillagozz! ;)


Nothing [Cameron Dallas][Szünetel]Where stories live. Discover now