5.

1.1K 90 8
                                    

Az autóból kitekintve fáradt pillantásokkal követtem a mellettünk elhaladó város összefolyt képét, s az égből aláhulló parányi esőcseppek vonalát, amik már-már teljes egészében eláztatták az ablaküveget.

Az utakon a lehullott csapadék pocsojákat hagyott, s vizesre festve a talajt, a jármű kerekei lassan gurultak azon.

Lucifer a volán mögött foglalt helyet, tekintete a szélvédőre tapadt, s lazán, komótosan haladt, ívesen véve a kanyarokat.

Túl sok balesettel találkozott már a munkája során ahhoz, hogy bármelyik pillanatban is óvatlan legyen.

Végül leparkolt a jármű közelében feltűnő épület előtt, melyen a Blackwood Gimnázium neve kapott helyet.

Tekintetemmel a műszerfalat firtattam, amit némi papírköteg, csokoládépapír, és számos egyéb kajamaradék tudhatott be új otthonának

- Gabriel, a kocsid egy szemétdomb - Sóhajtottam karcosan, holott tudtam, az említett személy nem tartózkodik a járműben.

Talán ezért is volt olyan egyszerű elsőre kimondani.

Castiel, miután kikötötte az övét, kíváncsian kidugta a fejét a két ülés között, majd érdeklődve fúrva arcomba pillantásait, igyekezte leolvasni az arra ülő kétségeimet.

- Kösz, Lucifer. - Biccentett, mire bátyánk arcán halvány mosoly terült el.

Ekkor a mellettem lévő ajtó kinyílt, én pedig ösztönösen emeltem a lábamat, mozdulásra késztetve elgémberedett végtagjaimat.

A fekete Range Rover hamarosan eltűnt a látókörömből, így bátyám, zsebébe süllyesztve kezeit, közelebb tette felém lépteit, majd lepillantott rám. Tekintete egy ideig köztem, s az iskolába vezető macskaköves úton keringett, mígnem megunta a várakozást.

- Ma is Samre fogsz várni? - Kérdezte, feltéve fejére kapucniját.

- Talán. - Feleltem tömören, s karomat összefonva mellkasom előtt, csendben hallgattam az eső monoton énekét.

Kavicsként pattant, amint talajt ért, s bombaként robbant fájdalmas végszóként.

Szerettem ezt az időt. Őszintén. Lélekből..

Képes voltam azonosulni a velejáró mogorva, borús hangulattal, és mindenek felett az a mámorító esőillat, ami a vihar után elárasztotta a várost, borzongást futtatott végig gerincoszlopomon.

Ahogy Castiel arcára vezettem tekintetemet, láttam a sűrű ború takarta, fáradt arcát, melyeken a helyet kapó azúrkék szemei unottan ragyogtak fel.

- Talán ma Dean is vele jön - Mondta, ezzel egy ismételt lépést téve felém, mígnem vállunk összeért.

Testéből áradt a meleg szeretet, s ezúttal képtelen voltam elutasítani közeledését.

Az esőben ázva vártunk, hosszú, idegtépő percekig, ezalatt az eső monoton robaja lassú dallamot szöktetett fülembe.

Az eget fedő sűrű felhőréteg eltakarta a napot, így csupán az abból kipréselt, parányi fény világította be Lawrence utcáit.

- Végre - Dörrent Castiel hangja a fagyos csendben, amint meglátta a felénk közelgő járművet, ami végül előttünk parkolt.

Szép...

Egy fekete mattburkolattal megáldott Chevrolet Impalával szemeztem, amiből hamarosan két alak mászott ki.

Sam, sietős lépteket téve állt meg mellettem, míg minden bizonnyal Dean, lassú, kimért léptekkel igyekezett Castiel felé.

Supernatural Texts [HUN]Where stories live. Discover now