Smart ass H.S. /Hun./ Bef.

Smart ass 41

-Erm,nekem most van egy kis dolgom,tudnál figyelni a könyvtárra egy kis ideig?-Ráztam meg a fejem ezzel vissza térve a jelenbe ahonnan mondhatni eléggé elkalandoztam ezzel ártva magamnak mintha eddig nem lett volna elég szív fájdalmam figyelembe véve,hogy alig egy méterre magasodik az ég felé aranyosan göndörödő hajjal. Nem,nem! Nem gondolhatok így rá... Olivia,emlékezz csak emlékezz mit tett! A szerelemtől meg az abból kialakult bánatomtól annyira meg voltam zuhanva,hogy félő volt bármelyik pillanatban hagyhatnak el a lábaim és terülök el a földön.

-Még is mi dolgod van?-Keretezte maga előtt a karjait lenéző tekintettel amitől olyan méreg telepedett rám amit szerencsére ritkán érzek. Ha egy héttel ezelőtt valaki beállított volna azzal a monológgal,hogy ilyen kapcsolatom lesz vele akkor simán kiröhögtem volna. Mit gondoltam én? Talán bánja,hogy lefeküdt más nőkkel és van egy kis lelkiismeret furdalása? Ugyan már... És még ki tudja mit csinált a szakításunk óta,inkább a homokba dugom a fejem csak ne tudjak semmiről ami tovább rontana rajtam.

-Mit érdekel téged mi dolga van egy ostoba libának aki a föld legnagyobb kurvája? Lekoptam rólad,úgy mint kérted,ne ragozzuk tovább!-Álltam ki bátran magamért a zöld íriszeibe meredve amik valószínűleg nem várták tőlem ezt a heves reakciót látva ahogyan döbbenetére kétszer nagyobbra tágult,de nem érdekelt. Mi jogon beszél velem ilyen hangnemmel? Sajnos nem sokáig tudtam tartani ezt a megtörhetetlen maszkot,pontosítok maximum két másodpercig álltam a gúnyos tekintetét amitől annyira megtörtem,hogy az arcomon némán folyt le pár forró könnycsepp mire láttam mintha tett volna felém egy lépést,de hamar meggondolta magát ami jobban csalódottá tett még ha nem is vártam el,hogy kezdjen vigasztalni. Elgondolkozva,zavartan köszörülte meg a torkát olyan arckifejezéssel bólogatva ami nem mutatott egyetlen egy érzelmet sem amitől a kelleténél jobban összezavarodtam,már ha ez lehetséges volt a helyzetemben. Mellette lenni egyszerre volt fojtogató és kevés. Úgy éreztem a levegő amit közösen beszívunk direkt meg akarna ölni mialatt mindent akartam érezni ami belőle egy apró kis darab.

-Igen,nekünk nincs miről beszélnünk,helyben vagyunk. Annyira nem vagyok hálátlan mint te,szóval maradok itt,ennyivel tartozom Maurának.-Vágott vissza undokan amitől mintha szándékosan visszhangzott volna a hatalmas terület ahol csupán ketten voltunk. Nem értettem hogyan lehet ennyire gonoszkodó miközben van egy csodálatos énje amit akadt szerencsém rengetegszer megtapasztalni. Vajon még számít neki a közös múltunk,amit közösen megéltünk? Talán csak számomra volt olyan jó minden vele töltött pillanat. Halkan sírdogálva mentem neki szándékosan a vállának ahogyan elhaladtam mellette majd kaptam magamra a kabátomat aminek a melegjére szükségem volt. Nem azért mert fáztam,sokkal inkább,hogy valami nyújtson milyen -féle benső melegséget az üresen tátongó mellkasomnak amiben mintha többé nem dobogott volna a ketyegőm. Nem fordultam hátra,de így is éreztem magamon a tekintetét amitől egyre nehezebbnek tűnt nem össze törni még jobban. Mintha megbánást küldött volna felém,amit betudtam egy újabb képzelődésemnek pontosan olyannak mint amikor elhittem,hogy szeret. Szinte menekülőre fogtam amikor megláttam Esmé picike autóját bekanyarodni amit futva közelítettem meg a hideg levegőn miután letöröltem magamról az idegesítő könnyeimet amik állandóan megjelentek nem kívánatosan. Be pattanva a virágos díszítésű járműbe ahol kellemes hőmérséklet fogadott feltárult előttem Esmé állandó boldog látványa. Rövidre vágott haja ezúttal feketén lógott az álla aljáig,szemein sötét smink mutatott ami illett hozzá. Kedves mosollyal az arcán dőlt előre és vont magához ami kifejezetten jól esett a rakoncátlan lelki világomnak aminek nem hogy esélye lett volna begyógyulni,valami mindig vissza rántott a letörtség legelejére.

-Basszus,szét vagy csúszva... Hallottam együtt voltatok Styles-val.-Simított végig az arcom mentén mire fel kellett néznem ezzel vissza tudtam nyelni az idegesítő könnyeimet amik az utóbbi időben annyit folytak,hogy egy kisebb kutat is képes lennék alkotni. Méz barna szemei megértően megcsillantak,együtt érző mosollyal az arcán fordult felém az egész törzsével mialatt megpróbáltam neki választ adni,de csak úgy tátogtam mint egy fuldokló halacska. Valamilyen szinten úgy éreztem magam mint aki valójában fuldoklik,csak hal nem voltam szerencsére. Tényleg jó volt ezt a lány látni,vele csupán kedves emlékek fűznek össze,kezdve amikor meghívott a színházba vagy a pár perces beszélgetéseinkig amikor ritkán össze futottunk a folyosón.